127

Elhunyt Verebély Iván színművész


verebely-ivan

Életének 83. évében elhunyt Verebély Iván Jászai Mari-díjas színművész, a Centrál Színház társulatának tagja – tudatta a teátrum szeptember 23-án a Facebook-oldalán. Saját halottjuknak tekintik a művészt.

Verebély Iván 1937. december 7-én született Budapesten. Édesapja sokáig a Vígszínház orvosa volt. A Kölcsey Ferenc Gimnáziumban tanult, 1961-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán.

1961 és 1963 között a Miskolci Nemzeti Színház tagja volt, 1963 és 1968 között a Nemzeti Színházban játszott. 1968-tól a Vidám Színpad, 2008-tól a Centrál Színház társulatának tagja lett (2012 óta örökös tagja). Legutóbb a My Fair Lady és az Illatszertár című produkciókban játszott.

Kiváló komikus volt, kabarédarabokban és vígjátékokban egyaránt láthatta a közönség. Sajátos humor és sokoldalúság jellemezte. Gyakran szerepelt játékfilmekben és tévéfilmekben. Színházi szerepei mellett szinkronizált is.

A Jászai Mari-díjat 1972-ben kapta meg. A Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjét 2008-ban, a Magyar Érdemrend tisztikeresztjét 2019-ben vehette át.

Forrás: MTI


A kép a Wikimedia Commons szabadfelhasználású gyűjteményéből származik, a szerzői jogtulajdonos a kép készítője. A felhasznált kép forráshelye a szerzői jogi feltételekkel és a szerző megnevezésével ezen a linken található.

2020.09.24