527

Tejbár a győri vasútállomáson

Várostörténeti puzzle 135. rész – Borbély Tamás írása

tejbar-gyori-vasutallomas

A győri vasútállomáson 1975-ben nyílt meg a sokáig nagy népszerűségnek örvendő tejbár, amely egyszerre volt a tej népszerűsítésének és az alkoholfogyasztás visszaszorításának „zászlóshajója”. Az igényes, kedvező áron elérhető ételeket és italokat kínáló hely nem volt példa nélküli sem Magyarországon, sem pedig a szocialista blokk országaiban.

Az 1960-as évek második felétől egyre gyakrabban merült fel a tejfogyasztás népszerűsítésének igénye, Magyarország ugyanis nem tartozott a tejfogyasztásban élen járó országok közé. A Képes Újság 1969-ben például így fogalmazott: „Nem vagyunk tejivó nemzet. Ahogyan mondani szoktuk, inkább a magyaros reggelit szeretjük, sok kolbásszal, hússal, zsírban úszó rántottával, csak a gyereknek legyen tej, kávé, kakaó! Sok kismama örömmel újságolja: úgy eszi kicsinye a kolbászt früstökre, mint egy felnőtt. Pedig ezt a „tömény” ételt jobb lenne mérsékelni. Főleg, ha erősen fűszeres... Igaz, mostanában azért egészségesebben élünk, mint a múlt esztendőkben. Több tejet iszunk, de még mindig nem annyit, amennyire szervezetünknek szüksége van. Átlagban százötven liternek megfelelő tejterméket fogyaszt el egy ember évente, pedig ennek majdnem a kétszeresét kellene. Hollandiában, Csehszlovákiában személyenként a háromszorosát vásárolják naponta. Ám, most nálunk is olyan változás megy végbe a tejiparban, hogy hamarosan a jelentősebb tejfogyasztó nemzetek közé kerülhetünk. Több tej jut majd az embereknek, és ami még fontosabb, jobb lesz a minősége.” (Ébred a tej, Képes Újság, 1969. április 26.)

Ebben az időszakban országszerte kezdeményezték tejbárok nyitását. Budapesten már 1952-ben működött tejbüfé a Nyugati tér és a Szent István körút sarkán, tejivók és tejcsarnokok pedig a 19-20. század fordulóján is léteztek. A tejbárok népszerűek voltak a szocialista államokban is, Lengyelországban 1896-tól működtek, és „bar mleczny” néven voltak ismertek, de az egykori NDK-ban is elterjedtek a „milchbar”-ok.

Tejbár Lipcsében (1954):

tejbar-gyori-vasutallomas

Tejbár Varsóban (1971):

tejbar-gyori-vasutallomas

Az 1970-es évek első felében országos program indult a tej népszerűsítése és a fogyasztás növelése érdekében. A Magyar Nemzet 1973. szeptember 5-én ismertette: „A Belkereskedelmi Minisztérium a Mezőgazdasági- és Élelmezésügyi Minisztériummal együtt programot dolgozott ki a tej és tejtermékek fogyasztásának növelésére. A szarvasmarha-tenyésztés fejlesztésére irányuló kormányintézkedések eredményeként növekszik a tejtermelés, ennek nyomán a felvásárlás is. Ezzel szemben viszont a tej és a tejtermékek fogyasztása a tavalyival szemben csökkent.

A cikk a program részeként több tervről is beszámolt: „Ezek közé tartozik az áruválaszték új tejtermékekkel történő gazdagítása, a csomagolás korszerűsítése. Növelni kívánják a tejet és tejtermékeket árusító üzletek számát, a pasztőrözött tej ellátásába bevont települések körét. A vendéglátóiparban is a tejtermék alapanyagú ételek arányát és választékát. Az üzemi konyhákon, büfékben, kórházakban az eddiginél több tejes ételt javasolnak készíteni. Fokozzák majd az iskolatej és -kakaó fogyasztását, ebből a célból bevezetik az iskolákban a mozgóárusítást.” (Tervek és ígéretek a tej és tejtermékek fogyasztása érdekében, Magyar Nemzet, 1973. szeptember 5.)

A program célul tűzte ki „erőteljes propaganda” indítását a tejfogyasztás érdekében, és külön kitértek rá, hogy „a tejipar a kereskedelemmel közös üzemelésű tejbárok és tejmintaboltok létesítését javasolja”.

Tejivó pavilon a budapesti Moszkva téren 1968-ban (ma Széll Kálmán tér) (Fortepan / Budapest Főváros Levéltára / Városrendezési és Építészeti Osztályának fényképei adományozó, 103621. kép):

tejbar-gyori-vasutallomas

Tejbár a Debreceni Nagyállomáson, 1974 (Fortepan / Bauer Sándor adományozó, 109867. kép):

tejbar-gyori-vasutallomas

Tej bisztró Budapest 13. kerületében, 1974 (Fortepan / Bauer Sándor adományozó, 112062. kép):

tejbar-gyori-vasutallomas

1973 őszén több cikk foglalkozott a tejprogrammal. Ezek általában kiemelték, hogy a korszerűsödő technológia révén megnövekedett tejtermelést a fogyasztás emelkedése nem követte. Gyakran visszatérő indok volt, hogy „a napközben tejre szomjazók alig-alig jutnak hozzá pohárban fogyasztható tejhez. Kevés a helyi fogyasztásra alkalmas, kulturáltan kiszolgáló szaküzlet”. A Hétfői Hírek cikke szerint ezért „még az idén öt tejbár nyílik a fővárosban, s a vidéki városok közül Sopronban, Debrecenben és Győrben.” A program része volt még turmixitalok árusítása is presszókban, büfékben, amihez a tudósítás szerint 160 turmixgép beszerzését tervezték az NDK-ból. (Jelentős újdonságok a tejprogramban, Hétfői Hírek, 1973. október 15.)

A megnyíló tejbároknak volt egy másik nem titkolt célja is – nevezetesen az alkoholfogyasztás visszaszorítása. Ezen a téren Magyarország nemzetközi összehasonlításban (a legtöbb szocialista országhoz hasonlóan) vezető helyen szerepelt. A két termékcsalád népszerűségének összevetése gyakran visszatérő elem a nyomtatott lapok hasábjain. 1973-ban a Kisalföld napilapban a szerző a győri vásárról közöl tudósítást, amelyben a tej és alkohol népszerűsége is napirendre kerül: „A rendezők leleményessége, hogy egymás mellé került a tej, tejtermékeket és sütőipari termékeket kínáló pavilon és a termékeit reklámozó szeszipar. Vajon ki, illetve mi kerül ki győztesen ebből a versengésből? A látogatásokat tekintve népszerűbb a tejipar kiállítása, a vendégkönyv előtt egymásnak adják a tollat, s sűrűn gyarapodnak a dicsérő bejegyzések. Ha literben mérnénk a versenyeredményt, azért nem merném garantálni a tejipar győzelmét. Habár ezen a vásáron kitett magáért, s termékei reklámozásáért is, minden elismerés megilleti. Persze, hogy a jövőben is állni tudja a versenyt a tej a szesszel, ahhoz olyasmire is szükség van, mint itt a vásáron: tejház. Miért nem lehet ilyen tejbárokból több a városokban?” (Vásári versengés, Kisalföld, 1976. július 26.)

A Ludas Matyi című szatirikus hetilap egy olvasói levélváltásba „csempészve” jelenítette meg azokat a félelmeket, melyek szerint az új tejbárok idővel italozóvá alakulnak át. A levélíró emlékeztetett ugyanis, „hogy volt egyszer Budapesten egy tejvendéglő, de mi lett belőle ...”. Válaszában Földes György szerkesztő úgy fogalmazott: „…Nyilvánvalóan ön azért jegyezte meg levelében olyan maliciózusan, „hogy volt egyszer Budapesten egy tejvendéglő”, mert arra gondolt, hogy a tervbe vett vendéglői típus (és egyáltalán a tejtermékek árusítása) arra a sorsra fog jutni, mint a Tejvendéglő, mert hiába premizálják a többlet tejeladást, az italárukon többet lehet keresni, mint a tejen és a kevert túrón, vagy a meleg vagy a hideg tejes ételeken.” (Levélváltás a tejfogyasztásról, Ludas Matyi, 1973. október 15.)

A győri vasútállomáson a tejbár megnyitását a tejprogram szerint eredetileg 1973-ra tervezték, a megvalósulásra ugyanakkor 1975-ig kellett várni. Ugyanebben az évben, márciusban nyílt meg a Kisfaludy és Czuczor Gergely utca sarkán a Tejbisztró. A győri belváros egyik rossz hírű italozóját (amit a közvélemény csak „Lordok háza” néven ismert), a korábbi Mohácsi-féle vendéglőt alakították át, ami még az országos lapokban is helyet kapott: „Győr-Belváros műemléknegyedének szégyene volt az egykori budapesti Ilkovits-büfére emlékeztető csapszék a Czuczor Gergely és Kisfaludy utcák sarkán. A Győr-Sopron megyei Vendéglátó Vállalat a Győr-Sopron megyei Tejipari Vállalattal közösen az egykori hírhedt kocsma helyén tejbárt létesít. Tejtermékekből készült ételekből, azonkívül a francia hidegkonyha remekeiből válogathatnak majd a vendégek.” (Csapszékből tejbár, Magyar Hírlap, 1974. február 12.)

A vasútállomás és környezete az alkoholfogyasztás szempontjából hasonlóan kedvezőtlen képet mutatott, mint a rettegett „Lordok háza”. Ez nyílt vitát eredményezett az Utasellátó Vállalat és a Győr-Sopron megyei Tanács között. A megyei tanács ugyanis felszólította a vállalatot, hogy korlátozza az alkohol árusítását a vasútállomás területén. Nehezményezték, hogy „…az Utasellátó, a MÁV-pályaudvar és az autóbusz-pályaudvar – finoman szólva – szolgáltatásai révén fertőző gócokat produkál a részegség, a közbotrány okozás, a bűnözés szempontjából”.

Tóth László, az Utasellátó Vállalat vezetője úgy reagált, hogy kész a szeszes ital árusítását korlátozni a vasút területén, amennyiben a megyei tanács kötelezi a város területén működő vendéglátóipari egységeket, hogy a munkásvonatok érkezésének időpontjában a szeszes ital árusítását szünetelteti.

Gyakori kép a vonatokon és vasútállomások környékén (1974) (Fortepan / Urbán Tamás adományozó, 88513. kép):

tejbar-gyori-vasutallomas

A Népszabadság által csak győri „szeszescsatának” nevezett konfliktus végét jelentette Tóth Lászlónak és Kecskeméthy István megyei tanács elnökhelyettesének a találkozója 1974. február 19-én. A megbeszélésről készült összefoglaló szerint: „Tegnap Győrbe érkezett Tóth László, az Utasellátó Vállalat vezérigazgatója, akit fogadott Kecskeméthy István, a Győr-Sopron megyei Tanács elnökhelyettese. Tóth László bejelentette, hogy a győri vasútállomás IV. osztályú italboltját III. osztályúvá alakítják át. A kulturáltságot azzal is növelik, hogy a dohányzást nem engedik meg. A váróteremben tejbárt létesítenek. A foganatosítandó intézkedések közül kiemeljük azt, hogy reggel 6 óra előtt és este 10 óra után az állomás egész területén nem szabad szeszes italt kiszolgálni.” (Tejbár a győri pályaudvaron, Kisalföld 1975. február 21.)

A megállapodás értelmében 1975. július 9-én nyílt meg a tejbár a vasútállomás területén. A megnyitásról szóló beszámolók hangsúlyozták, hogy a vasútállomás területén nyíló egység teljes mértékben dohányfüst- és alkoholmentes lesz: „A győri MÁV vasútállomás váróterme, amely még néhány nappal ezelőtt is részegek tanyája volt olykor, teljes egészében átalakult. Eltűntek az alkalmi alvóhelyül szolgáló padok, helyüket műanyagbevonatú asztalok és kényelmes székek vették át. Azonkívül korszerű „bárpultot” építettek, amely abban különbözik a többi bárpulttól, hogy nem gint és más égetett italokat, hanem 15 féle tejterméket és üdítőitalokat fogyasztanak mellette. (…) A tejbárban egész nap reggel 6-tól este 6 óráig, későbbi időpontban 8 óráig zacskós tejet, kakaót és friss süteményeket is vásárolhatnak a dolgozók. Az első napon nagy sikere volt a különféle tejes turmix italoknak, a kakaónak, gyümölcsitaloknak. A krónikás, aki évekig hangoztatta, hogy a győri állomáson szükség van egy tejivóra, örömmel jelenti: a váróteremben tilos a dohányzás, és alkoholtartalmú italokat sem szolgálnak ki.” (Alkohol és nikotinmentes váróterem, Kisalföld, 1975. július 10.)

Tejbár a győri pályaudvaron (1975) (Fortepan / Bauer Sándor adományozó, 113800. kép):

tejbar-gyori-vasutallomas

Tejbár a győri pályaudvaron (1976) (Fortepan / Magyar Rendőr adományozó, 66237. kép):

tejbar-gyori-vasutallomas

Tejbár a győri pályaudvaron (1975) (Fortepan / Bauer Sándor adományozó, 113799. kép):

tejbar-gyori-vasutallomas

A következő években folytatódott a vasútállomások vendéglátóegységeinek konszolidálása, 1976 januárjában például több cikk jelent meg az országos és regionális lapokban, melyek a dohányzás és alkoholfogyasztás elleni harc jegyében meghozott döntésekről számoltak be (pl. Hadat üzent a dohányzásnak az Utasellátó Vállalat, Magyar Nemzet, 1976. január 15.). Ennek jegyében korszerűsítették a pályaudvarok vendéglátóegységeit, és növelték a füstmentes részlegeket az állomásokon és a vonatokon.

A győri állomáson található tejbár sokáig megőrizte népszerűségét, nyitvatartását 1976 októberében kitolták, így már reggel 5 órától este 10 óráig lehetett betérni. A szomszédos rossz hírű söntést pedig ételbárrá alakították. 1978-ban a tejbár és a tejprogram sikeréről számolt be a Kisalföld: „Nagyszerű tejbár nyílt a győri vasútállomáson is, s eljutottunk addig, hogy sokan már ott oltják szomjukat. Persze a tejipar is sokat tett a szemléletváltozásért, országosan számos újdonság lát évről évre napvilágot, így például a kakaós, a kávés, a csokis tej után megjelent a karamellás tej, egyre kedveltebbé válnak a különféle gyümölcs ízesítésű joghurtok. No és sokan vásárolják Győrött is a 42 napig eltartható ultrapasztőrözött tejet.” (Nemzetközi tejnap, Kisalföld, 1978. május 23.)

Az 1970-es évek végén a tejbár nyitvatartási idejének további bővítéséről olvashatunk: „Örvendetes, nagy forgalmat bonyolít le a győri resti tejbárja, amely tekintettel az idegenforgalomra, reggel 5 órától éjjel 11 óráig tart nyitva. Az alkoholizmus elleni küzdelem jegyében bővítenék a tejes ételek választékát”. (Felújítják a restit, Kisalföld, 1979. április 21.)

A tejprogram viszonylagos sikerét jelzi, hogy az 1980-as évek első felében növekedett a lakosság tejfogyasztása – Győr-Sopron megye pedig élen járt az egy főre jutó 106 literes évi átlaggal. A tejbárok gyarapodása ugyanakkor az 1980-as években megakadt, gyakori panasz volt, hogy az országban létesített egységek – az eredeti célkitűzéssel ellentétben – idővel alkoholt is árulni kezdtek, ami a vendégkör átalakulását idézte elő.

A győri vasútállomáson található tejbár „Resti Tejbár” néven az 1990-es évek közepéig működött, népszerűsége a rendszerváltozás éveiben valószínűleg jelentősen mérséklődött. Ebből az időszakból elsősorban a Kisalföld című napilap hirdetései árulkodnak az egység tevékenységéről. Az utolsó cikk 1995. január 19-én jelent meg, és egy betörésről tudósít. Az írás az eredeti (elsősorban tejtermékeket és tejalapanyagú ételeket kínáló) termékkör alapos megváltozására enged következtetni: „Soha nem látott értéket, 20 doboz Marlborót, 16 doboz Symphoniát, 24 doboz Sopianaét, 29 rágógumit, 3 csomag szotyolát, 16 csomag ropit, 6 kisdobozos üdítőt, 10 doboz gyufát, valamint 1 liter ásványvizet vittek magukkal január 13-ról 14-re virradó éjszaka a betörők a győri vasútállomás Resti Tejbárjából. A sok apró tételből végül egészen pontosan 11325 forintnyi zsákmányt sikerült összeszedniük.” (Tetten ért rosszfiúk, Kisalföld, 1995. január 19.)

A tejbár valószínűleg 1995-ben vagy 1996-ban zárt be, a pályaudvar részleges felújítása részeként. (Korszerűsödik a győri vasútállomás, Kisalföld, 1996. január 11.). A beszámoló szerint az inkább kocsmaként működő büfé a tervek szerint megújulva nyit majd újra. Így a győri pályaudvar nevezetes Tejbárja, mely az alkohol elleni küzdelemben született, feltételezhetően két évtized működést követően végleg lehúzta a rolót.

Borbély Tamás

Felhasznált irodalom:
Ébred a tej, Képes Újság, 1969.04.26.
Tervek és ígéretek a tej és tejtermékek fogyasztása érdekében, Magyar Nemzet, 1973.09.05.
Jelentős újdonságok a tejprogramban, Hétfői Hírek, 1973.10.15.
Vásári versengés, Kisalföld, 1976.07.26.
Tejbár a győri pályaudvaron, Kisalföld, 1975.02.21.
Levélváltás a tejfogyasztásról, Ludas Matyi, 1973.10.15.
Csapszékből tejbár, Magyar Hírlap, 1974.02.12.
Hadat üzent a dohányzásnak az Utasellátó Vállalat, Magyar Nemzet, 1976.01.15.
Nemzetközi tejnap, Kisalföld, 1978.05.23.
Felújítják a restit, Kisalföld, 1979.04.21.
Tetten ért rosszfiúk, Kisalföld, 1995.01.19.
Alkohol és nikotinmentes váróterem, Kisalföld, 1975.07.10.
Szeszescsata Győrött, Népszabadság, 1974.10.27.
Fiatalok, igyatok, igyatok több tejet! / Tejivók, tejbárok, tejbisztrók

A képek a Wikimedia Commons szabadfelhasználású gyűjteményéből származnak, a szerzői jogtulajdonosok a képek készítői. A felhasznált képek forráshelyei a szerzői jogi feltételekkel és a szerzők megnevezésével a következő linkeken találhatók: 2. kép; 3. kép.

A Várostörténti puzzle cikksorozat korábbi részei itt találhatók felsorolva.

2020.09.17