Pablo Picasso 56 éves volt, amikor elkészült a gigantikus olajfestménnyel. Egy Joselito nevű torreádor siratóján kezdett dolgozni, a spanyol republikánus párt ekkor 300 ezer pezetát (állítólag az összeget Sztálintól kapták) ajánlott az akkor már (1934 óta) Párizsban élő neves művésznek, hogy egy olyan képet készítsen, amely emléket állít a Guernicában történt borzalmaknak. A spanyol polgárháború idején a Baszkföldön található települést 1937. április 26-án délután két órán át bombázta a hírhedt náci Condor-légió. A hitleri Németország többek között így támogatta a jobboldali francóistákat. 1600 ártatlan áldozat, majdnem 900 sebesült és egy a történelem során először a levegőből elpusztított város.

Picasso elvállalta a feladatot, de nem új vásznat vett elő, hanem folytatta a megkezdettet: a picador sebesült lova és a bika maradt, beleépült a Guernicába. Dora Maar (1907-1997), Picasso akkori szeretője, aki szintén művész volt (fotográfus, festő és költő) meghökkentő fényképsorozatot készített az alkotás folyamatáról, amely betekintést ad a mester műhelyébe és megdöbbentő változtatásaiba. A fotósorozat ma is látható a festménnyel szemközti falon. A Mester a képet 25 nap alatt festette meg, az első, ceruzával készített változat már 1937. május 1-jére kész lett. A május 25-én megnyílt Párizsi Nemzetközi Művészeti Kiállításon pedig (melyet a Világkiállítás keretein belül rendeztek meg) már a kész művet láthatta a közönség a spanyol pavilonban. Érdekes módon az akkori szervezőbizottságot nem nagyon hatotta meg az először „Háború” címet viselő festmény, nem kapott semmilyen elismerést. Csak a második világháború után értékelődött fel jelentősége, s kezdték Picasso „legfelkavaróbb művének”, „háborúellenes kiáltványának” tartani.

A fekete, sötétbarna, fehér, szürke színek komor hatása remekül passzol a témához. A háború borzalmait, az emberi szenvedést, az erőszak és a káosz eluralkodását megelevenítő festmény „színtelenségével” is rendkívüli hatást gyakorol a nézőre. Nemcsak méretei, hanem az uralkodó „káosz” miatt is nehéz elsőre befogadni a hatalmas alkotást, amiért a szemlélő valószínűleg csak sokadik ránézésre ragadja meg az üzenetet. Kétségbeesetten ránk tekintő, lángoló farkú bika, halott gyermekét sirató édesanya, haláltusáját vívó ló, egy rémült nő olajlámpással, halott katona csonka karddal, egy magát vonszoló törött lábú nő, egy másik a lángnyelvek között életéért küzdő alak és sötétség, amelyben egy a napra emlékeztető villany ég, a háttérbe veszve a falon egy galamb vázlatos vonalrajza (de hol az olajág?).

Mindez kaotikus, szétszakadt összevisszaságban található, de ha „összeáll” a kép, nem hagyja érintetlenül a lelket. Lehet persze szimbolikus, allegorikus értelmeket is keresni, különösen a bika és a ló ad erre lehetőséget. A Mester nyilatkozata azonban visszaránthat bennünket ettől: „Ez a bika egy bika és a ló egy ló. Ha jelentést adnak a festményeimen levő dolgoknak, akár igaz is lehet, de nem az én ötletem volt, hogy ezt a jelentést tulajdonítsam nekik. Az ötletek és konklúziók, amikre jutottak, azok bennem is megvoltak, de ösztönösen, tudat alatt. A festményt magáért a festményért festem. A tárgyakat önmagukért festem. … E festmény egy probléma határozott kifejezése és megoldása…” Emlékeztetett arra is, hogy a háború áldozatai között nők, gyermekek és állatok is vannak, akik csak passzív elszenvedői az eseményeknek, sem döntéshozói képességük, sem választási lehetőségük, sem fegyverük nincs. Ezt megérteni nem is kell más, csak egy kis nyitottság!

Jó is lenne ennyiben maradni, de máshol maga a Mester mondta ki, hogy a bika a tomboló fasizmust, a ló pedig a városka népet képviseli. Ki tudja, miért változtatott korábbi álláspontján, és tény, hogy a művészettörténészek között is sok az egymásnak feszülő vélekedés. A Guernica senkit nem hagy hidegen!

Pablo Picasso soha nem tért vissza hazájába, és haláláig ragaszkodott ahhoz, hogy a festmény csak a Franco-diktatúra bukása után kerüljön újra Spanyolországba. Hogy mi történt addig? A világ számos pontján bemutatták, az emberek pedig tudomást szereztek a spanyol polgárháború borzalmairól. Sajnos két évtizedes amerikai vándorlása alatt néhány sérülést is elszenvedett a festmény. Nem csak utazgatás közben, hanem egy háborúellenes aktivista tiltakozó nyilatkozataként (1974-ben), aki vörös festékszóróval esett neki. A művet sikerült megtisztítani, és ma már nem utazgat, bomba- és golyóálló üveggel védik állagát. 1981. szeptember 10-én érkezett Spanyolországba – Franco diktátor halála után hat évvel –, így Picasso születésének századik évfordulóját méltóképpen tudták megünnepelni szülőhazájában. 

SzaSzi

Forrás: wikipedia.hu, kepmutato.wordpress.com, pablopicasso.org, kulturtapas.hu

A kép a flickr.com gyűjteményéből származik, a szerzői jogtulajdonos a kép készítője. A felhasznált kép forráshelye a szerzői jogi feltételekkel és a szerző megnevezésével ezen a linken található.

A cikksorozat korábbi részei:
1. rész: Mozaik a Villa Hadrianából
2. rész: Cellini: Sótartó
3. rész: Caravaggio: Medúza-fő
4. rész: Leonardo da Vinci: Hölgy hermelinnel
5. rész: Pierre Puget: A krotóni Milón halála
6. rész: Henri Rousseau: Az álom
7. rész: Ihachi sárkánya
8. rész: Nagy Károly talizmánja
9. rész: A Teknősbékák kútja (Fontana delle Tartarughe)