Mindezt alig száz oldalba foglalni persze valóságos filmteoretikai harakiri, így figyelmeztetünk mindenkit! Írásunk lényegre törő, inkább csak rövid betekintés, mintsem tényleges mozitörténeti értékezés, ámde reméljük, kiváló alapanyaga lesz a későbbi elmélyülésnek.

Film noir

A harmincas évek félperiférikus érzetét viszi tovább a klasszikus Hollywood éra talán legjelentősebb al-műfaja, a noir. A noir az amerikai álom antitéziseként határozza meg önmagát, maliciózus nézőpontból szemlélve a II. világháborús Amerika kietlen látképét. A karakterek visszatérően szenvtelenek, sokszor egészen cinikusak, tetten érhető bennük a kor Amerikájának minden kiábrándultsága.

A kapcsolódó Youtube videó lejátszása.

A noir filmekben szinte mindig sötét van. Ha lehet, a jelenetek este játszódnak, és ha erre nincs lehetőség, akkor egy elsötétített klubhelyiség dohányfüstös szobájában. Ez a dohányfüst és a fény-árny játékok kreatív alkalmazása számít a noir művészi védjegyének, a világítás és az azzal gondos technikai szimbiózisban álló elemek askriptív használata teremti meg a műfaj utánozhatatlan atmoszféráját.

A sötét környezethez pedig hasonlóan sötét lelkű karakterek társulnak. A noir nélkülözhetetlen eleme az erős szexuális töltettel felruházott nő és a vele párban álló férfi, aki ha kell, bizony az erőszaktól sem riad vissza. Az utóbbi karaktert rendszerint Humphrey Bogart alakítja, akinek a neve elválaszthatatlanul összefonódott a műfajjal.

Humphrey Bogart, a noir arca

Bogart azt jelenettette a noirnak, amit Jean Gabin a lírai realizmusnak. Bogart nélkül nincsen noir sem, sokszor egyetlen mozdulatában is összpontosul a műfaj egész filozófiája. Többek közt ő a főszereplője A máltai sólyom (1941) és a Hosszú álom (1946) című moziknak, illetve a műfaj tételfilmjének számító Casablancának (1942).

Konstans analógia tükröződik a noir más klasszikusainak lehangolt szemléletmódjában is, elég csak A gyilkosokra (1946) vagy a Gyilkos vagyokra (1944) gondolni. Hasonlóan kiábrándult végkövetkeztetéssel zárul Orson Welles Aranypolgár (1941) című filmje, amely noha egyes elemeiben eltávolodik a noir eszköztárától, ám filozófiájára nyilvánvaló hatást gyakorolt az irányzat.

Az Aranypolgár (1941) című film a nagyszerűség hajszolásáról

Az Aranypolgár minden idők talán legnagyobb hatású filmje, amely elsőként alkalmazott olyan filmtechnikai újításokat, mint az áttűnés (vágástípus, ahol az egyik kép fokozatosan elhalványul, miközben a másik látható lesz), a narratív flash forward (időbeli és térbeli előretekintés a történetben) vagy a mélységélesség (a térmélység, ahol a képen látható testek kontúrja még nem elmosódott) formatív használata. Allegorikus filmjében Welles egy kórosan boldogtalan sajtómágnás történetén keresztül egy generáció elidegenülését vizionálja, a 20. század Amerikájának mélységesen deindividualizált kultúrközegében.

A műfaj egészén átívelő kiábrándultság és a vegytiszta cinizmus ellenére a noir mégis valahol a lírai realizmus gondolatiságát viszi tovább. A feloldhatatlan érzelmi passzivitás és az apátia homályán keresztül mégiscsak felsejlik a pozitív végkifejlet reménye, és végtére is, az élet szeretete. Bogart és a csábító szőke a film végén egymásra talál, a rossz elnyeri méltó büntetését, helyreáll a biztonságot és reményt jelentő morális rend. Valami, amiben igazán lehet hinni.

Sajátosan noir atmoszférájú jelenet A gyilkosok (1946) című filmben

A legfontosabbak…

A máltai sólyom (1941)

Aranypolgár (1941)

Casablanca (1942)

Gyilkos vagyok (1944)

A gyilkosok (1946)

A harmadik ember (1949)

Németh Kornél
Forrás: hetediksor.hu

A film rövid története című sorozat korábbi részei:
1. rész ‒ Kezdetek
2. rész ‒ A narratíva megjelenése
3. rész ‒ A burleszk
4. rész – Az expresszionizmus
5. rész ‒ Francia impresszionizmus
6. rész ‒ A szürrealista mozi
7. rész ‒ Szovjet montázsiskolák
8. rész ‒ A hangosfilm megjelenése
9. rész ‒ Lírai realizmus