75 éves Jichák (Itzhak) Perlman amerikai-izraeli hegedűművész


itzhak_perlman

Jichák (Itzhak) Perlman amerikai-izraeli hegedűművész, korunk egyik legnagyobb hegedűvirtuóza, aki 16 Grammy-díjjal büszkélkedhet, Augusztus 31-én töltötte be hetvenötödik életévét.

1945-ben született Tel-Avivban Lengyelországból kivándorolt zsidó szülők gyermekeként. Bár nem muzsikus családban jött a világra, korán észrevették érdeklődését a rádióból hangzó zene iránt. Háromévesen már jelentkezett a konzervatóriumba, de hiába volt tehetséges, elutasították, mert keze még túl kicsi volt ahhoz, hogy helyesen tartsa a hegedűt. Négyévesen gyermekbénulás támadta meg, amelynek következtében lába megbénult. Fiatal kora miatt képes volt megszokni a különleges cipőket és a lábát tartó keretet, megtanult mankóval járni (az utóbbi években elektromos robogóval közlekedik, hangszerén pedig ülve játszik).

Első nyilvános koncertjét tízévesen adta Tel-Avivban, 1958-ban iratkozott be a legendás New York-i Juilliard Schoolba. Ugyanebben az évben felléphetett a legnézettebb amerikai tévéműsorban, az Ed Sullivan Showban, és Mendelssohn Hegedűversenyének egy részletével kápráztatta el a nézőket. 1964-ben ismét a műsor vendége volt, éppen abban az adásban, amelyben a The Rolling Stones mutatkozott be a tengerentúlon, az 1970-es években pedig a The Tonight Show és a Szezám utca című gyermekműsor is meghívta.

Tizennyolc évesen debütált a Carnegie Hall közönsége előtt Wieniawski első hegedűversenyével, egy évvel később a tekintélyes Leventrett verseny megnyerése lehetővé tette számára, hogy a legnagyobb amerikai zenekarokkal koncertezhessen. Első amerikai turnéján, 1965-66-ban harminc városban lépett fel, ezt követően kétéves európai koncert-körútra indult. A világ vezető szimfonikusaival adott hangversenyeket, a washingtoni Fehér Házban több elnöknek is vendége volt. Az új évezredtől dirigál is, 2001 és 2005 között a Detroiti Szimfonikusok vezető vendégkarmestere, 2002-től a St. Louis-i Szimfonikusok zenei tanácsadója volt.

A klasszikus zene mellett a dzsessz és a klezmer világába is kirándul, 1994-ben Oscar Peterson dzsessz-zongoristával készített közös albumot. Egy különleges felvételen hangja is hallható – 1981-ben az EMI rögzítette Puccini Tosca című operáját James Levine dirigálásával, Renata Scotto és Plácido Domingo részvételével, a lemezen Perlman énekli az egyik kisebb basszus szerepet. 1969 augusztusában Pinchas Zukerman hegedűművész, Jacqueline du Pré gordonkaművész, az ezúttal nagybőgőn játszó karmester Zubin Mehta és a zongorista Daniel Barenboim társaságában adta elő a londoni Queen Elizabeth Hallban Schubert Pisztráng-ötösét. A próbákat, a koncert előtti perceket és a hangversenyt megörökítő dokumentumfilm mára a zenetörténet és a televízió-történet része lett, amelyen utólag sem javítottak egyetlen hangot sem. Vivaldi A négy évszak című remekművének 1983-as felvételén Pinchas Zukerman, Shlomo Mintz és Isaac Stern mellett ő volt az egyik szólista. Ő játszotta Steven Spielberg 1993-as Schindler listája című filmjében az Oscar-díjjal jutalmazott kísérőzene hegedűszólóját, és ugyancsak az ő játéka hallható az Egy gésa emlékiratai című film zenéjében is.

Fontosnak tartja a fiatalok támogatását és tanítását. Az általa létrehozott Perlman zenei program legfontosabb gondolata, hogy minden művész találja meg saját, egyedi hangját, a Juilliard Schoolon tanítványa volt a magyar Kállai Ernő is. Zenei munkássága mellett rendszeresen szót emel a fogyatékkal élőkért, a diszkrimináció elleni harc jegyében jótékonysági koncerteket ad.

Perlman lemezfelvételeit 15 Grammy-díjjal jutalmazták és 2008-ban Grammy-életműdíjat is átvehetett, négyszeres Emmy-díjas. Megkapta a legmagasabb amerikai polgári kitüntetést, az elnöki Szabadság érdemrendet és a legmagasabb művészeti kitüntetésnek számító National Medal of Arts elismerést, a Kennedy Center díját, zenészi, tanári, valamint a fogyatékkal élők érdekében végzett érdekképviseleti munkájáért, az Izrael és a zsidó ügyek irányában mutatott elkötelezettsége elismeréseként a zsidó Nobel-díjnak is nevezett izraeli Genezis-díjat, s többek között a brit Királyi Zeneakadémia tiszteletbeli tagja. Életéről és pályafutásáról 2017-ben dokumentumfilmet mutattak be.

Perlman a korábban Yehudi Menuhin által használt Soil Stradivariuson, valamint a Guarneri Sauret hegedűn és a Carlo Bergonzi-féle „ex-Kreisler” hegedűn játszik.

Zenész feleségétől, akivel a Perlman programot alapította, öt gyermeke született, közülük többen a zenei pályát választották. Jichák Perlman 75. születésnapja alkalmából a Sony 18 CD-ből álló összeállítást ad ki, amelyen először hallhatók 1965 és 2012 között rögzített felvételei, és egy hat DVD-ből álló albuma is megjelenik, amely a Berlini és az Izraeli Filharmonikusokkal felvett koncertjeit tartalmazza.

Forrás: MTI

A kép a Wikimedia Commons szabadfelhasználású gyűjteményéből származik, a szerzői jogtulajdonos a kép készítője. A felhasznált kép forráshelye a szerzői jogi feltételekkel és a szerző megnevezésével ezen a linken található.

2020.08.31