Az ereklyetartó minden kétséget kizáróan korának egyik kiemelkedő ötvösművészeti alkotása. A 7,3 centiméter magas, aranyból készült talizmánt 53 drágakő és gyöngyök díszítik. Elejére és hátoldalára eredetileg két nagy zafírt foglaltak. Hátlapján ma is egy 190 karátos, cabochon csiszolású ceyloni zafír található, ami a 17. század előtt ismert kövek közül az egyik legnagyobb. Elülső oldalára 1804-ben egyszerű üvegmassza került, mivel az eredeti követ állítólag ellopták. A középső drágakő körül szimmetrikusan 4-4 gránát kő, 4-4 smaragd és ugyanennyi igazgyöngy helyezkedik el. Rögzítésük zárt kerettel történt. A drágakövekből az amulett peremére is jutott jó néhány. Az ékkövek közötti részt növényi ornamentika és filigrán díszítés jellemzi. A filigrán az ötvöstárgyakon az ókortól fogva alkalmazott dekorációs technika: sima, csavart vagy egyéb mintájú (pl. gyöngyözött) huzalokból készített változatos díszítés. A burjánzó díszítmények között azonban sajátos módon nem láthatunk sem állatábrázolást (ez keleti eredetet sejtethet), sem a korban jellemző zománc bevonatot. A medál felső részén két fül található, amelyekbe vastag aranyláncot fűztek. Felix Cottreau festőművész „Hortense királynő Charlemagne talizmánjával” című 1834-es festményén, amely a Thurgau-i Napóleon Múzeumban található, a talizmán még más lánccal szerepel. A szakértők a lánc stílusát és anyagát vizsgálva megállapították, hogy ez az egyszerű lánc csak a 20. században készült.

A medaliont díszítő, nagy méretű áttetsző zafír, illetve az üvegmassza lehetővé teszi, hogy beleláthassunk az ékszer belsejébe. A medált vastagsága, átlátszósága és funkciója miatt többnek tekinthetjük, mint egyszerű talizmánnak. Alakja és a benne lévő üreg alapján az 5-6. században divatos „zarándok-ampullákra” hasonlít, amelyekben a peregrinusok a zarándokhelyeken égő mécsesek olajából, vagy szent források, szentkutak vizéből pár cseppet hazavittek magukkal. Nagy Károly talizmánjában a legendák szerint eredetileg Szűz Mária haját őrizték. Ma úgy tartják, hogy az amulettben Krisztus keresztjének néhány szilánkja található. A becses ereklyének egészségmegtartó és bajelhárító szerepet tulajdonítottak. I. (Nagy) Károly – akár a talizmán erejétől, akár saját képességei révén – töretlen ívű pályát futott be.

Az ereklye sorsa azonban kevésbé szerencsésen alakult. 1804-ig Aachen székesegyházának kincstárában volt, ahonnan – hogyan, hogyan nem – ellopták az egyik legszebb követ, ami díszítette. A javítást követően Marc-Antoine Berdolet, Aachen első püspöke Bonaparte Napóleon feleségének, Joséphine császárnénak ajándékozta. Ez a gesztus köszönet volt azért, hogy a nagy francia forradalom ideje alatt az egyháztól elkobzott javakat Napóleon visszajuttatta tulajdonosainak. Joséphine az ékszert Hortense lányának adta, ő pedig fiának, Louis Napóleon Bonaparténak. A második birodalom ideje alatt III. Napóleon császár felesége, Eugénie de Montijo egy bizalmasára, Henri Conneau-ra bízta az ékszert. Ő házának falába rejtette azt, majd Angliába menekítette, és visszaadta a császárnénak, aki 1919-ben végül az ereklyét a reimsi katedrálisnak ajándékozta.

Nagy Károly gyönyörű talizmánja a francia kulturális örökség része. A remekmű napjainkban a Palais du Tau à Reims-ben található.

Berente Erika

Felhasznált irodalom: Oberfrank Ferenc: Az aranyművesség története. Budapest: Műszaki Könyvkiadó, 1986.; Sághy Marianne: Nagy Károly. Élet-mű- örökség (rubicon.hu); wikipedia.org; gemeinsam-glaenzen.de

A kép a Wikimedia Commons szabadfelhasználású gyűjteményéből származik, a szerzői jogtulajdonos a kép készítője. A felhasznált kép forráshelye a szerzői jogi feltételekkel és a szerző megnevezésével ezen a linken található.

A cikksorozat korábbi részei:
1. rész: Mozaik a Villa Hadrianából
2. rész: Cellini: Sótartó
3. rész: Caravaggio: Medúza-fő
4. rész: Leonardo da Vinci: Hölgy hermelinnel
5. rész: Pierre Puget: A krotóni Milón halála
6. rész: Henri Rousseau: Az álom
7. rész: Ihachi sárkánya