Ez a vonás eleve arra sarkallja az olvasót, hogy még azt se higgye el, amit olvas, de ugyanakkor még azt is látnia kell, amit sosem láthat. A rövid elemzés során csupán néhány izgalmas topik kiemelésére lesz terem, ezek a határ(helyzet) értelmezései, a tranzit jelentéshálózatai, a narrációs technikák, a fokalizációs eljárások, illetve a műfaji meghatározások.

A mágikus realizmus égisze alatt íródott szöveg egy olyan világba vezeti be az olvasót, melyben olyan bűvös elemek és történések szövődnek be a narrációba, melyeket a mindennapokban nem tapasztalhatnánk, ezzel szemben a szövegben teljes mértékben legitimizálódnak. Hogyan is képzelhetnénk el, hogy egy középkorú férfi annyira szeretne gyereket, hogy végül egy csapásra ott terem mellette az autóban egy hologram-szerű tizenéves fiú, ráadásul fekete-fehérben? A valóság és fikció határán elhelyezkedő történések sorozatai nem mozdulnak el a határról, folyamatos kétségben, de ugyanakkor biztonságban is tartják az olvasót. A többszempontú fokalizáció, a nézőpontok váltakozása, illetve az eredettörténetek bemutatása szintén olyan vonások, melyek hitelesítik és megélhetővé teszik az elmondottakat. Mindemellett hangsúlyos szerepet kapnak a szövegben a különböző művészetek, a művészek bohém életmódja, mely a fentiekhez hasonlóan egy olyan atmoszférát kölcsönöz a regénynek, melyben semmi sem lehetetlen, bármikor fenekestől felfordulhat a világ.

Rushide megírja a Szerzőt, azaz Bátyot, ő megalkotja Mr. Smile-t, azaz Quichotte-ot, ő pedig a fiát, Sanchót, majd végúl Sanchó kivetíti a lelkiismeretét, az olasz tücsköt, aki majd testet ölt. Ekképp épül fel egy generációkon átívelő mágikus teremtéstörténet a regényben, melynek mindhárom szála pontosan visszavezetett az eredetekig, minden cselekvés miértje és mikéntje érthetővé válik. A teremtések és eredetek viszonyában szintén elmosódik a határ a mágikus és a realista vonások között, olykor egyik tűnik föl „valósnak” vagy valószerűbbnek, olykor az ellenkezője. Ez a határeltolás, az egybemosás szépen összecseng az intertextuális utalásokkal, melyek bőségesen képviseltetik magukat a szövegben, ugyanakkor nem feledhetjük el, hogy a mű koncepciója egy átírata, egy továbbgondolása Cervantes Don Quijotéának. 

A határok elmosódása, a hidak megteremtése összecseng az intertextusok jelenlétével és egy már nagyhatású mű újraalkotásával. Ezekben a gesztusokban érhető tetten a tranzit fogalmának esszenciája, a folyamatos utazás, úton levés motívuma, mely erősen reprezentált Rushdie regényében. Mindez kapcsolatba hozható a mű primér stílusirányzatával, mely szintén két összeférhetetlen, egymástól messze álló szférát kapcsol össze, melyek végül harmonikusan működnek együtt és egymás mellett.

Műfaját tekintve rétegzett szöveggel állunk szemben, mely több irányba indulhat és érhet véget: lehet szerelmes regény, kémregény, sci-fi, pikareszk, apokaliptikus regény, de társadalmi- vagy családregény is. De valójában mindez egyszerre. Egy helyen pontosan ezt taglalja: „Arról beszélt, hogy éppen úgy szembe akar szállni a kor destruktív, agyzsibbasztó, silány kultúrájával, ahogy Cervantes is harcba szállt saját kora silány kultúrájával. Azt mondta, írni próbál a lehetetlen, rögeszmés szerelemről, az apa-fiú kapcsolatról, a testvéri pörlekedésekről, és igen, a megbocsáthatatlan dolgokról is; az indiai bevándorlókról, a velük szemben megnyilvánuló rasszizmusról, a köztük lévő szélhámosokról; a kiberkémekről, a tudományos fantasztikumról, a fiktív és »valódi« valóságok összefonódásáról, a szerző haláláról, a világvégéről. Azt mondta, szeretne parodisztikus, szatirikus és pastiche-elemeket is belefoglalni.” (391—392.)

Az elbeszélők, a nézőpontok váltakozása, a helyszínek sokfélesége, a valóság és fikció viszonya, az időbeliség kérdése, a rétegzettség és fragmentáltság megmutat egy olyan világot, melyben egyszerre minden logikus és logikátlan, releváns és irreleváns, valódi és valótlan. A szöveg behatárolhatatlansága megvédi önmagát a beskatulyázhatóságtól attól, hogy egy dobozba, egy kalitkába tegye az olvasó a többi mellé a polcra. A folytonos lebegés, amiben Rushdie tartja az olvasót, melyben a regénybeli Szerző tarja az olvasót elbizonytalanít, értelmezésre és gondolkodásra késztet.

Krisztina
Forrás: olvasoterem.com