Állami kitüntetéseket és miniszteri kulturális díjakat adtak át


allami-kitunteteseket-es-kulturalis dijakat-adtak-at

Prof. Dr. Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere, Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára és Fekete Péter, az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős államtitkára állami kitüntetéseket és miniszteri kulturális díjakat adott át március 15. és augusztus 20. alkalmából.

Magyar Arany Érdemkereszt polgári tagozat kitüntetésben részesült:

ANTAL GYULÁNÉ, Nagybörzsöny község volt polgármestere,

BARANSKI LÁSZLÓ, az Apostol együttes tagja, gitárművész, dalszerző,

BERECZKI SÁNDORNÉ, az Emberbarát Alapítvány titkára, Alkohol- és Drogrehabilitációs Intézetének igazgatóhelyettese, a Magyar Drogterápiás Intézetek Szövetségének elnökségi tagja,

CSASZTVAN ANDRÁS MIHÁLY, a szarvasi Cervinus Teátrum Művészeti Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója,

EGRI GÁBOR, a Müpa Budapest Nonprofit Kft. értékesítési és marketingigazgatója,

ERDEINÉ GERGELY EMŐKE MAGDOLNA Brunszvik Teréz-díjas óvodapedagógus, a békéscsabai Lencsési Óvoda intézményvezetője, 

FEHÉR GERGELY neurológus, a Pécsi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kara Foglalkozás-egészségügyi és Munkahigiénés Központjának vezető tudományos munkatársa,

GÁLDI GÁBOR ÁDÁM szociológus, sportrekreációs szakember, az Eötvös Loránd Tudományegyetem volt egyetemi docense és a Magyar Testnevelési Egyetem volt oktatója,

GÉCZY OLGA karmester, festőművész,

GLORIA VON BERG díszlet- és jelmeztervező,

GRAESER JÓZSEF, a Nemzeti Cirkuszművészeti Központ Nonprofit Kft. cirkuszszakmai vezetője ,

GYÜRKI ISTVÁN színész, előadóművész,

HRASCHEK KATALIN zenepedagógus, karnagy, a Magyar Kórusok, Zenekarok és Népzenei Együttesek Szövetsége Ifjúsági Énekkari és Zenepedagógiai Szakbizottságának elnöke,

HULÁK ZSUZSANNA, az Idősek Tanácsának tagja, az Emberi Erőforrások Minisztériuma Idősügyi és Nyugdíjbiztosítási Főosztályának szakmai szakértője, 

KASZÁS GÉZA színművész, rendező, producer,

KISS LÁSZLÓ Márianosztra község volt polgármestere,

LENKEFI ZOLTÁN Blattner Géza-díjas díszlet- és bábtervező művész, a Békéscsabai Napsugár Bábszínház igazgatója,

LOVÁSZ ZSOLT hagyományőrző, a Palóc Néprajzi Magángyűjtemény és Babakiállítás társtulajdonosa,

LOVÁSZNÉ JUHÁSZ RITA Csokonai Vitéz Mihály-díjas népi hímző, viseletkészítő, a Palóc Néprajzi Magángyűjtemény és Babakiállítás társtulajdonosa,

MEZŐDI JÓZSEF VIKTOR, az Apostol együttes tagja, előadóművész, énekes

MUCK FERENC, az Apostol együttes tagja, szaxofonművész,

NAGY GÁBOR népművelő, a Soltis Lajos Színház igazgatója, a Soltis Lajos Színház Művelődési Egyesület elnöke,

NÉMETH ZOLTÁN, az Apostol együttes alapítója és vezetője, zongoraművész, zeneszerző,

PALOTAI ISTVÁN Liszt Ferenc-díjas trombitaművész, a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarának szólótrombitása,

kulturalis-dijak

PETE LÁSZLÓ, az Apostol együttes tagja, harsonaművész,

REMITZKY ZOLTÁN LÁSZLÓ, Szob város volt polgármestere,

RITHNOVSZKY JÁNOS ANTAL, a magyar vakvezetőkutya-kiképzés megalapítója,

SUKI ISTVÁN, a Rajkó Művészegyüttes prímása,

SZABÓ FERENC, az Apostol együttes tagja, dobművész,

TOÓT-HOLLÓ TAMÁS író, kritikus, irodalomtörténész, szerkesztő,

ÚJSZÁSZY ZSÓFIA a Müpa Budapest Nonprofit Kft. stratégiai igazgatója,

VIZY MÁRTON zene- és dalszerző, producer,

VURA MÁRTA ETELKA sportpszichológus, tanár,

ZÁDORVÖLGYI LÁSZLÓ balettmester, a Győri Balett örökös tagja.

Bánffy Miklós-díjban részesült:

A. SZABÓ MAGDA művészetszervező,

KOLLARIK TAMÁS, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem Konzisztóriumának tagja, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának tagja, a Magyar Média Mecenatúra Program koordinátora,

kulturalis-dijak

SZENTE BÉLA Csabagyöngye Kulturális Központ igazgatója

Bessenyei György-díjban részesült:

GÁBOR KLÁRA nyugalmazott népművelő,

KISS EDIT tagintézmény-vezető, közművelődési szakember,

LAKNERNÉ BRÜCKLER ANDREA, a Kulturális Központok Országos Szövetségének egykori elnöke, nyugalmazott igazgató,

MOLNÁR LAJOS MILÁN, a szolnoki Aba-Novák Agóra Kulturális Központ Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója,

NEVEDA AMÁLIA MÁRTA, az Agóra Veszprém Kulturális Központ igazgatója, valamint a Kulturális Központok Országos Szövetségének alelnöke.


Csokonai Vitéz Mihály-díjban részesült:

csokonai-dij

a BOGYISZLÓI ZENEKAR a Bogyiszlói autentikus népzene és cigányzene ápolásáért, megőrzéséért. Tagok: Mihalovics Zsolt, Bartha Zalán, Orsós Zoltán, Kovács Ferenc, Orsós Tibor, Debreceni István, Kovács Pál,

JUHÁSZNÉ ANTAL GABRIELLA nyugdíjas pedagógus

a KINCSÁSÓ EGYESÜLET amatőr előadó és alkotóművészeti tevékenységéért.


Martin György-díjban részesült:

BALI JÁNOS néprajzkutató

ISTVÁNFI BALÁZS népzenetanár

TÖTSZEGI ANDRÁS néptáncoktató, néptánc-gyűjtő

VIRÁGVÖLGYI MÁRTA népzenész, hegedűtanár.


Móra Ferenc-díjban részesült:

KISS IMRE, a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum igazgatója

VIG KÁROLY a Savaria Megyei Hatókörű Városi Múzeum tudományos igazgatóhelyettese, (entomológus főmuzeológus).


Pauler Gyula-díjban részesült:

ZSIDI VILMOS, a Budapesti Corvinus Egyetem Levéltára levéltárvezetője, főlevéltáros.


Sára Sándor-díjban részesült:

CSUJA LÁSZLÓ filmrendező, forgatókönyvíró,

KOVÁCS ISTVÁN filmrendező.

kulturalis-dijak

Szinnyei József-díjban részesül:

KOVÁCSNÉ PÁZMÁNDI ÁGNES okleveles könyvtáros, református lelkész,

NAGY ZSUZSANNA, a Budapesti Corvinus Egyetem Egyetemi Könyvtár főigazgatója.

Balázs Béla-díjban részesül:

A mozgókép területén kifejtett kiemelkedő alkotótevékenység, valamint művészi és tudományos teljesítmény elismeréseként Bergendy Péter rendező, Dézsy Zoltán filmrendező, Tuba Mariann filmvágó, Duna Médiaszolgáltató vezető szerkesztője, és Varsányi Ferenc filmrendező, a Magyar Művészeti Akadémia nem akadémikus tagja

Balogh Rudolf-díjban részesül:

Kiemelkedő fotóművészeti, fotóriporteri, illetve fotószakírói tevékenység elismeréseként Czigány Ákos fotóművész, és Szigeti Tamás fotográfus.

Erkel Ferenc-díjban részesül: 

Kiemelkedő zeneszerzői, zenei szerkesztői, zenei rendezői, hangmérnöki tevékenység elismeréseként Barabás Árpád zeneszerző és Demény Attila zeneszerző, zenei rendező, a Magyar Művészeti Akadémia nem akadémikus tagja.

Ferenczy Noémi-díjban részesül: 

Kiemelkedő iparművészeti, ipari tervezőművészeti tevékenység elismeréseként Dobány Sándor keramikusművész, Fehér Erika textilművész, Kneisz Eszter kárpitművész, Pattantyús Gergely üvegtervező iparművész és Szendrődiné Gombás Ágnes restaurátor-művész.

Gérecz Attila-díjban részesül: 

A 35 év alatti, elsősorban első kötetes alkotóknak, a névadó szellemiségéhez méltó, jelentős irodalmi alkotás elismeréseként Bék Timur, az Aszterión című kötet írója.

Harangozó Gyula-díjban részesül: 

A táncművészet terén kiemelkedő alkotói, előadói, tudományos és pedagógiai tevékenység elismeréseként Feledi János táncművész, koreográfus, Moussa Ahmed táncművész és Sághy Alexandra táncművész, koreográfus.

Herczeg Ferenc-díjban részesül: 

Herczeg Ferenc szellemi és irodalmi örökségét méltóképpen képviselő kiemelkedő fikciós vagy dokumentarista jellegű történeti irodalmi - történetírói, történelmi regény vagy történelmi dráma írói - teljesítmény elismeréseként Rónaszegi Miklós író.

Hortobágyi Károly-díjban részesül: 

A cirkuszművészet terén kiemelkedő artista tevékenység elismeréseként Vincze Tünde artistaművész, valamint a Silver Power duo artistái, Kranitz-Nagy Krisztián és Füzy Anita .

Jászai Mari-díjban részesül:

Kiemelkedő színművészeti - színészi, rendezői, díszlet- és jelmeztervezői, látvány- és világítástervezői, dramaturgiai - és színháztudományi - színházelméleti és színházi kritikusi - tevékenység elismeréseként Andrássy Attila író, rendező, Bakos-Kiss Gábor színművész, Dánielfy Zsolt színművész, Gera Marina színművész, Mahó Andrea színművész, Mészáros Sára színművész, Rusz Márk Milán színművész és Sára Bernadette színművész.

József Attila-díjban részesül:

Kiemelkedő irodalmi - költői, írói, műfordítói, irodalomtörténészi - tevékenység elismeréseként Babics Imre költő, versszerkesztő, Gróh Gáspár irodalomtörténész, kritikus, a Magyar Művészeti Akadémia nem akadémikus tagja, Jávor Béla író, publicista, Mandics György író, a Magyar Művészeti Akadémia nem akadémikus tagja, Papp Endre irodalomtörténész, Tárnok Zoltán író, szerkesztő, Thimár Attila irodalomtörténész, egyetemi oktató, szerkesztő és Ugron Zsolna író.

Liszt Ferenc-díjban részesül:

Kiemelkedő zenei előadó-művészeti tevékenység elismeréseként György Ádám zongoraművész, Pfeiffer Gyula karmester, Ruppert István orgonaművész, a Magyar Művészeti Akadémia nem akadémikus tagja, Szamosi Szabolcs orgonaművész és Várnagy Andrea zongoraművész.

Máté Péter-díjban részesül: 

Kiemelkedő könnyűzenei, dzsesszzenei előadó-művészeti tevékenység elismeréseként Csuka Mónika énekes-zeneszerző, Gayer Ferenc jazz-bőgő előadóművész, zenekarvezető, a Magyar Művészeti Akadémia nem akadémikus tagja; Máté Péter megosztott díjban részesülnek az Ismerős Arcok zenekar tagjai: Galambos Nándor basszusgitáros, Kovacsik Tamás dobos, ütőhangszeres, Leczó Szilveszter billentyűs, Nyerges Attila énekes, szövegíró, Práder Vili gitáros, énekes, dalszerző és Tánczos István szaxofonos, énekes.

Munkácsy Mihály-díjban részesül: 

Kiemelkedő képzőművészeti tevékenység elismeréseként Baky Péter festőművész, a Magyar Művészeti Akadémia nem akadémikus tagja, Bíró Lajos szobrászművész, Blaskó János szobrászművész, Fazekas Magdolna festőművész, Gajzágó Sándor festő- és grafikusművész, Kéri Mihály festőművész és Lebó Ferenc szobrászművész, a Magyar Művészeti Akadémia nem akadémikus tagja.

Németh Lajos-díjban részesül:

A kortárs képzőművészet, iparművészet, design, építészet területén végzett kiemelkedő művészettörténészi, műkritikusi, kurátori tevékenység elismeréseként Gopcsa Katalin művészettörténész.

Szabolcsi Bence-díjban részesül:

Kiemelkedő zenetudományi, zenekritikai és zenei ismeretterjesztő tevékenység elismeréseként Dr. Czagány Zsuzsanna zenetörténész.

Táncsics Mihály-díjban részesül: 

Kiemelkedő újságírói tevékenység elismeréseként Pécsi Krisztina újságíró, Szám Katalin újságíró és Varga Attila újságíró.


Magyarország köztársasági elnöke a nemzeti ünnep, március 15. alkalmából, a miniszterelnök előterjesztésére a Magyar Érdemrend középkeresztje a csillaggal polgári tagozata kitüntetést adományozza:

BALOG ZOLTÁN református lelkész, az Emberi Erőforrások Minisztériumának volt minisztere részére a keresztény értékek, illetve a polgári, keresztény közösségek hazai és nemzetközi védelme iránt elhivatott, az emberi és kisebbségi jogok érvényesítésére is nagy hangsúlyt fektető, példaértékű közéleti tevékenysége elismeréseként;

BÍRÓ ZOLTÁN irodalomtörténész, a Rendszerváltás Történetét Kutató Intézet és Archívum egykori főigazgatója, a Hitel című folyóirat alapító főszerkesztője részére a rendszerváltoztatás folyamatának előkészítésében, illetve a Rendszerváltás Történetét Kutató Intézet és Archívum megalapításában és vezetésében vállalt kimagasló szerepe, valamint a XX. századi magyar irodalomtörténet szakértőjeként folytatott több évtizedes kutatói-oktatói munkája elismeréseként;

A Magyar Érdemrend középkeresztje polgári tagozata kitüntetést adományozza:

BÁCS TAMÁS egyiptológus, régész, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kara Ókortudományi Intézetének igazgatója, Egyiptológiai Tanszékének tanszékvezető egyetemi docense részére az ókori egyiptomi Újbirodalom történetének, illetve építészeti és művészeti emlékeinek kutatásában elért eredményei, valamint jelentős oktatói, szakmai közéleti és publikációs tevékenysége elismeréseként;

FEKETE KÁROLY Batthyány-Strattmann László-díjas orvos, a Debreceni Egyetem professor emeritusa részére a traumatológia területén végzett, különösen a combnyaktörések kezelése, valamint a könyökízületek mozgásjavító műtéti eljárásának kidolgozása terén sikeres, nemzetközileg is elismert gyógyító- és kutatómunkája elismeréseként;

FRANK SPENGLER, a Konrad-Adenauer-Stiftung magyarországi irodájának vezetője részére a magyar-német kapcsolatok fejlesztése, valamint Magyarország külföldi jó hírnevének erősítése iránt elkötelezett, kiemelkedő tevékenysége elismeréseként;

GÁSPÁR ZSOLT Széchenyi-díjas építőmérnök, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem professor emeritusa részére a mechanika kutatása és oktatása területén folytatott fél évszázados, tudományos szempontból is iskolateremtő pályafutása elismeréseként;

KOLTAY GÁBOR Balázs Béla-díjas filmrendező, érdemes művész részére a magyar történelem számos jelentős eseményét és személyiségét megörökítő alkotásai, jelentős dokumentumfilm-rendezői pályája, valamint színházigazgatói, írói és könyvkiadói tevékenysége elismeréseként;

KUN MIKLÓS Széchenyi-díjas történész, professor emeritus részére több évtizeden át kimagasló színvonalon végzett kutatói-oktatói munkája, valamint a hallgatóság és a média érdeklődését egyaránt felkeltő, a XX. század történelmének fehér foltjait izgalmasan és közérthetően feltáró előadói tevékenysége elismeréseként;

SZABÓ GÁBOR fizikus, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, a Szegedi Tudományegyetem Természettudományi és Informatikai Kar Fizikai Intézete Optikai és Kvantumelektronikai Tanszékének egyetemi tanára, volt rektora részére a Szegedi Tudományegyetem rektoraként végzett kimagasló színvonalú munkája, valamint nemzetközileg is elismert kutatói-oktatói, illetve sikeres tudományszervezői tevékenysége elismeréseként;

TAKARÓ ANDRÁS, a Kiskunlacházi Református Egyházközség lelkipásztora, a Délpesti Református Egyházmegye esperese, a Dunamelléki Református Egyházkerület lelkészi főjegyzője, a Szent György Lovagrend nagypriorja részére a Délpesti Református Egyházmegye életének irányításában végzett odaadó munkája, valamint a keresztyén nemzeti értékek iránt elkötelezett közéleti tevékenysége elismeréseként;

WARVASOVSZKY TIHAMÉR, az Állami Számvevőszék alelnöke, Székesfehérvár volt polgármestere részére az Állami Számvevőszék szervezeti és szakmai megújításában betöltött fontos szerepe, valamint Székesfehérvár város infrastrukturális és kulturális fejlesztését szolgáló, eredményes településvezetői munkája elismeréseként;

KÓNYA ISTVÁN, a Kúria elnökhelyettese részére, több évtizedes jogászi pályafutása során többek között a jogos védelem új szabályrendjének megalkotása és alkalmazása terén elért eredményei, valamint büntetőjogászok nemzedékeinek szakmai fejlődését elősegítő publikációs tevékenysége elismeréseként;

LISZKAY GÁBOR jogász, a Közép-Európai Sajtó és Média Alapítvány alapítója részére, a keresztény, nemzeti, polgári értékrendet képviselő hazai sajtóorgánumok kialakításában és vezetésében vállalt kiemelkedő szerepe elismeréseként;

OROSZ ILDIKÓ, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola elnöke részére, a kárpátaljai magyar felsőoktatás területén végzett több évtizedes, kiemelkedő színvonalú munkája, valamint odaadó kultúra- és közösségszervező tevékenysége elismeréseként.

MTI
MTI Fotók: Balogh Zoltán (2-5. kép) és Bruzák Noémi (1. kép)

2020.08.20