Nico Walker: Kopasz

Könyvkritika

nico-walker-kopasz

Szépreményű diákból katona, katonából drogfüggő, drogfüggőből bankrabló, bankrablóból író. Irodalmi értékkel bíró önvallomás egy elcseszett életről, őszinte, nyers és lényegre törő. A könyvet éppen megfilmesítő Russo tesók állítólag már az utómunkálatoknál tartanak. Azt beszélik, Tom Holland akkorát alakít, hogy jönni fog majd a díjeső.

Nico Walker 1985-ben született, Atlantában, Las Vegasban és Clevelandben élt. A főiskoláról kibukva, 19 évesen beállt a seregbe, és megjárta Irakot, ahol szanitécként szolgált – hét kitüntetéssel, illetve dicsérettel tért haza. A poszttraumás stressz miatt képtelen volt visszailleszkedni a társadalomba (előtte sem ment túl jól neki), és korábbi drogfüggősége is visszatért, emiatt állandó pénzzavarban volt. Se veled, se nélküled kapcsolata barátnőjével, Emily-vel sem javított a helyzeten, ezért minden mindegy alapon bankrablásokra adta a fejét. A börtön csak idő kérdése volt, ott azonban összeszedte magát, és megírta élete meglehetősen mozgalmas életét.

Elcseszett életekkel tele a világ, ezek egy jelentős része dokumentálásra is kerül, ám irodalmi értékkel csak igen kevés bír. Az ember általában kíváncsi a mások nyomorára, ritkább esetben együttérzésből, gyakoribb esetben pedig azért, hogy némileg jobban érezze magát a saját bőrében. A droggal kapcsolatos történetek kevésbé vidámak, ám a legtöbbször színesek és őszinték, nem véletlen, hogy ezeket könyvként és filmként is nagy érdeklődés övezi.

A könyvhöz hozzákezdve azt hittem, hogy a tőmondatok és a pár oldalas fejezetek majd visszavetnek, illetve egy idő után a káromkodást is unalmasnak fogom találni, de nem, a semmibe kapaszkodó szikár és szenvtelen tartalom gyakorlatilag minden igényemet kielégítette. A lényegre törő, szókimondó stílus egyszerűsége és nyersesége beszippantott és nem engedett, függőség ugyan nem alakult ki, de Walkertől lényegében bármit elolvasnék ezek után. Érzéseit és gondolatait, a megélt dolgokat ellenállás nélkül fogadtam be, ennek persze előfeltétele volt, hogy a drogfüggőséggel és a háborús szerepvállalással szemben ne legyenek előítéleteim, valamint ne úgy tekintsek az egészre, mint egy saját életét elcsesző ember vádaskodására.

Bár Walker remek példa arra, hogy a jó anyagi helyzet, a szerető és támogató szülői háttér és az iskolázottság önmagában semmit nem jelent, legfeljebb az ember máshogy éli meg a függőséget, máshogy csapódik le benne a dolog. Egy percig nem titkolja, mennyire nyomorult, és igazából nem is okol senkit ezért. Hívhatjuk egyfajta objektivitásnak is, mindenesetre nagyon pontosan és hűen tárja elénk azt a világot, melyben élt: az emberekkel, a rokonokkal, barátokkal, ismerősökkel való kapcsolatait, a háborúhoz, a drogokhoz, az élethez való viszonyát, miközben a korábrázolás semmilyen politikai, illetve egyéb felhangot nem üt meg. Saját generációjának kevésbé sikeres története ez, melyben a jövőkép álomszerűvé (ködszerűvé?) válik a drogok okozta mámorban.

A börtönben megírt élettörténet rengeteg elismerést kapott, a könyv szépen fogy ma is, így az emberben elég furcsa kép alakul ki az eltékozolt tehetségről, mert ha ezek a dolgok nem történnek meg, téma és persze a rengeteg „szabadidő” nélkül talán soha nem derül fény Walker zsenialitására. Biztos vannak olyanok, akikből ellenérzést vált ki, ha egy bűnöző pénzt kap azért, amit tett, de ez a regény sokkal inkább a bankrablásokhoz vezető útról szól, mint magukról a bankrablásokról (Walker már visszafizette a rablásokból származó összeget).

És ha már szóba került az eltékozolt tehetség, a megfilmesítési jogokat 1 millió dollárért vásárolta meg az AGBO, a Russo testvérek produkciós cége. A forgatókönyvet Jessica Goldberg (Vásott szülők, The Path) és Angela Russo-Otstot (V, mint veszélyes) írták, Nico Walkert Tom Holland, Emily-t Ciara Bravo (Big Time Rush, Rossz szomszédság 2) alakítja, de szerepet kapott benne James Gandolfini fia, Michael (Fülledt utcák) és a rapper Kyle Harvey (Ahol a szivárvány véget ér, Bizonytalan) is. A bennfentesek azt mondják, Tom Holland alakítása rendkívül meggyőző, emiatt több díj elnyerésére is esélyes.

Hujbi
Forrás: hetediksor.hu

2020.08.12