113

Frank Herbert: A Dűne messiása

Könyvkritika

frank-herbert-a-dune-messiasa

Frank Herbert 1965-ben megjelent regénye, a Dűne manapság már a science-fiction egyik alapkövének számít, amelyet lehetetlen megkerülni, ha a zsánerről van szó. Vannak, akik azt állítják, hogy az író műve egyedülálló regényként is kezelhető – ez részben igaz –, viszont Herbert öt folytatást is írt a mesterművéhez, ezek közül pedig az első az 1969-ben kiadott A Dűne messiása.

A regény először részletekben jelent meg az amerikai Galaxy magazinban, majd ugyanabban az évben a Putnam Publishingnek köszönhetően a könyvesboltok polcaira is felkerült, ezáltal egy szélesebb olvasókörrel megismertetve Herbert Dűne-sorozatának második részét.

Tizenkét évvel a Dűne eseményei után az Impériumban még mindig Paul Muad-Dib a császár. Miután a fremenek dzsihádja végigsöpört az ismert univerzumon, kevesen maradtak, akik ellen mernének állni a hatalmas Atreides uralkodónak, a személye köré épült vallás pedig zarándokok ezreit csalogatja az Arrakisra, hogy leróják tiszteletüket a mitikus messiás előtt.

Paul egy olyan, víziói által előre kijelölt úton találja magát, amelyről úgy tűnik, már nem képes letérni. Azzal, hogy letaszította trónjáról IV. Shaddam Padisah császárt, majd vad fremenjeit ráeresztette az univerzumra, egy olyan jövőt hozott létre, amelyet látszólag képtelen a legkisebb mértékben is megváltoztatni. Sorsának jól meghatározott medrében halad előre, múltja, jelene és jövője egyre inkább egymásba olvadnak, szemei előtt pedig folyamatosan egy elkerülhetetlen tragédia képe lebeg.

Frank Herbert már a Dűne befejezése előtt megírta a következő két folytatás egyes részeit, és epikus történetét tudatosan úgy építette fel, hogy a kötetek bizonyos mértékben ellentétei legyenek egymásnak. Ez leginkább Paul Muad-Dib jellemábrázolásából tűnik ki: amíg az első regényben egyértelmű tényként kezelhető, hogy Paul uralkodásra született – külvilágiként az arrakis-i bennszülöttek Mahdijává (megváltó, messiás) válik, és ellenségeit legyőzve az Impérium teljhatalmú ura lesz –, addig a második könyv cselekményéből világos lesz számunkra, hogy lassan kezd kicsúszni kezei közül az irányítás. Azzal, hogy hagyta személyét isteni magaslatokba emeltetni, egy olyan eseménysorozatot indított el, amely látszólag saját bukásához fog vezetni, ellenségei pedig mindezt ki is használják.

Továbbá, amíg a Dűne cselekménye filozofikus volta ellenére is viszonylag gyors folyásúnak nevezhető, addig A Dűne messiása egy lassabb, elgondolkodtatóbb, vallási eszmékkel és gondolatokkal teletűzdelt regény az eleve elrendeltetettségről.

Herbert első Dűne-regénye a megjelenésekor azzal is kiemelkedett a kortárs sci-fi könyvek közül, hogy a műben szereplő technológia csak másodlagos volt a történet szempontjából, az író ugyanis egy sokkal karakterközpontúbb megközelítést alkalmazott, amelyet aztán továbbvitt a következő kötetekbe is. Regényeiben nemcsak párbeszédekből és leírásokból ismerjük meg a szereplőket (és ezzel együtt a világot), hanem gyakran halljuk gondolataikat és belső monológjaikat is, A Dűne messiásában pedig újabb árnyalatokat is kapnak, így az első részből megismert karakterek még komplexebbé válnak, ez pedig a történetnek is újfajta mélységet ad.

A messiás szerepében ragadt Paul gyötrődése és fájdalma már-már kézzel tapintható lesz: annak ellenére, hogy egy milliárdokat magába foglaló birodalom ura, teljesen egyedül van, hiszen isteni gondjait egyetlen halandó sem értheti meg és érezheti úgy át, ahogyan ő. Megváltása abban rejlik, hogy képes-e végigmenni a saját maga szabta szigorú ösvényen vagy sem, miközben szerettei akaratlanul is lemaradnak mögötte.

A Dűne messiása egy lenyűgöző és egyedi könyv, méltó folytatása az író korábbi regényének, egy olyan alkotás, amely megérdemli, hogy az olvasók polcaira kerüljön. Az amerikai SciFi Channel 2003-ban egy a regényből és annak folytatásából készült háromrészes minisorozatot mutatott be Alec Newman és James McAvoy főszereplésével.

Varga Gábor
Forrás: olvasoterem.com

2020.08.11