389

Mesés musicalek: hangvarázslatban

A Soproni Petőfi Színház új, nyári bemutatója

meses-musicalek-sopron

Elkészült a Mesés musicalek című előadás, a Soproni Petőfi Színház új, nyári bemutatója, a premiert augusztus 7-én tartották a fertőrákosi barlangszínházban. Az új produkcióban világhírű Disney-rajzfilmek legnagyobb, legnépszerűbb slágereit hallhatja a közönség sztárénekesek közreműködésével, egyedülálló látványvilágban.

A zenekaros kísérettel, táncosokkal, 130 jelmez kavalkádjában előadott darab a fináléban megidézi az Aida című rockopera ezen a játszóhelyen elért három évvel ezelőtti sikerét. A rendező-koreográfus Szakál Attila, az előadáshoz Kis Katalin tervező készített 130 jelmezt, a látványtervező pedig Madarász János. A soproni színház világjárvány miatt elmaradt tavaszi bemutatóinak (Stabat Mater, A padlás) bérletes nézői regisztráció után tekinthetik meg a fertőrákosi barlangszínházban a Mesés musicaleket augusztus 7. és 8. után 14-én és 15-én is (az előadásokra már minden jegy elkelt). Az összeállításban az Aladdin, a Herkules, a Jégvarázs, az Oroszlánkirály, a Rio, a Coco, az Aranyhaj és a nagy gubanc rajzfilmek népszerű dalait éneklik a műfaj kiemelkedő előadói.

meses-musicalek-sopron

Pataki András, a játszóhelyet és a soproni teátrumot működtető Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója Szakál Attila rendező-koroegráfussal együtt több éve tervezte, hogy a kedvelt SingSingSing musical show mintájára Disney-rajzfilmslágerekből készüljön Sopronban egy összeállítás hasonló keretek között a családoknak. Az ilyen műfajú produkciók iránti érdeklődésre jellemző, hogy a mostani bemutatót, összesítve, csaknem ötezren tekintik meg a barlangszínházban. Szakál Attila elmondta, hogy amikor tíz évvel ezelőtt elkezdték a SingSingSing sorozatokat az országban több helyen, szinte minden összeállításában hangzottak el dalok különböző nagy musical-mesékből. Ezeket a népszerű számokat szerették volna most a koncertkörnyezetből kiemelni, színházi keretek és formák között kis történetek szeleteiként megmutatni.

A Mesés musicalekben két francia sztárénekes is szerepel, mindketten magyar származásúak. Stéphanie Schlesser édesanyja magyar, édesapja luxemburgi. Az Aida címszereplőjeként hamar szívébe zárta a soproni közönség az énekesnőt, akit a Zenta, 1697 rockoperában újra láthattak a város teátrumában. Magyarországon a soproni szerepei után a fővárosi We Will Rock You musicalben játszott, és most énekel a PS Produkció Sztárcsinálók magyar előadásában. „Boldog vagyok, ha Magyarországra jöhetek és Sopronban szerepelhetek. Ilyen show-ban még nem vettem részt, és örülök, hogy azokat a dalokat adhatom elő, amelyeket kislánykorom óta vágytam elénekelni.

meses-musicalek-sopron

A Mesés musicalek másik külföldi csillaga a szintén magyar származású Laurent Ban. A 45 éves énekes, zenész és zeneszerző Franciaországban született, édesapja magyar volt, bár Laurent nem tud magyarul. A zenei pályafutása mellett grafikusi és festő diplomát szerzett, majd hamar a színpad világa felé vette az irányt. Játszott nagy zenés főszerepeket a Zorróban, az Aladdinban, a Notre-Dame de Parisban, a Hairben, a Mozartban. Turnézott több helyen a világban, Ázsiában, Európában. Szimbolikus, fontos családi történet érzelmileg számára most ez a szereplése, mert a produkcióban való részvétele többről szól, mint a művészet. Utoljára 16 éve járt Magyarországon, amikor édesapja utolsó kívánságát teljesítve elszórták a hamvait a Dunába. Most boldogan jött újra az országba, családjának, gyermekeinek megmutatni, honnan származik. Eddig keveset tudott a magyar színészekről, énekesekről, ám most meggyőződött arról, milyen nagyszerű, tehetséges művészek, kiemelkedő hanggal rendelkező előadók élnek és alkotnak itt – ezt mindenképp elmondja majd francia kollégáinak.

Füredi Nikolett az elmúlt években rendszeresen játszott Sopronban. A Jégvarázs rajzfilm első és második részében hatalmas sikerrel énekli Elsa dalait a magyar változatban. Neki ez volt az első nagyobb lehetőséget, figyelmet hordozó rajzfilmes munkája. A Disney-világ a színpadon szintén utolérte: A Szépség és a Szörnyetegben három szerepet legalább ötszázszor énekelhetett itthon és Németországban. Nikolett hangsúlyozta, hogy mindenkinek szívügye ez a mostani produkció, a gazdag mesés slágerek kínálatából kedvenc dalaikat hozhatták el a közönségnek. Szakmailag szerinte ezek a számok olyan nagyívűek, hogy kimondottan nehéz énekesi feladatokat hordoznak egyenként, ez kihívás számukra. Nagyon örült mindenki annak, hogy zenekaros kísérettel hangozhatnak el ezek a slágerek, a Local Vintage Company-vel remekül dolgozott együtt a stáb.

meses-musicalek-sopron

Fehér Adrienn pályafutását szintén hosszú évek óta kísérik a Disney-produkciók meséiből készült rajzfilmek. A Herkules, A bűvös kard, az Egyiptom hercege alkotásokban ő énekelhette magyarul ezeket a generációkat, családokat összekötő világslágereket. A stúdiók, forgalmazók hangminta alapján, szigorú követelmények után választják ki, egyes országban kik lesznek a szinkronhangok, énekhangok.

Jónás Andreát ismerősként köszöntheti a soproni színházi közönség: szerepelt a The Blues Brothers – The Hungarian Show című produkcióban Mrs. Murphy-ként Aretha Franklin dalait énekelte emlékezetesen. Az énekesnő elmondta, szinte majdnem mindegyik rajzfilmdalt énekelte már fellépésein vagy otthon a gyermekeinek. Szereti ezeket a mesés történeteket nézni moziban, tévében, az pedig mindennél többet mond a Disney-dalok színvonaláról, hogy Celine Diontól kezdve Elton Johnon, Mariah Carey-n át Whitney Houstonig éneklik ezeket a világslágereket.

Szentmártoni Norman először tagja Szakál Attila csapatának. Ő Disney-specialista, hiszen több mint tíz éve énekli már a fővárosi Operettszínház A Szépség és a Szörnyeteg előadásában a Szörnyeteg és Gaston szerepét magyar és német nyelven. A külföldi turnékkal együtt több százszor bújt már a karakterek bőrébe. Szerinte ezeknek a musicaleknek a titka a kiemelkedő zeneszerzőkben rejlik. Alan Menken nevéhez több Disney-mese is fűződik – A kis hableány, Aladdin, Herkules, Pocahontas, Aranyhaj és még lehet sorolni –, és ezekkel nyolc Oscar-díjat nyert már el. Az énekes elmondta: egész életét végigkísérték a mesés-rajzfilmek, nézőként, szereplőként. Lassan nyolc éve követi a soproni színház előadásait, s mindig szeretett volna színpadra lépni a városban.

meses-musicalek-sopron

Buch Tibort viszont már többször láthatták soproni színpadon a nézők a SingSingSing produkciók állandó szereplőjeként. Gyermekeivel rendszeresen nézi a Disney-rajzfilmeket. Nagyon szereti ezeket az alkotásokat, mert igényesek, hihetetlenül jól megrajzoltak, professzionális a kivitelezésük, s persze a dalok is igazodnak ehhez a világszinthez. A Mesés musicalek szerinte olyan, mintha egy moziban ülne az ember és filmet nézne. Ő ezt az élményt kívánja a nézőknek.

Vastag Tamás a gyerekkorát idézte fel, amikor ezeket a rajzfilmeket nézte. A fiatal előadót, énekest a soproni Evita, A bábjátékos, az Aida, a Tied a világ, a Zenta, 1697 produkciók után ebben az évadban a Valahol Európában musicalben láthatják nézők még szeptemberben a barlangszínházban, amikor búcsúzik a stáb a nézőktől.

Az előadásban Savanyu Gergely színművész vált jelmezt a legtöbbet, ő az, aki szinte minden történet-blokkban szerepel énekesként vagy mesélőként. Együtt öltözik a színházban Mikó Istvánnal, aki a rajzfilmben Dzsinit szinkronizálja bravúrosan. A karakter rengeteg hangon szólal meg, és megkérdezte a kiváló színművészt, hogyan vették fel ezt. A válasza az volt, négy-öt napig dolgoztak, míg sikerült megfelelő módon rögzíteni a szinkront. Neki hasonló kihívást jelentett a pörgős koreográfiák közben énekelve tartani a lépést a Sopron Balett tagjaival, akik végig fergeteges tempót diktálnak a színpadon.

meses-musicalek-sopron

Papp Attila azt emelte ki, szenzációs élmény belecsöppenni színészként ezekbe a mesékbe, belebújni a karakterek bőrébe úgy, hogy gyermekként nézte rajzfilmeken a kalandjaikat, most pedig életre keltheti például Aladdin. A jól ismert dalokat énekelni pedig csodálatos élmény neki és az egész csapatnak. Kiss Noró az előadásban kettős feladatot lát el. Énekel, szerepeket játszik és egyben ő a rendezőasszisztens. Mint mondta, élmény számára részt venni ebben az előadásban, együtt dolgozni színpadon és azon túl a fantasztikus énekesekkel. Az előadásban szerepel még Szokodi Roland. A tehetséges fiatal a soproni színházban Kuksit játssza a Valahol Európában előadásban, de korábban énekelt már duettet Feke Pállal a SingSingSing musical-showban.

A Mesés musicalekben minden egyes alkalommal a Local Vintage Company játszik. Az együttes képviselői, Szénási Diána, Vida-Veres Imola, Vontszemű Miklós úgy fogalmaztak: ők elsősorban koncertzenekarként működnek. A szving meg a tangó soproni színházi produkcióban is a színpadon lehettek, ezúttal viszont a zenekari árokban foglaltak helyet, s ez másfajta játékmód, hangzásvilág alkalmazását jelenti számukra. Mindehhez tartozik még, hogy lentről, takarásból kell kapcsolatban maradniuk az énekesekkel. Ez koncentrációt, figyelmet igényel. A hangszerelésben feladatot adott számukra, hogy a szimfonikus zenekarokra, azoknak létszámára írt eredeti dalokat úgy dolgozzák fel, fogalmazzák meg: azok zenei gazdagságukban szólaljanak meg, s hangulatukban hűek maradjanak az ismert számokhoz. Arra pedig igazán büszkék, hogy olyan fantasztikus előadókkal dolgozhattak együtt, akik a népszerű rajzfilmeken, fellépéseiken éneklik ezeket a világslágereket.

Varga Róbert
Fotók: Soproni Petőfi Színház / Szita Márton
Forrás: Soproni Petőfi Színház

2020.08.10