Amikor egy film kifordít egy sokat ismételt sablont, az ha nem is mindig jól, de általában érdekesen sül el, és ha más nem, majd az ötlettől független többi összetevővel együtt válik valamilyenné. Ez mind pozitív, mind negatív értelemben igaz. A Pesti balhé alapfelvetése is mindenképp figyelemre méltó, elvégre ezúttal a festmény belopásával nem is igazi heistet terveznek hőseink, hanem csak egy mesteri, gigantikus trollkodást, amit Andy Larkin, Rémi Gaillard és a Kész átverés! stábja is megirigyelhetne.

Csínytevés révén igazából még csak nem is szélhámosfilm ez, már ha szigorúan szó szerint értelmezünk mindent. Ugyanakkor ezen műfajok sablonjai mentén haladva kapunk egy dramaturgiailag (és luxuscikkek mutogatásában) mégiscsak egy Ocean’s kaliberű felépítést – bár szerencsére több zökkenővel. Na ja, ilyen, ha nem egy focicsapatnyi a banda, meg ha nem mestertolvaj a társaság. Hasonlót már magyart is láttunk úgy egy évtizede, Mucsiékkal a Papírkutyákat, csak ott hiányzott ez a kifordítósdi. Mindenesetre hazai balhéfilm ritka, mint koronavírus utáni nyitóhétvégén a mozinéző.

Ez a kifordítás-ritkaság kombó ad egy tényleg jó alapot a Pesti balhénak, amire építkezhet. Itt jön be, hogy melyik irányba sikerül legózni a maradék darabkákból? Nos, az előzetes határozottan becsapós: talán azt sugallta, hogy egy elejétől a végéig sírvaröhögősnek szánt vígjáték lesz, olyan magyarosan. Tekintve, hogy a két trailerben a poénok nagyja el lett lőve, annyi újdonsággal a moziban már nem találkozhatunk, cserébe nem megyünk át kínosba, hisz pár necces gegre már felkészülhettünk. Mivel nincsenek túltolva ezen pillanatok (egy éneklős jelenetet leszámítva), tényleg egész jól állja a sarat a magyar közönségfilmek egyik legérzékenyebb pontján. Ami ugye a múlt évtized második felében átélt felvirágzás után is még mindig neuralgikus, hisz azért néha csak bekúszik egy Pappa Pia, hogy megidézze a sötét kétezres éveket… A Pesti balhénál ez az érzés nem igazán jellemző.

A tükrözött célú balhén kívül a film másik alappillére az oly sokszor – legutóbb nagyfilmben talán Jeremy Rennerék fogócskájakor – látott gyerekkori baráti társaság léte. Ugyan ez tényleg sablonos, és eleve kevésbé figyelemfelkeltő, mint maga az akció, hála nagyszerű színészeinknek, tud működni. Nincsenek túl mély figurák, a szkript itt durván elvérzik, de érződik, hogy azokat adott személyekre írták: nem itt látunk meg új dimenziókat Elek Ferenc és Szabó Simon színészi repertoárjából, de a rájuk jellemző, igazából sztereotip karaktereket kisujjból kirázzák. A társaságban működik a kémia, átjön, hogy jól érezték magukat a forgatáson, de nem megyünk át ennek árnyoldalába. Mészáros Béla főhősként a legkevésbé érdekes, ő tényleg nem tudott mit kezdeni a döcögő írással, de Petrik Andrea, a színészt játszó (és így némi teret kapó, meg néhány szögből RDJ-ra és Buscemire hajazó) Inotay Ákos és persze a veterán tolvajt hozó Reviczky Gábor tényleg sziporkáznak – utóbbihoz köthető az egyetlen, a nézőtérrel egységesen átröhögött pillanat. És oké, Andrea se kapott túl erős billentyűzettel megírt figurát, de mivel nekem is van hasonló személyiségű volt gimis társam, így látom, hogy játékával mennyire jól elkapta ezt a jellemet. A többiek pedig annyira mellékszereplők, hogy jobb filmeknél is max ha nagyon pozitívan lóg ki valaki, akkor érdemes csak kitérni rá. Talán Crespo Rodrigo érdemel csak egy említést. Viszont itt részlegesen már érintettem a film egyetlen igazi baját: a forgatókönyvet.

Egyrészt egy ilyen kifordított alapszituációban sokkal több potenciál volt, és bár a rendezés és a fényképezés itt-ott megpróbálja menteni a menthetőt, ezek csak részsikerek. Szerencsére maga az akció korrekt, csak tényleg egy kis fantáziával ebben sokkal több lett volna. Ami viszont a szkript számlájára írható, hogy nem csapong: végig nagyjából egységes szintet hoz, nincs az, hogy egy igen jól megírt párbeszéd után hirtelen kilyukadunk valami legalján. Ez egyszerre előny és hátrány is, mert az egy dolog, hogy nincs égetően rossz jelenet, de égetően jó se… Tipikusan az az ártalmatlan iparos munka.

Technikai téren még a zenét kell pozitívan kiemeli: nincs ugyan még egy hét múltán is dúdolandó dallam benne, de nézés közben meglepően jól működik, és érezni, hogy rájátszottak játékosságára. Magyar filmben ritkán tűnik fel ennyire muzsika, bár nyilván a jobb alkotások adott esetben mással is lekötnek annyira, hogy a score kevésbé legyen kirívó. Még megemlítendő Budapest ábrázolása, ami lehetett volna változatosabb is, de tény, hogy befutott főhősünk szemszögéből nézve érthető, miért a luxus kapott nagyobb hangsúlyt.

A Pesti balhé promózása talán több humort ígért (de nem baj, hogy nem esett át a ló túloldalára, meg el is kell adni), alapötletében érdekesebbnek hangzott, és bár nem lesz egy meglepetésként jött Nyitva vagy BUÉK, azért nem kell majd a szégyenlistára se tenni. A színészek amit tudtak, megtettek, a balhé-kifordítás tényleg nem túl sűrűn használt elem – és remek alap, hogy később készüljön ennél jobb, ötletesebb is a tematikában –, de összességében nem több egy átlagos nyári kikapcsolódásnál. Valószínűleg ez volt a készítők célja is, mert annak igazából tök jó. Vírus ide vagy oda, senkit se tudnék lebeszélni róla, akinek a trailer alapján tetszett.

A kapcsolódó Youtube videó lejátszása.

Bakay Botond
Forrás: hetediksor.hu