A szokatlan hangszerek világnapja

SzaSzi írása

band-music-machine

A zene mindenkié! Július 31., a szokatlan hangszerek világnapja pedig arra buzdít, hogy legyünk részesei ennek az élménynek. A furcsa, ritka és kísérleti instrumentumok segítenek felkelteni érdeklődésünket, hogy aztán új hangzásvilágokat fedezzünk fel, s esetleg ne csak hallgassuk őket, hanem magunk is kipróbáljunk valami újat.

Nem kell megijedni, a muzsikálás egyszerű. Ahogy az orgona- és hangszerszakértői minőségében is óriási szaktekintély Johann Sebastian Bach mondta egyszer: a hangszer magától szól, csak a megfelelő billentyűt kell lenyomni hozzá a megfelelő időben. Ehhez persze nem árt, ha mindenki megtalálja a számára megfelelő zeneszerszámot. Inspirációnak nézzünk körül a nagyvilágban!

A zene történetének elmúlt több ezer éve alatt mindig voltak, akik keresték a muzsikálás határait. A következő példák azt igazolják, hogy talán nincsenek is ilyen korlátok. Ezek közül több egy meglévő hangszer továbbfejlesztésével született. Ilyen például a 42 húros Picasso gitár, amelyet a kanadai hangszerkészítő mester, Linda Manzer épített Pat Metheny számára 1984-ben. Medusa néven 52 húros verziója is készült.

metheny-pikasso

Az orosz pengetős népi hangszer változata, a kontrabasszus balalajka hatalmas méreteivel hívja fel magára a figyelmet. Egyensúlyát egy tartóláb szolgálja, kéz helyett pedig bőrpengetővel szólaltatják meg.

kontrabasszus-balalajka

Az üvegharmonikát 1762-ben Benjamin Franklin találta ki. Hasonló elven működik, mint amikor nedves ujjakkal az üvegpoharak száját dörzsölik, de különlegesebb és kellemesebb hangzásvilágot nyújt.

uvegharmonika

Az előzőekkel szemben egyetlen példányban épült hangszer a hiperbasszusfuvola. Francesco Romei alkotta a hatalmas, 8 méter hosszú szerkezetet fából és műanyagból. Nincsenek billentyűi, az óriási lyukakat tenyérrel kell lefogni. Egyedisége még, hogy legmélyebb hangjai már az emberi fül számára érzékelhető tartományon kívül esnek. Hangterjedelme is kisebb a többi fuvoláénál. Az egyetlen ember, aki tud rajta játszani, a tulajdonosa, Roberto Fabbriciani, aki 2005-ben önálló lemezen is bemutatta az unikális eszközt.

hiperbasszusfuvola

Vannak, akiket a multifunkcionalitás eszménye vezérel. Bizonyára ez motiválta – és most kicsit visszarepülünk az időben – az amerikai Fotoplayer alkotóját is. Ez tulajdonképpen egy továbbépített zongora, egy eszköz a 19. századi némafilmek hanghatásainak lejátszására. Az 1910-es, 1920-as években 8-10 ezer darab készült belőle, népszerű volt a tengerentúli mozikban, de a hangosfilmek megjelenésével idejétmúlttá vált. Ma egytucatnyi működőképes példányát tartják számon.

fotoplayer

Zenegépek manapság is készülnek. Az „őrült” göteborgi hangszerkészítő, Martin Molin – zenekarával, a Wintergatannal is több fura ketyerén játszott – 2014 és 2016 között videókat osztott meg a YouTube-on a Marble Machine, azaz Golyógép névre keresztelt szerkezet építéséről. A végleges formáról készült megosztást azóta 146 millióan látták! A masina golyók mozgatásával működik, ami látványnak sem utolsó.

marble-machine

Méreteivel és bonyolultságával nyűgözi le közönségét a Boardwalk Hall Auditorium orgonája. Az Atlantic City-ben álló épület főcsarnoka rendkívüli méreteinek „betöltésére” született „berendezés” a világ legnagyobb csőorgonája, a Guinness Rekordok könyve is jegyzi. Az Emerson L. Richards amerikai szenátor által megálmodott hangszert 1929 és 1932 között a Midmer-Losh Organ Company váltotta valóra. Hét billentyűsor, több száz gomb és pedál – akár egy műszerfal veszi körbe megszólaltatóját, ezért „tálorgonának” is nevezik. Nos, aki ezen kiigazodik, annak talán már egy repülőgép navigálása sem okoz gondot.

boardwalk-hall-auditorium-orgona

Ha már a méreteknél tartunk, van ennél hatalmasabb is! A világ legnagyobb hangszerének a Luray-barlangot (Virginia, USA) tartják három és fél hektáros területével. Hogyan tud zenélni egy barlang? Az orgonasípokként működő cseppköveivel. Az ötlet Leland W. Sprinkle-től, a Pentagon egyik tudósától származik. A természeti képződmény önmagában is látványos, de az 1954 óta működő Nagy Stalacpipe orgona vált a fő attrakcióvá, manapság is gyakran megszólaltatják. Leegyszerűsítve: az elektromos irányítású billentyűk gumikalapácsokat mozgatnak, amelyek megütögetik a közelében lévő cseppköveket. Egyedülálló hangzás, fantasztikus akusztika!

luray-barlang

Az ember igyekszik utánozni a természetet. 2006 óta épített környezetünk része az angliai Lancashire-ben álló Singing Ringing Tree nevű szobor, amely rengeteg üreges cső felhasználásával épült. Mike Tonkin és Anna Liu építészek úgy alakították ki a fa éneklő tulajdonságait, hogy a szerkezeti elemeken kívül a csövek egy része lyukas, így a rajta átfújó szél egyedülálló összhangzatokat hoz létre. 2017 márciusában egy másik énekes csengőfát is felállítottak az Egyesült Államokban, Austin külvárosában.

singing-ringing-tree

Hangot mindenből elő lehet csalogatni, csak érteni kell a módját. Aki nem hiszi, alaposan nézze meg a következő példát, kétségtelenül hatásos lesz! Ez a Tesla-tekercs, amely nagyfrekvenciájú magasfeszültséget állít elő, így zenei hangok adására késztethető. Ez persze cseppet sem veszélytelen, működés közben ártalmas gázok keletkeznek, és megérinteni sem tanácsos. De mivel roppant látványos, különleges show-műsorok izgalmas – ám nem megrázó – elemeként jelenik meg.

tesla-tekercs

A legtöbb hangszernek valamilyen billentyűje, gombja vagy húrja van, kivéve a dobok – amiből mindkettő hiányzik, érintéssel szólaltatható meg. De van egy Theremin (vagy Teremin) nevezetű szerkentyű, amelyet bizarr módon nem szabad érinteni, mégis mesterien lehet rajta játszani. Lev Szergejevics Termen (Léon Theremin) találta fel 1928-ban. Ez volt az első elektromos hangszerek egyike. Sokféle formájú és méretű gyártmány létezik, de az egyik legaranyosabb talán a matrjoska babába rejtett változat.

teremin

Hát bizony, ezen a téren is vannak „agyament” ötletek. Annak tűnik a japán Majva Denki által kitalált Otamatone, ami leginkább egy óriás hangjegyre hasonlít, elég érdekes a megszólalása is. De biztosan jó a marketingje, mert kereskedelmi forgalomban kapható, és vannak, akik áldoznak rá.

otamatone

A különleges, elképesztő, fenomenális, egyedi zenei eszközök száma végtelen, hiszen az ember mindig is arra vágyott, hogy valami eredetivel tűnjön ki a tömegből. Ráadásul gyakorlatilag bármiből lehet hangot előcsalni. Éppen ezért nem kell rögtön áttervezni a családi költségvetést, lehet, hogy elég alaposabban körülnézünk otthon. Általános használati tárgyakból is varázsolhatunk hangszereket. Aki pedig már játszik valamilyen zeneszerszámon, próbáljon ki egy újat. A lehetőségek száma végtelen. És ki tudja, talán rátalálunk egy új hobbira…

SzaSzi

Forrás: wikiwand.com, youtube.com, parmarecordings.com, nexus.leagueoflegends.com, fidelio.hu

A képek a flickr.com és a Wikimedia Commons szabadfelhasználású gyűjteményeiből származnak, a szerzői jogtulajdonosok a képek készítői. A felhasznált képek forráshelyei a szerzői jogi feltételekkel és a szerzők megnevezésével a következő linkeken találhatók: 1. kép; 2. kép; 3. kép; 4. kép; 5. kép; 6. kép; 7. kép; 8. kép; 9. kép; 10. kép; 11. kép; 12. kép; 13. kép.

2020.07.31