223

Egyszerűségében megrázó

1917 – filmkritika

1917-film

Sam Mendes tíz Oscar-díjra jelölt alkotása a sokkal ritkább témának számító I. világháborúból mesél el egy történetet, ami a lélegzetelállító operatőri munka miatt marad sokáig emlékezetes.

A színházi múlttal is rendelkező Sam Mendes egyértelműen az Amerikai szépség megrendezése miatt véste be nevét örökre a filmvilágba, de a 007-es Skyfall-t is szerettük tőle. Az 1917 egy személyes alkotás, hiszen Mendes nagyapjának elbeszélései és megemlékezései alapján írta meg a filmet, ami ettől függetlenül persze fikció. Abban tud újat mutatni, hogy azzal a ritkán alkalmazott technikával készült, ami azt érezteti a nézővel, mintha a kétórás sztori egyetlen óriási snittből állna. Nem arról van szó, hogy nem láttunk még hasonló technikát, és ha nagyon figyelünk, pontosan érezzük, hol vannak benne a vágások, de annyira csodálatos lett az összhatás, hogy ez senkit nem érdekel.

A történet botrányosan egyszerű, de pont elegendő ahhoz, hogy kifejezze szándékát, méghozzá, hogy mennyire a kilátástalanságról, a fizikai és pszichés összeroppanásról, a hőstettekről és az emberi pillanatokról szólt az I. világháború. A nyugati front lövészárkában járunk, ahol két fiatal katonát (George MacKay és Dean-Charles Chapman) azzal bíznak meg, hogy juttassanak el egy fontos üzenetet a harctér másik végébe, ugyanis a hajnalban támadni készülő 1600 fős alakulat egy német csapdába akar belesétálni. A megmenteni szándékozott seregben szolgál az egyik főszereplő testvére is, így a hazafiasságon kívül sokkal személyesebb a tétje a feladatnak. A küldetést totális testközelből éljük át, amiben kevés a fordulat, de mégis iszonyatosan feszült marad végig.

Fokozatosan emelik a tétet, a nézőt is belerángatják a mocsokba, érezzük a szögesdrótok karcolását, a német katonák fenyegetését és azt, hogy mire is vállalkozott ez a két katona. Az egyszerű A-ból B pontba igyekvő sztori közben rengeteg apróbb és emberibb történettel találkozunk, melyek nagyon jól eltalált természetességgel vannak tálalva. Kevés az üresjárat a valós idejűnek tűnő mesélésben, ami egy végtelenül okos megoldás, csodás és elképesztő végeredménnyel szolgál, miközben hiteles alakításokat kaptunk a két főszereplőtől, akik simán háttérbe szorítottak olyan, percekre felbukkanó, A-listás színészeket, mint Colin Firth, Andrew Scott vagy Benedict Cumberbatch.

A filmhez két forgatókönyv is készült, az egyikben a szokásos párbeszédek és a klasszikus cselekmény álltak, a másik pedig aprólékosan ecsetelte a technikai stáb feladatait. Rengeteg operatőrt, drónt, statisztát kellett mozgatniuk, és néha napokat várni a megfelelő időjárásra. A színészek nem mellesleg hat hónapig próbálták a jeleneteket, hogy azok minél pontosabbak legyenek.

A technikai bravúr elvitathatatlan még akkor is, ha láttunk már hasonlót. Végig nagyon zaklatott marad a film, érezzük, hogy mit tesz a háború az emberekkel, látjuk, ahogy küzdenek az ellenséggel és a tereppel, miközben a halál belehel mindent a szereplők körül, és az egész megoldás egy teljesen másfajta izgalmat biztosít, mint amit ebben a témában megszoktunk – más a dráma és a feszültség formája. Ezt persze leginkább Roger Deakins operatőrnek köszönhetjük, aki a Szárnyas fejvadász 2049-ért már kapott egy Oscart, és most megérdemelten rakhatott mellé még egyet az 1917-ért. Összesen 40 díjat tudhat magáénak a film miatt, ami sokkal inkább lesz az ő alkotása, mint a rendezőé. Talán ez az oka annak is, hogy az egyetlen hiányérzetet a filmben ez adja: annyira elvarázsol minket a látvány, hogy a végén az érzelmi hatás talán pont ezért marad el egy kicsit. Ettől függetlenül az 1917 az egyik legizgalmasabb, legmegrázóbb és technikailag legokosabban kivitelezett háborús alkotás.

Sz. Ági
Forrás: langologitarok.blog.hu

2020.07.23