794

Ma kezdődik az Uránia Filmnapok sorozata

MTI

Január 22-én csütörtökön kezdődnek az Uránia Filmnapok, a négynapos mustra keretében több mint 60 játék- és dokumentumfilmet tekinthet meg a közönség a budapesti Uránia Nemzeti Filmszínházban (Rákóczi út 21.). A vasárnapig tartó vetítések jelképes árú, 50 forintos regisztrációs jeggyel látogathatóak. A részletes program megtekinthető az Uránia Nemzeti Filmszínház honlapján.

A filmszemle programja idén egyetlen társadalmi jelenségre, a migrációra - úgy mint a belső migráció, az elvándorlás, a bevándorlás, a menekültek, és a kultúrák egymás mellett élésének ügyére – koncentrál. A rendezvény csütörtökön Fekete Ibolya a vasfüggöny leomlására emlékező Bolse Vita című filmjével nyílik meg, amelyet egy osztrák filmkülönlegesség, az európai uniós csatlakozás pillanatait megidéző Across the Border című alkotás követ. Az est alkalmával harmadikként Radványi Géza Circus Maximusát is megtekintheti a közönség. A vetítéseket zenei programok és pódiumbeszélgetések teszik színesebbé, utóbbiak keretében filmes szakmabéliek és társdalom-, illetve kultúrakutatók osztják meg gondolataikat a migráció jelenségéről, a magyar film Amerika-képéről, valamint a jelenkori bevándorlás dokumentumfilmes feldolgozásáról. Az elmúlt évekhez hasonlóan a magyar kultúra napján, csütörtökön éjszaka műsorra tűzik az előző év magyar premierfilmjeit, így az el- és bevándorlás témájához kötődő VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlan és a Viharsarok című alkotásokat is.

Forrás: MTI

 

2015.01.22