Az egyik főszereplő Maik Klingenberg, berlini kamasz, akinek családi élete (sajnos) a megszokottan zűrös: anyja alkoholista, anyagi csőd szélén álló apja szeretőt tart, legkevesebbet egy szem gyermekükkel törődnek. Az első tény, ami szemünkbe ötlik, hogy Maiknak nincs beceneve. Sem becéző, sem sértő. Ez egy érző olvasónak rögtön feltűnik: ezt a gyereket nem fogadta be közössége, nem tartozik sehová és senkihez, egyszerűen közömbös a létezése. De ami igazán tragikus, hogy ennek Maik is tudatában van…

A tanév vége a fiú számára egyenesen katasztrófának ígérkezik: Tatjana nagy bulijába nem kap meghívót, anyja elvonókúrára utazik, apja „üzleti útra” megy „titkárnőjével”. Őt otthon hagyják vakációra kétszáz euróval és a hetente háromszor dolgozó bejárónővel. Maik érzékeny, okos kiskamasz, tudja, hogy a hirtelen jött szabadság a puccos-medencés családi házban nem érte van. Magányos és elkeseredett. Nem csoda, hogy összehaverkodik zűrös előéletű új osztálytársával, Andrej Csicsacsovval, vagyis Csikkel. Aki aztán megjelenik a ház előtt egy lopott Ladával.

És elkezdődik az utazás. Szándékuk szerint Havasalföldre, Csikk őseinek felkeresésére, a valóságban… maguk sem tudják, merre. Az viszont biztos, hogy önmaguk megismerésében és személyiségük felfedezésében nagy utakat járnak be. És megtanulják egymástól azt, amit szüleiktől, a példamutató felnőtt társadalomtól kellett volna megtanulniuk: hűséget, barátságot, kitartást, találékonyságot, túlélési stratégiákat. Valamint nem mellékesen azt, hogy a világban körülöttük emberek élnek, érző lények, nincsenek teljesen magukra hagyatva. Ezt a tapasztalatot Maik így fogalmazza meg: „Kicsi korom óta azt tanította az apám, hogy a világ rossz. A világ rossz, és az emberek is rosszak benne. Ne bízz meg senkiben, ne állj szóba idegenekkel, satöbbi. Ezt mesélték a szüleim, ezt mesélték a tanáraim és ezt mesélték a tévében is. Ha belenézel a hírekbe: rosszak az emberek. Belenézel a Spiegel tévébe: rosszak az emberek. És talán ez igaz is, az emberek 99 százaléka tényleg rossz. Azért furcsa: mert Csikk és én az utazásunk alatt szinte csakis azzal az egy százalékkal találkoztunk, akik nem rosszak.”

Az út óhatatlanul a rendőrségen végződik, ezzel – gondolom – nem lőttem le a poént. De addig, valamint a kiskorúak bíróságán történtekig sok mindenre rájönnek a szereplők, és még több mindenen elgondolkozhatunk mi, felnőtt (és nem felnőtt) olvasók is...

Wolfgang Herrndorf 1965-ben született Hamburgban. Festészetet tanult, eleinte illusztrátorként dolgozott. A Csikk a harmadik prózai műve, mely mind a közönség, mind a kritika körében komoly sikert aratott: elnyerte a német prózaírók díját, a legjobb német ifjúsági irodalom címét (2011), illetve Brentano- (2011) és Hans Fallada-díjat (2012) kapott. Herrndorf gyógyíthatatlan agydaganatban szenvedett, 48 éves korában maga vetett véget életének.

Ambrus Adél
Forrás: olvasoterem.com