299

Kőhalmi Zoltán: A férfi, aki megølte a férfit, aki megølt egy férfit(, avagy 101 hulla Dramfjordban)

Horváth Gábor könyvkritikája

kohalmi-zoltan-a-ferfi-aki-megolte-a-ferfit-aki-megolt-egy-ferfit

Nem szeretem a Dumaszínházat. Mármint a Dumaszínházat, úgy en bloc. A legtöbb esetben primitív humorral szúrják ki az ember szemét. Ellenben nagyon szeretek néhány tényleg jó stand up-os előadására járni, és évente egy-két alkalommal meg is teszem. Nehéz és hálátlan műfaj a nevettetés, és néhány kiemelkedő alaktól eltekintve a többség inkább unalmas, némelyik szánalmas, a maradék csak kifejezetten rossz.

Rendszerint fura emberekből lesz komédiás, Kormos Anett-tel például Szombathelyen egy főiskolára jártam, de nem derült ki az évek alatt, hogy van humora. Pedig állítólag van, lehet, egyszer meg kellene hallgatnom végre… A közepébe vágva: Kőhalmi Zoltán az egyik személyes kedvencem. Egy másfajta favoritom meg a skandináv krimi. És ha már ez a kettő egyesül, akkor azt el kell olvasnom, bármi elmebetegség szülessen is abból.

A férfi, aki megølte a férfit, aki megølt egy férfit(, avagy 101 hulla Dramfjordban) kiváló stílusparódia, ugyanakkor rendkívül rétegkönyv. Nem fogja élvezni az, aki nem szereti a fárasztó vicceket (Két labda megy a sivatagban. Megszólal az egyik: ‒ Vigyázz, kaktusssssz…) vagy a skandináv bűnügyi regényeket (pl.: Nesbø vagy A tetovált lány), és kell egyfajta intellektuális világnézet, valamint kulturális ismeretanyag a befogadáshoz. A humor nem ismer tréfát, és ha nem aljas szándék vezérli, akkor azt gondolom, bármi beleférhet. Kőhalmi humorizál az antik költészettel (egész jó hexameterek szökkentek ki foga kerítésén), a viking rúnákkal, a death metallal, az orosz maffiával, a német maffiával. Helyenként már-már a PC határait feszegeti, amikor főhőse, Bjørnsen felügyelő egymás után veszíti el különféle végtagjait, hogy afféle bigyó felügyelőként pótolja őket kávét, cigit és kéregzuzmószeszt betárazó műkezekkel és műlábakkal. A regény rendkívül ötletes, egyben árulkodik szerzője széles érdeklődési köréről és tájékozottságáról. Ez persze veszélyes játék, hiszen ahogy a politikai propagandának is a legegyszerűbb nyelven kell íródnia, hogy a lehető legszélesebb közönséghez szóljon, úgy egy túlontúl entellektüel regény sem lehet sikeres financiálisan. Bár lehet, majd éppen ez a kötet csúfolja meg ezt a tézist.

A regény öt külön történetből áll, melyeket a mindentől poszttraumatikus stresszben szenvedő, emellett depressziós, valamint természetesen alkohol-, dohány- és kávéfüggő zsaru, Bjørnsen és segédje, a fején bányászlámpát viselő, gyerekkorában szüleit elveszítő, majd fogságban tartott kislány, Anadylm nyomozásai fűznek össze lazán. Kissé egyenetlen a sztorik minősége, de én összességében jól szórakoztam. Olyan, mintha a Gallával felálló L’art pour L’art-tól láttam volna valami teljesen agyament, tematikus abszurd darabot. Van benne kihagyott ziccer azért. Kőhalmi látványosan nem reflektált a skandináv társadalmak problémájára a közel-keleti és afrikai bevándorlással. Mondjuk, mivel a HVG-nél dolgozik, meg is lepett volna, ha így tesz. A kötetben szereplő kvázi „idegenek” németek és oroszok, őket meg ugyebár lehet mindig szidni, nem lesz azonnal rasszista az ember…

Mi volt benne a legjobb? Nagy elégtétellel olvastam például a Bogyó és Babócát kifigurázó oldalakat, de még olyan finomság is szöget szúrt, mint Kőhalmi rövid életrajza a fülszövegen. Ja, és a könyvtáros szerepeltetéséért és az ISBN-számmal való bűvészkedésért külön bónusz pont egy könyvtárostól!

Mindenesetre a skandináv krimi mint műfaj nagyon „adta magát”, hogy humor áldozatává váljon, s Kőhalmi megadta neki a kegyelemdöfést. Nagyon szépen megfogalmazta ennek okát egy interjúban: „Nekem feltűnt, hogy a klasszikus krimikben inkább az egy elvetemültet keresik a sok normális közt, a skandinávban pedig inkább az a kérdés, hogy a sok külön-külön terhelt, perverz őrült közül ezt most épp melyik követte el.” Lássuk be, ennél tökéletesebben nem lehet leírni a skandináv krimi műfaját.

Horváth Gábor

Az írás az Egy könyvtáros viszontagságai a XXI. század hajnalán blogjáról származik.

2020.07.17