314

Mini várak között

Hát ez csúcs! 2. rész – SzaSzi írása

dinnyes-varpark

A Velencei-tó közelében, Dinnyésen található egy világszinten is egyedülálló vár(makett) park, amely 35 középkori magyar vár élethű mását mutatja be. A látnivaló 2018-ban és 2019-ben is bekerült a Guinness Rekordok Könyvébe mint a világ legnagyobb ilyen típusú kiállítása.

A makettek között sétálva különleges időutazásban lehet részünk, harcos múltunkat megidéző helyszíneken, a történelmi Magyarország különböző pontjain járhatunk. Az alapító Alekszi Zoltán már gyerekkorában rajongott a várakért, vágya különösen olvasmányélményei és az Egri csillagok hatására erősödött. Az álomból három évtized múlva valóság lett, amikor 2013-ban saját telkén hozzákezdett a munkához, de egy nagy vár helyett sok kicsihez. Konkrét céllal látott hozzá az építkezéshez: a ma már elfeledett vagy csak romokban létező középkori magyar várak kicsinyített eredeti másainak elkészítése lett a feladat. Sőt a rekonstrukció, vagyis olyan állapotú megjelenítéseik, mint amilyenek fénykorukban lehettek. Ezzel nagy fába vágta a fejszéjét, hiszen többségében romos várakról, erdővel benőtt kőhalmokról van szó. Kiindulásként légi felvételeket, ásatási alaprajzokat, leírásokat, történelmi forrásokat kellett tanulmányoznia, hogy megszülessen a végső forma, ami persze hipotézis (mint a történelemben annyi minden más). Értékelendő mégis a törekvés: minél közelebb kerülni az igazsághoz, minél pontosabban, hűen megközelíteni a valóságot, amellyel az alapító kiérdemelte a „vármentő” jelzőt.

A méretarányok mellett körültekintően járt el az elrendezésben is, hiszen az eredeti tájolás szerint építette fel őket úgy, hogy egymáshoz viszonyított elhelyezkedésük hozzávetőlegesen megfeleljen az eredeti topográfiai viszonyoknak. Ezzel tulajdonképpen a történelmi Magyarország emberléptékű 3D vártérképét alkotta meg. Bár elsőre talán nem tűnik fel, de az építményeket övező sétány útvonala a Nagy-Magyarországot formázza. Különleges az is, hogy az összes épületéhez eredeti anyagokat használt, legyen az kő, fa, sár, tégla vagy vessző. A várak mellett rövid történetüket három nyelven is elolvashatjuk. És ha már elragadott bennünket a múlt áradása, a gyalogút mentén faragott oszlopokon az összes magyar uralkodó, fejedelem és kormányzó arcmásával is találkozhatunk, hirdetve dicsőségüket.

2019-ben egy Árpád-kori településsel (skanzen) bővült a park. Korabeli veremházak, fontosabb néhai (kovács, bőrmíves, kőfaragó, halász, fazekas, nemez készítő) mesterségeket bemutató építmények és egy XI. századi gyönyörű, a szentek faragott szobraival díszített fatemplom rekonstrukciója is helyet kapott itt, amely szintén egyedülálló a világon. Közelében eredeti méretben látható egy a honfoglalás kori harcmodort idéző szekérvár is.

A Várpark 2014 júniusában nyílt meg és azóta is folyamatosan épül, bővül, a magyar történelem, a romvárak, a hagyományőrzés kedvelőinek nagy örömére.

SzaSzi

Forrás: varpark.hu, impressmagazin.hu

A címlapkép a Wikimedia Commons szabadfelhasználású gyűjteményéből származik, a szerzői jogtulajdonos a kép készítője. A felhasznált kép forráshelye a szerzői jogi feltételekkel és a szerző megnevezésével ezen a linken található.

A cikksorozat korábbi részei:
1. rész: Akinek füstöl a keze alatt a billentyű

2020.07.16