A bankár Sam Wheat (Patrick Swayze) és barátnője, Molly Jensen (Demi Moore) a férfi barátja és munkatársa, Carl Bruner (Tony Goldwyn) segítségével egy manhattani lakásba költöznek. Egy nap Sam furcsa egyenleget vesz észre egy banki számlán, felfedezését pedig megosztja Carllal is. Még aznap éjjel megtámadják a néptelen utcán, egy dulakodást követően Molly szeme láttára lelövik, majd a rabló elmenekül. Sam utána ered, viszont amikor visszafordul, akkor látja meg, hogy Molly az ő mozdulatlan, földön fekvő teste mellett sír – a golyó megölte, szellemmé vált: láthatatlan lett, és képtelen kapcsolatba lépni a halandó világgal. A következő napokban Carl pátyolgatja az összetört Molly-t, s mivel Sam kétségbeesésében folyton a nyomukban jár, csakhamar rájön, hogy barátja összejátszik a gyilkosával. Felkeresi a spiritiszta Oda Mae Brownt (Whoopi Goldberg), aki bár szemfényvesztő csaló, legnagyobb megdöbbenésére a halott férfit mégis hallja – Sam őt próbálja meg rávenni arra, figyelmeztesse Molly-t, hogy Carl hazudik neki és veszélyben van. Oda Mae meggyőzi a lányt, hogy Sam valóban itt van még a földön szellemként, és üzenete van a számára. Együtt próbálják meg lebuktatni a legjobb barátnak hitt Carlt, és igazságot szolgáltatni Sam haláláért, hogy végül ne maradjon más hátra, csak a végleges búcsú...

A Ghost volt Jerry Zucker első önálló rendezése, az amerikai filmes korábban a Jerry Zucker – Jim Abrahams – David Zucker trió (vagyis a ZAZ) tagjaként fejlesztette tökélyre a paródia műfaját (lásd például az Airplane!-t). Zucker leszögezte, a Ghostot nem azért akarta megcsinálni, hogy elhatárolódjon a komédiák világától, és nem is kívánt új karriert kezdeni, egyszerűen csak egy jó történetet keresett. Olyan filmet akart készíteni, amely „megnevettet, megríkat, megrémiszt – egy valódi hullámvasút mozi”. A forgatókönyvíró Bruce Joel Rubin – aki 1984-ben kezdett házalni a stúdióknál a Ghosttal – kezdetben aggódott, hogy Zucker fogja megrendezni a filmet, mivel az eredeti vázlatai sokkal sötétebbek voltak, és attól tartott, hogy a direktor megpróbálja majd mindezt komédiává változtatni. Aztán találkoztak, és elkezdtek közösen dolgozni a szkript további tervezetein. Végül tettek bele azért humort is, és Zuckernek döntő szerepe volt a történet ritmusának javításában, amelyet vígjátékok rendezőjeként tökéletesen kitapasztalt.

Rubin rögtön Patrick Swayze-t szerette volna Sam szerepére, miután látott egy vele készült interjút, amelyben szóba hozta az apját (aki 1982-ben meghalt), és ez őszinte könnyekre fakasztotta a színészt. Úgy gondolta, ha egy olyan macsó férfi, mint Swayze képes nyilvánosság előtt sírni a szeretteiért, akkor tökéletes lesz a filmben. Zucker azonban, az Országúti diszkóból (1989) kiindulva, nem hitt abban, hogy ő a megfelelő választás. Helyette Hollywood összes A-listás sztárja szóba jött (köztük még Bruce Willis is, aki akkoriban éppen Demi Moore férje volt), ám mindannyian úgy vélték, egy szellem eljátszása túl giccses, így egyikük sem fogadta el a szerepet. Zucker csak ezután hallgatta meg Swayze-t, a későbbiek pedig kétségkívül Rubint igazolták. (A búcsújelenetben például, ahol Sam végleg elköszön Molly-tól, Swayze érzelmei valódiak voltak, mert az apjára gondolt közben…) Később a színész el is magyarázta, miért akarta megcsinálni: „Szükségem volt a Ghostra a lelkem miatt. Éppen befejeztem az Országúti diszkót és A vér szavát, és nem akartam, hogy csupán akciófilm színészként könyveljenek el.”

Vicces, de Molly szerepét döntően azért Demi Moore-nak kínálták fel, mert kérésre bármikor, bármelyik szeméből képes volt könnyeket előcsalni. Mellette még Nicole Kidmant is meghallgatták, de egészen egyszerűen nem volt még akkora név Hollywoodban, márpedig sztárt akartak a szerepre. Igaz, Demi is csupán egy közismert színésznőnek számított, hogy a Ghost után aztán a legjobban kereső csillagok közé emelkedjen. Később így beszélt a filmről: „Ez egy szerelmi történet. Úgy gondoltam, tökéletes recept a katasztrófára. Vagy valami igazán különlegeset fogunk csinálni, ami tényleg lenyűgöző lesz, vagy egy valóban hatalmas buktát.” Demi Moore-nak a casting alatt még hosszú haja volt, és nem mondta el Jerry Zuckernek, hogy le fogja vágatni. Amikor aztán megjelent új, fiús frizurájával, a rendező gyakorlatilag sokkot kapott, de mára ő is úgy gondolja, hogy tökéletesen illett a karakteréhez. A harmadik kulcsszerepet, a spiritiszta Oda Mae Brown figuráját egyáltalán nem Whoopi Goldbergre írták. Inkább merült fel Oprah Winfrey és Tina Turner jelöltként, ám Patrick Swayze rajongott Whoopiért, és sikerült meggyőznie a producereket, hogy tökéletes lesz a szerepre. (Állítólag addig nem is volt hajlandó aláírni a szerződését, amíg Whoopi is meg nem kapta az övét.) És 2009. szeptember 15-én Whoopi Goldberg volt az, aki meghatódva beszélt barátjáról, az előző nap meghalt Patrick Swayze-ről a The View című tévéműsorban… Oda Mae az eredeti tervek szerint amúgy valódi spiritiszta volt, de végül úgy gondolták, viccesebb, ha egy sarlatán lesz, aki valamiért mégis meghallja, amit a szellem Sam mond. És végül Carl, az áruló, közvetett gyilkos barát: Zucker és Rubin egyaránt úgy gondolta, Tony Goldwyn túl kedves ahhoz, hogy eljátssza a „gonoszt”, a színésznek kellett meggyőznie őket, hogy Carl karakterének egyaránt kell hűségesnek és jónak is lennie.

A forgatás 1989 júliusában kezdődött. A belső jelenetek nagy részét Los Angeles-ben, a Paramount stúdióiban készítették, míg a külső felvételeket New Yorkban, különösen Brooklynban, a Bedford-Stuyvesant városnegyedben, a Soho-ban és a Wall Streeten, nagyjából öt héten keresztül. Az utómunkák során összesen körülbelül 100 speciális effektet kellett készíteni. Swayze utólag elárulta, hogy ez volt a legnehezebb szerep, amelyet valaha játszott karrierje során, mivel a cselekménynek végig csupán a megfigyelőjének, nem pedig a résztvevőjének kellett lennie. A film zenéjét a rutinos francia komponista, Maurice Jarre szerezte, jelölték is a legjobb eredeti filmzene Oscar-díjára. A soundtrack tartalmazta a máig emlékezetes Unchained Melody című dalt, amelyet eredetileg egy 1955-ös, kis költségvetésű filmhez írtak, amely a börtönéletről szólt.

A Ghost 1990. július 13-án került az amerikai mozikba, és döbbenetes kasszasiker lett: a 22 milliós dolláros gyártási költséget összesen 506 milliós bevétellel fejelte meg, ezzel 1990 legtöbbet kaszáló alkotása lett – a filmtörténetben addig csupán két filmnek sikerült nála nagyobb bevételt hoznia (a legfrissebb, 2020-as box office alapján még mindig a 211. helyen szerepel a bevételi ranglistán). Körülbelül 51 és fél millió mozijegyet értékesítettek a Ghostra csak az USA-ban. Nem csoda, hogy 5 Oscar-jelölést kapott (a zene mellett legjobb film és vágás), kettőt pedig meg is szerzett belőlük (legjobb forgatókönyv, legjobb női mellékszereplő). Whoopi Goldberg színészi teljesítményét még azok a kritikusok is dicsőítették, akik ezért-azért kissé lehúzták a filmet. „Az egyik ritka alkalom, amikor a beskatulyázhatatlan Ms. Goldberg olyan szerepet talált, amely igazán illik hozzá, és sikerült is a legtöbbet kihoznia belőle” – írta a The New York Times. A Ghostért Goldberg – első színésznőként a történelemben! ‒ elnyert az Oscar-díj mellett a Golden Globe-díjat és a BAFTA-t is a legjobb női mellékszereplő kategóriában.

A Ghost popkulturális hatása máig érezteti hatását, így természetesen a feldolgozások sem maradtak el: rögtön egy évvel az eredeti után, 1991-ben Bollywood már el is készítette a hindi remake-et Pyaar Ka Saaya címmel Amrita Singh és Rahul Roy főszereplésével, valamint forgattak egy nem hivatalos indiai újrát is telugu nyelven Aatma Bandham címmel. 2010-ben aztán a Paramount és a Shochiku filmstúdió együttműködésében megvalósult egy komolyabb, japán feldolgozás Ghost: In Your Arms Again angol címmel (eredetileg Gôsuto), Nanako Matsushima, a dél-koreai színész Song Seung-heon, valamint a veterán színésznő Kirin Kiki főszereplésével. Ebben a változatban a szellem a nő, aki egy médium segítségével próbál szerelmével kapcsolatba lépni. 2011-ben pedig még zenés színpadi változatot is inspirált a film Ghost: The Musical címmel, amelyet Magyarországon az Operettszínház mutatott be 2013. május 31-én.

A Ghost fazekaskorongos jelenete a ʼ90-es évek filmjeinek egyik legikonikusabb jelenestsorává vált. Swayze elmondása szerint az egyik legszexibb momentum volt, amit valaha játszott, Demi Moore (és a rendező) pedig még fazekasórákat is vett előtte a hitelesség kedvéért. (A formálódó agyagedénynek különben nem kellett volna a filmben szétfolynia, de Patrick és Demi továbbmentek annál, mint ami a tervekben szerepelt.) Ki is parodizálták a jelenetet – hát persze, hogy egy ZAZ-filmben: a Csupasz pisztoly 2 ½-ben Leslie Nielsen és Priscilla Presley agyagoztak egy látványosat. A másik nevezetes dolog a moziból, hogy Molly és Sam is a „dettó” kifejezést használták válaszként a „szeretlek” helyett – ez Bruce Joel Rubin forgatókönyvírótól származott: még középiskolai barátnőjével mondták ezt egymásnak.

Szóval immár 30 éve, hogy a Ghost átfogóan nyitotta meg a könnycsatornákat szerte a világon. A film utóéletét elnézve azt hiszem, Sam sosem fog véglegesen, Molly-t elhagyva az égbe költözni – viszont roppant szomorú, hogy Patrick Swayze már több mint egy évtizede nincsen velünk...

Szilvási Krisztián

Forrás: wikipedia.org, imdb.com, boxofficemojo.com

A képek a Wikimedia Commons szabadfelhasználású gyűjteményéből származnak, a szerzői jogtulajdonosok a képek készítői. A felhasznált képek forráshelyei a szerzői jogi feltételekkel és a szerzők megnevezésével a következő linkeken találhatók: 1. kép; 2. kép; 3. kép.