A szürreális, vizuális és verbális humoráról, gyorsan pergő helyzetkomikumairól ismert alműfaj első jelentős alkotása – amely egyben új karriert is teremtett az akkor 54 éves Leslie Nielsennek – filmtörténeti mérföldkőnek is tekinthető. Az Airplane! (röhögéstől megfosztott) sztorija könnyen összefoglalható néhány mondatban: a volt vadászpilóta Ted Striker (Robert Hays) fel nem dolgozott traumával küzdő háborús veteránként taxisofőrködik, és kapcsolata a stewardess Elaine Dickinsonnal (Julie Hagerty) a végét járja. A nő éppen elhagyni készül őt egy Los Angeles-ből Chicagóba induló járaton, ám a férfi – legyőzve félelmét – szintén felszáll a gépre, mert nem képes elveszíteni őt. Az út során – miközben flashbackeken keresztül megismerjük a kapcsolatukat – az utasok egy része romlott halat eszik, amely kórházi ellátás nélkül halálos mérgezést okoz, s mivel a repülőgép pilótái, köztük Oveur kapitány (Peter Graves) is kidől a sorból, mindenki élete veszélybe kerül. A fedélzeten tartózkodik egy dr. Rumack nevű orvos is (Leslie Nielsen), aki ugyan megpróbál úrrá lenni a helyzeten, de repülőgépet vezetni természetesen még ő sem tud. Így hamar világossá válik, egyedül Striker lehet csak képes megmenteni az utasokat azzal, hogy felülkerekedik a traumáján, és – a chicagói irányítóközpontban tartózkodó McCroskey toronyfelügyelő (Lloyd Bridges), valamint a férfi korábbi parancsnoka, Kramer (Robert Stack) segítségével – kényszerleszállást hajt végre...

Az Airplane!-t a Jerry Zucker – Jim Abrahams – David Zucker trió (vagyis a ZAZ) írta, mialatt fellépéseken vettek részt saját szkeccs-színtársulatukkal, a Kentucky Fried Theatre-rel. A mozit egyfajta paródiájának szánták az akkoriban népszerű katasztrófafilm műfajának, alapvetően az 1957-es Zero Hour! című, Hall Bartlett rendezte akció-kaland cselekményére (még a főszereplőket is onnan kölcsönözték), valamint az Airport-sorozatra alapozva. Ez volt életükben az első forgatókönyv, amit írtak: 1975 körül végeztek vele, The Late Show-nak nevezték el. Semmilyen tapasztalatuk nem volt ezen a téren; a történet és a párbeszédek annyira hasonlítottak a Zero Hour!-ra, hogy a ZAZ úgy gondolta, muszáj megszerezniük az 1957-es eredeti alkotás újramegfilmesítésének jogait (2500 dollárért a Warner Bros.-től), hogy ne legyen ebből probléma, valamint biztosítani kell az engedélyezést hozzá a paródia műfaj szempontjából is. Kezdetben nem tudták eladni a forgatókönyvet senkinek, ám a trió szerencsére ismerte John Landis rendezőt (Blues Brothers, Szerepcsere, Amerikába jöttem… stb.), aki azt javasolta nekik, csináljanak egy filmet a színházi szkeccseikből, ő megrendezi – ez lett 1977-ben a The Kentucky Fried Movie. David Zucker – saját elmondása szerint – itt jött rá arra, ha azt akarja, hogy egy film olyan legyen, amilyennek elképzelik, nekik kell megrendezniük. Ezért ragaszkodtak aztán a direktori székhez az Airplane! esetében.

Végül a Paramount ráállt a megfilmesítésre, de csak akkor adott zöld utat, miután a ZAZ trió azt füllentette nekik, hogy olyan lesz a film, mint az 1978-as Party zóna (rendező John Landis, főszereplő John Belushi) egy repülőgépen – ez természetesen fényévekre állt az igazságtól. De aztán valódi feszültségforrást jelentett az eredeti forgatási terv két kulcsfontosságú része a készítők és a Paramountot vezető Michael Eisner között: a forgatókönyv szerint a történet egy kisebb propelleres repülőgépen játszódott a hatalmas Boeing 707-es helyett, illetve a ZAZ fekete-fehérben akarta elkészíteni a filmet. Eisner kijelentette, hogy bár tiszteletben tartja az elképzelésüket, de csakis akkor bólint rá a stúdió a filmre, ha egy nagy repülőre helyezik át a sztorit, és színesben forgatják le. Zuckerék egy hétvégét kaptak átgondolni a dolgokat, és végül mindenbe beleegyeztek. A színészek kiválasztásánál az volt a „trükk”, ahogyan David Zucker később elmondta, hogy olyan szereplőket kerestek (Robert Stack, Leslie Nielsen, Peter Graves, Lloyd Bridges vagy mondjuk a kosárlabdasztár Kareem Abdul-Jabbar), akik eddigi hírnevüket és népszerűségüket komoly szerepekkel alapozták meg, még sosem játszottak efféle vígjátékban. Úgy gondolták, ők így sokkal „csípősebbek” és viccesebbek lesznek majd a szatírában, mint a komikus színészek. Lloyd Bridges kezdetben vonakodott, hogy igent mondjon, de a fiai végül rábeszélték, az orvos szerepébe pedig Leslie Nielsen bújt, aki idáig csak akciókban, krimikben, drámákban vagy sci-fikben játszott. Ő később elmondta, hogy örömmel kapott az ajánlaton, mert attól tartott, lassan kiöregszik a bejáratott karaktereiből, és hamarosan csak nagypapa szerepekbe hívják majd. Az Airplane!-nel aztán egy vadonatúj karrierbe kezdett, főként ZAZ-produkciókban (gy. k.: Csupasz pisztoly-széria; Bújj, bújj, ördög!; Drágám, add az életed!; Sziki-szökevény). Elaine Dickinson szerepére (amelyet abszolút debütálásként Julie Hagerty játszott aztán el) meghallgatták Sigourney Weaver-t is (A nyolcadik utas: a Halál), Ted Strikerként pedig (Robert Hays) szóba jött Bill Murray és Chevy Chase is.

A forgatás 1979. június 20-tól augusztus 31-ig tartott, összesen mindössze 34 napot tett ki. A munka következetesen zajlott: Jerry Zucker a kamera mellett állt a felvételek közben, míg David Zucker és Jim Abrahams képernyőn keresztül figyelték, hogyan mutat mindez majd a filmben, aztán minden egyes jelenet után megbeszélték a látottakat. A mozibemutatóra azonban csak a következő év nyarán került sor: az 1980. július 2-i amerikai premier – a rendezők aggodalma ellenére, mert némely tesztvetítés nem sült el a legjobban – rögtön bombasikerré tette a filmet (még a kritikusok körében is); a 3 és fél millió dolláros gyártási költség már az első 5 nap után megtérült, összesen pedig 158 milliót termelt világszerte (az USA-ban az év negyedik legnagyobb bevételű produkciója volt). A ZAZ trió elnyerte a Writers Guild of America Awardot a legjobb adaptált vígjátékért, a film Golden Globe-jelölést kapott, a forgatókönyv pedig BAFTA-nominációt. 

Leslie Nielsen, Lloyd Bridges, Peter Graves, Robert Stack

Az Airplane! csakhamar kultfilmmé vált, a rajongók azóta is bármikor képesek megnézni és végigröhögni az egészet. Hírneve nemhogy kopott vagy fakult volna az eltelt négy évtizedben, hanem tovább szilárdult: 2010-ben a Library of Congress, az Amerikai Egyesült Államok nemzeti könyvtára a United States National Film Registry nyilvántartásába választotta a filmet „kulturális, történelmi vagy esztétikai szempontból jelentős” megőrzésre. Jim Davis-nek, a világhírű Garfield képregény megteremtőjének az Airplane! a kedvenc filmje, illetve Woody Allen is bevallotta David Zuckernek évekkel a bemutató után, mennyire odavolt ezért a moziért. (Zuckert nagyon meg is érintette a dolog, mivel Allen korai komédiái erős befolyást gyakoroltak rá.) Peter Farrelly, aki testvérével, Bobby-val külön vígjáték-stílust teremtett a 90-es években (Dumb és Dumber, Tökös tekés, Keresd a nőt!), a 2018-as Zöld könyv: Útmutató az élethez című életrajzi drámával pedig végigtarolta a világ filmfesztiváljait, ezt mondta róla: „Rhode Island-en voltam, amikor először láttam az Airplane!-t. Olyan volt, mint egy nagy rock koncertre menni, mintha a Led Zeppelint vagy a Talking Heads-et néztem volna meg. Csak később tudatosult bennem, hogy egy nagyon különleges vígjátékot láttam, amit ma a Zucker-Abrahams-Zucker-iskolának nevezünk. … Egyenesen kijelentem, ha a Zuckerek nem léteztek volna, ma nem lennének a Farrelly testvérek.”

A film óriási sikere után a ZAZ rendezőhármasa lemondott egy esetleges folytatás lehetőségéről, mert úgy érezték, hogy az első filmben ellőtték az összes repülőtérhez és repülőgéphez kapcsolódó geget. Az Airplane 2. ‒ A folytatás végül 1982 decemberében került a mozikba Ken Finkleman írásában és dirigálásában: ezúttal a sci-fi műfaját véve a történethez alapként, de továbbra is a katasztrófafilmek és a paródia általános tematikája köré szerveződve. Ugyan sikerült a szereplők nagy részét visszahívni a második részre, ám az eredeti alkotás sikerét sem népszerűségben, sem bevételben megközelíteni sem tudta. Az Airplane! DVD-kiadásának kommentárjában David Zucker, Jim Abrahams és Jerry Zucker kijelentette, hogy sosem látták a folytatást, és nem is óhajtják megnézni. Ők pedig már csak tudják!

Szilvási Krisztián

Forrás: wikipedia.org, imdb.com

A képek a Wikimedia Commons szabadfelhasználású gyűjteményéből származnak, a szerzői jogtulajdonosok a képek készítői. A felhasznált képek forráshelyei a szerzői jogi feltételekkel és a szerzők megnevezésével a következő linkeken találhatók: 1. kép; 2. kép; 3. kép; 4. kép.