Néhány ezer méteres magasságban a tűzgolyó felrobbant, ami aztán iszonyatos pusztítást okozott – máig folyik róla a vita, hogy mi történhetett pontosan. A tajga felett 5-10 kilométeres magasságban bekövetkezett detonáció erejét tekintve 15-20 megatonna trotilnak, vagy 2000 olyan atombombának felelt meg a szakértők szerint, mely Hirosima pusztulását okozta. A vele járó földrengést a Richter-skála szerint ötös erősségűnek becsülték, pedig a tűzgolyó nem csapódott földbe, nem ütött krátert. Nem hagyott radioaktív nyomokat sem, de növényi mutációk sarjadtak ott, ahol a titokzatos objektum elhaladt. A robbanás teljesen letarolta a tajgát, egy 2000 négyzetkilométeres területen az összes fa (becslések szerint 80 millió) kidőlt.

A robbanás okozta hőhullámokat több száz kilométerre is érezni lehetett, a meteorológiai obszervatóriumok az egész Földön bejeleztek. A robbanás epicentrumában éppen egy jakut rénszarvaspásztor legeltette csordáját, ő és a több száz rénszarvasa elpárolgott a rettenetes tűzviharban. A 64 kilométerre lévő Vanavara község jellegzetesen orosz faházait rémisztő fény világította be, majd forró légáramlat tört a kis falura. A lökéshullám tokostól fordította ki az ajtókat, és kitörtek az ablakok. A félelmetes villanást borzalmas dörgés követte. Akik a szabadban tartózkodtak, azoknak a sugárzástól leégett az arcuk. A 170 kilométerre lévők egy vakító naphoz hasonlító tűzgolyóról számoltak be, és mennydörgésszerű robajt hallottak. Az erős fényjelenséget és a félelmetes robajt még a detonáció epicentrumától 500 kilométeres távolságra haladó transzszibériai expressz megdöbbent utasai is észlelték. A lökéshullám a terület széléig mintegy 100 másodperc alatt ért el.

A robbanás után néhány másodperccel az Irkutszki Geofizikai Obszervatórium műszerei zavarokat mutattak ki a Föld mágneses terében, és ez néhány órán át megmaradt. A műszerek még 1000 kilométerre is szeizmikus rezgéseket észleltek. A következő hetekben világítófelhők bukkantak fel a mezoszférában, amelyeket a Föld minden pontjáról lehetett tapasztalni. Már a kortársak úgy vélték, hogy hatalmas meteorit csapódott a szibériai tajgába, ám a helyszínen egyetlen meteoritdarabot sem találtak. A legnépszerűbb elmélet szerint egy meteor vagy üstökös ütközött a Földnek, mely a földbe csapódott, vagy a súrlódástól úgy felizzott, hogy még a légkörben megsemmisült. Viszont azóta sem találtak krátert az expedíciók. Egy másik magyarázat szerint a meteor nem ütközött neki a földnek, hanem csak a közelünkben haladt el. Bizonyos vélemény szerint az aszteroida kozmikus porból és jégből állt, és a jég a súrlódás hatására elpárolgott, a por pedig a légkörben maradt, ezért a robbanás után különböző színekben játszott az égbolt. A következő napokban Európában is nappali világosságot lehetett éjjelente észlelni. Becslések szerint egymillió tonna por került a Föld légkörébe.

Lakott településektől távol, nehezen megközelíthető vidéken történt az esemény, és mivel közbejött a háború is, az első expedíció csak 1927-ben, Leonyid Alekszejevics Kulik (a képen) orosz geológus vezetésével indult a terület felfedezésére. Lovakkal és szánokkal jutottak el az isten háta mögötti helyszínre, a cél a becsapódott kozmikus test maradványainak felkutatása volt. A helyszín még mindig a teljes pusztulás képét mutatta több millió kidőlt, szabályosan fekvő fatörzzsel. Az óriási pusztítás ellenére se becsapódási krátert, se meteorit nyomát nem lelték, viszont a fák és a növényzet teljesen elpusztult 50 kilométeres körzetben. Érdekes azonban, hogy az epicentrum 5 kilométeres zónájában a fatörzsek ágaiktól és kérgüktől megfosztva ugyan, de állva maradtak. A terület Kulik professzortól a Telegráf-erdő nevet kapta, mivel az ág nélküli fák távírópóznákra emlékeztették a tudóst. A geológus 1939-ben vezette az utolsó expedícióját, majd ezután az ötvenes évekig nem foglalkoztak a témával. Ekkor légi felvételek segítségével azonosítottak egy pillangó alakú területet: a pusztítás jellegzetes alakja lapos szögben becsapódó objektumra utalhat.

Az elmúlt évtizedekben sok elmélet látott napvilágot arról, mi lehet a jelenség magyarázta. Számtalan történet született, bőséges a választék az ufós verziókból is. 1973-ban született meg a Jackson-Ryan-teória: a texasi egyetem fizikusai szerint egy fekete lyuk találkozott a Földdel. Ezt később aztán elvetették, mert egy fekete lyuk nemcsak felborította volna a fákat, hanem minden anyagot magába szippantva áthaladt volna a bolygón is. A sci-fi írók és hollywoodi forgatókönyvírók fantáziáját ugyanúgy megmozgatta a rejtély: Stanisław Lem első regénye, az 1951-es Asztronauták szerint a robbanást a vénuszi civilizáció felderítő űrhajójának lezuhanása okozta, Asimov pedig az Őrült tudósban anyag és antianyag találkozásából fakadó robbanásról írt. A hidrogénbomba detonációja után a szovjet sci-fi író, Alekszandr Kazancev azt állította, hogy a jelenséget egy nukleáris meghajtású űrhajó felrobbanása okozta.

A rejtély később feledésbe merült, évtizedeken át nem kutatták. A Szovjetunió 1991-es szétesése után szabadon bejárhatóvá váltak Szibéria lakatlan tájai is, 2001-ben kereste fel újabb expedíció a titokzatos esemény helyszínét. Közel egy évszázad elteltével a táj még mindig magán viselte az egykori katasztrófa nyomait: az aljnövényzet ugyan már benőtte a holdbéli vidéket, de a mohás kidőlt fatörzsek ugyanúgy feküdtek a talajon. Az elmúlt évtized expedíciói ott folytatták, ahol Kulik professzor abbahagyta – a becsapódás nyomait keresték immár a legkorszerűbb technikával, megvizsgálták az elpusztult fák maradványait, talajmintákat gyűjtöttek.

A Moszkvában 2006 augusztusában megrendezett 5. Nemzetközi Aerokozmikus Kongresszuson több előadás is elhangzott a tunguszkai eseményről, természetesen több lehetséges magyarázattal. Vlagyimir Alekszejev orosz tudós szerint a helyszínen gyűjtött, a talajból és fákból vett minták arra utalnak, hogy az esemény hátterében egy szerves anyagokban gazdag üstökös áll, amely összetételét tekintve hasonlít a Halley-üstököshöz. A légkörbe lépve gyors bomlásnak indult, jelentős mennyiségű szén-dioxidot bocsátott az atmoszférába, majd az alsó, sűrű légrétegekbe érve felrobbant. Giuseppe Longo, a Bolognai Egyetem professzora a növényi mutációk alapján arra a következtetésre jutott, hogy olyan volt, mint a csernobili katasztrófa, de radioaktivitás nélkül. Genagyij Bibin orosz fizikus szerint egy fagyott vízből és szénhidrogénekből álló jégaszteroida robbant fel, ezért nem találtak meteoritokat vagy becsapódási nyomokat. Fantasztikus megközelítések is elhangzottak, az egyik legérdekesebb Jurij Labvin orosz kutató nevéhez fűződik: semmilyen bizonyítékkal nem tudta alátámasztani, de meggyőződése volt, hogy egy földönkívüli civilizáció robbantott fel egy Földnek tartó meteort, így mentve meg bennünket a biztos pusztulástól.

2008 júniusában a centenáriumi Tunguzka-konferencián nem ismertettek újabb eredményeket. A szakemberek szerint a legnagyobb valószínűséggel aszteroida állhat a rejtélyes jelenség hátterében. Számítógép segítségével a Tunguz-objektum 886 lehetséges pályáját modellezték, és ezek aszteroidpályákra utaltak. Az is elhangzott, hogy az égitest rendkívül lapos, 5-20 fokos szögben hatolt be az atmoszférába. A rejtély megoldásához legközelebb a 2010-es közös orosz-olasz expedíció jutott. Ekkor megvizsgálták a tajgán a különleges alakú Csalko-tavat, amelyet a korábbi térképek nem jelöltek, és a szibériai tavaktól eltérően ez nagyon mély, 54 méter. Érdekes, hogy nincs pereme, ami a becsapódási kráterek egyik jellemzője. Medre tölcsérszerűen szűkül, és ez, valamint a szabályos ellipszis, ovális forma jól egyezik egy kráter formájával, melyet megerősített a meder szerkezete is. A Giuseppe Longo professzor által vezetett csoport hangradarral megvizsgálta a tómedret, és az aljzat alatt a környezetétől eltérő tulajdonságokkal rendelkező anyagtömböt találtak. Úgy gondolják, hogy a Csalko-tó mélyén megtalálták a felrobbant égitest maradványát, ezt tekinthetjük a becsapódási kráternek, amit korábban rossz helyen kerestek.

Több mint száz év alatt azonban még egyetlen tudósnak sem sikerült pontosan megmagyaráznia, mi történt 1908. június 30-án. Egyetlen dolog tűnik biztosnak: kozmikus becsapódási esemény színhelye volt a tajga. S bár sok új és érdekes részlet vált ismertté, a nagy kérdés megválaszolása még mindig várat magára.

Sulyok Attiláné

Források: origo.hu, index.hu, mult-kor.hu

A képek a Wikimedia Commons szabadfelhasználású gyűjteményéből származnak, a szerzői jogtulajdonosok a képek készítői. A felhasznált képek forráshelyei a szerzői jogi feltételekkel és a szerzők megnevezésével a következő linkeken találhatók: 1. kép; 2. kép; 3. kép; 4. kép.