255

''Amikor dalt írok, megszűnnek a tabuk''

Interjú Saya Noéval

saya-noe-taboo-studio-sessions

Megjelent a Taboo – Studio Sessions című lemez, amely a Kuala Lumpurban felnőtt énekesnő, Saya Noé első EP-jének, a 2019-ben megjelent Taboo-nak a különös verziója. A Lángoló Gitárok beszélgetett az énekes-szerzővel „mindenről” és „semmiről”, na meg arról, hogy mennyire szereti a spontán helyzeteket, például amikor összedobja kreativitását egy vadidegennel, vagy amikor elhívja az unokatestvérét és édesanyját, hogy vele zenéljenek.

A karantén időszaka alatt Saya Noé nem csupán az aktív online streameléssel volt elfoglalva – a Twitch nevű, streamekre szakosodott oldalon már 20000 fölött van a követőinek a száma ‒, hanem a Gainlab Stúdió falai között Ádám Donát dobossal és a Margaret Islandből ismert Koltai Kurszán zongoristával felvették a Taboo mind az öt dalának áthangszerelt, élő „studio sessions” változatát is. Az EP-n közreműködik az előadó édesanyja, Kovács Ida, valamint unokatestvére, Kovács Sára Dizna is. A hangfelvételeket az énekes társproducere, Biksi Gábor készítette. A dalokból nem csak hanganyag, hanem Saya Noé klipjeinek állandó rendezője, Adam Grasso jóvoltából videofelvétel is készült.

Alighogy megjelent az első EP-d, máris hozzányúltál a dalokhoz. Mi izgat ebben a gesztusban? Szerettél volna rajtuk javítani, nem érezted őket befejezettnek?

Abszolút befejezettnek érzem a dalokat. Viszont amióta kijött tavaly ez az EP, a Twitch-nézőim egyhangúan kérik, hogy legyen elérhető egy olyan letisztultabb verziója a kislemeznek, ami jobban hasonlít arra, amit akusztikusan hallanak tőlem az online streameimen. Eredetileg legyintettem rá, mondván, hogy „na majd egyszer”, mivel tudtam, hogy rengeteg más projekt van betáblázva idén, és nem lenne rá időm kivitelezni. Ehhez képest kb. 2 héttel az EP első évfordulója előtt hirtelen megcsapott mégis a gondolat: ha van tökéletes alkalom arra, hogy ezt megcsináljam, akkor az most van.

Így nekiálltam. Felhívtam co-produceremet, Biksi Gábort, és mondtam neki, hogy tudom: húzós, de van 2 hetünk áthangszerelni a dalokat, és keresni zenészeket, akik részt tudnának venni az élő előadásban. Ő pedig azt válaszolta: „challenge accepted”. Alkotóként az tetszett legjobban az egészben, hogy teljesen más ízvilágot kaptak a dalok és keltek életre jobbnál jobb zenészek kezei között. Szeretek egyedül dolgozni, de csapatban – most éppen Ádám Donát (dob), Koltai Kurszán (billentyű), Kovács Sára Dizna (fuvola, vokál) és Kovács Ida (brácsa) – egész más, és mindig rácsodálkozom, hogy mekkora élmény együtt zenélni.

Visszakanyarodva az előző felvetésre: érezheti-e egyáltalán a „befejezettséget” egy művész? Ez nem egy folyamatos keresés-kísérletezés?

Könnyű időnként beleveszni a dalírásba, és a tökéletességre törekedve túlbonyolítani a folyamatot. Szerintem meg kell tanulni egy ponton túl elengedni a dalokat, és továbblépni a következő kihívásra, különben leragadunk egy helyen. Az egész egy nagy kísérlet: „trial and error”, és pont ettől izgalmas, csak hát néha nehéz az egónkat félretenni és kimondani: lehet, hogy nem tökéletes a dalom, de most itt tartok, vállalom. Később, visszanézve nyilván felismerjük a hibákat, és már máshogy csinálnánk, de ez része a tanulásnak. Szóval ebből a szempontból nem a befejezettséget látom a dalaimban, hanem inkább mint egyfajta „marker”, avagy itt tartok, ez vagyok most.

Mi a Taboo számodra? Ez egy filozofikus cím vagy nagyon is konkrét üzenet?

Egy kicsit talán mindkettő. A „Taboo” számomra minden és semmi. Az élet bármely területén jelentkezhet a kellemetlen vagy az ismeretlen, az, amiről egyszerűbb inkább nem beszélni, de pont emiatt is van egyfajta romantikája zenébe ültetve. Ahogy mondani szokták: „Poetry is the art of saying what can’t be said”. A művészet képes feloldani a határokat, és én szeretem ezt kihasználni. Még ha nem is mindig egyszerű a folyamat. Sokáig küzdöttem azzal, hogyan tudom kifejezni magam zenében anélkül, hogy túl sokat eláruljak. Féltem megnyílni, de féltem attól is, hogyha nem nyílok meg eléggé, nem fogok tudni azonosulni a dalaimmal. De kezdem mindezt elengedni és megtanulni, hogy amikor dalt írok, megszűnnek a tabuk, és önmagam lehetek.

Mit ad neked a multikulturális gyökérzet? Táplálkozol ebből? Van valami sajátos magyar hatásod kulturális szempontból? Hatással volt rád mondjuk a magyar irodalom?

Egész gyerekkoromat multikulturális környezetben töltöttem, ezért ez számoma „megszokott”. Nehéz megmondanom, hogy pontosan mit ad, mert nincsen összehasonlítási alapom. De általánosságban szerintem mindenkiről elmondható, aki hasonló helyzetben nőtt fel, hogy nagyon nyitott a világ felé, könnyen alkalmazkodik a változásokhoz, és kevésbé előítéletes, mert alapból az a normális, hogy mindenki más. A különbségeink kötnek össze. És szerintem ez baromi érdekes. Amúgy mivel angol nyelvterületen kezdtem el szocializálódni, ezért verbálisan is ezen a nyelven fejezem ki magamat könnyebben, de volt már, hogy magyar dalt is írtam. Csak nehezebb, többet kell a nyelvtanon gondolkoznom, és az néha megtöri az alkotás varázsát. Ugyanígy a nyelv nehézsége miatt gimnáziumban még nem nagyon értettem a magyar irodalmat, és gyakran el is aludtam órán – elnézést utólag is, tanárnő! ‒, de ahogy telnek az évek, egyre jobban tudom értékelni a magyar költészetet, és biztosan táplálkozok abból is, amikor saját alkotásaimat csinálom.

Állandó kliprendezővel dolgozol, és unokatestvéred a vokalistád. Nekem úgy tűnik, hogy te inkább egy romantikus csapatépítő, mintsem egy csapongó individualista vagy.

Hiszem azt, hogy csodákra képes egy működő csapat, igen, és ezért elsődlegesnek tartom, hogy körbevegyem magam olyan emberekkel, akikkel jól tudok együtt dolgozni. Akikkel megértjük és motiválni tudjuk egymást. A kliprendezőm is például ilyen. Adam Grassoval teljesen véletlenül egy közös ismerősön keresztül ismerkedtünk meg egy openmic-on másfél éve, és azóta már a harmadik közös projekten dolgozunk. Ez nem azt jelenti, hogy nem szándékozom mással is kísérletezni, sőt tudom, hogy az útjaink egyébként folyamatosan változásban vannak, és mivel nem tudjuk, meddig lesz még lehetőségünk egy városban élni, addig miért ne használnánk ki a lehetőséget, hogy jókat alkossunk? Bár most legutóbb egy MOME-s kliprendező szakos hallgató keresett meg, hogy csinálna nekem videót. Ami megint egy teljesen új kaland. Talán inkább az opportunista a jó szó rám.

Kik a nagy előképeid? Hallgatsz úgynevezett régi zenét, 60-70-es évekbeli női zenét, vagy ennek nincs jelentősége a számodra?

Gyerekként hallgattam összevissza mindent. Amikor sok év komolyzene és hegedülés után elkezdtem érdeklődni a könnyűzene iránt, körülöttem az iskolában akkor épp többek közt Britney-től Eminemen át a No Doubt volt a „népszerű”, így én is ezeket hallgattam. Egyik évben viszont bátyámtól kaptam egy halom CD-t, és onnantól kezdtem el igazán megismerni a különböző műfajokat, általa ismertem meg a Manu Chao-tól Bob Marley-n át a Gorrilazt és sok mást. Anyukám pedig a 60-70-es évekbeli nagyokat szerettette meg velem: a Beatles-t, a Doors-t, a Pink Floydot, de sokáig nagy kedvencem volt például Janis Joplin is. Frissebb példaképeim és a jelenlegi zenéimre leginkább hatással bíró előadók is vannak elegen: John Mayer, Jack Johnson, Empire of the Sun, Alt J, Flume, BANKS és sokan mások.

Prieger Zs.
Forrás: langologitarok.blog.hu

2020.06.25