314

Klisés, de szórakoztató

Greta – filmkritika

greta-film

A Greta egy nem túl régi, viszonylag alulértékelt thriller az Interjú a Vámpírral rendezőjétől, amelyben Isabelle Huppert francia színésznő durván jól hozza a pszichopata szerepét. Neil Jordan 2018-as filmje nem kapott túl nagy figyelmet, pedig tipikusan az a darab, amire jó érzés rálelni a hatalmas választék közt. Egyébként a Torontói Filmfesztiválon debütált, és nem kapott fényesen jó kritikákat, mert valóban akadnak benne hibák, a film azonban összességében mégis élvezhető és szórakoztató, mert nem tudja a néző, mire számítson.

A történet New Yorkban játszódik: az egyik főszereplő, Frances (Chloë Grace Moretz) unalmas éttermi munkája mellett egy apartmanon osztozik barátnőjével, és épp kezdi felemészteni a nagyvárosi magány. Aztán egyik nap, a metrón utazva talál egy női retikült, amit visszajuttatt a tulajdonosához, aki nem más, mint az egyedül élő, kifinomult özvegy, Greta (Isabelle Huppert). Frances nemrégen vesztette el édesanyját, így barátra talál az idős hölgyben, akivel rögtön egy hullámhosszra kerülnek. A légkör nagyon szeretetteljes lesz kettejük közt, a néző már azt hinné, hogy egy kedves, filozofálgatós történettel van dolga két nő barátságával a középpontban, akik különböző generációkat képviselnek. A fiatal lány azonban egyik nap véletlenül talál Greta lakásában egy szekrényt, ami tömve van egy halom ugyanolyan retiküllel, mint amilyet ő maga is talált a metrón. Ebben a pillanatban válik teljesen világossá, hogy itt valami nagyon hátborzongató útvonalon fogunk tovább menetelni.

Innentől a teljes őrület, rengeteg csavar, valamint titkokról lehulló lepel vár ránk. A gond viszont azzal lehet, ami miatt soha nem érett igazán nagy sikerré a film, hogy aki már legalább egyetlenegy thrillert látott, annak nem okoznak majd hatalmas meglepetést a történtek. Ez talán amiatt van, mert egy kicsit elvárás szerint zuhannak az ölünkbe az események, melyek erősen emlékeztetnek a ’80-90-es évek klasszikus thriller gyermekbetegségeire; persze, hogy lesz benne ijesztő, titkokat rejtő pince, kihalt sikátorban búvóhelyet kereső szereplők, valamint az is nehezen hihető, hogy két fiatal lány vezetékes telefont használt. Szóval nem tudja kikerülni a logikai buktatókat, ami azért nagyon kár, mert ezeket orvosolva még úgy is sokra vihette volna a film, hogy az ismert panelekből építkezik. Nem lehet végig komolyan venni, amit látunk, de mégsem lehet nem kíváncsian bámulni a történetet.

A legnagyobb pozitívum a filmben – a hangulaton kívül – a címszereplőt játszó Isabelle Huppert, akit az Elle-ben gyújtott alakításáért Oscar díjra is jelöltek, de A zongoratanárnőből mindenkinek ismerős lehet. Huppert rendkívül szórakoztató ebben a szerepben, kiszámíthatatlan, amit csinál, és profin azonosul a karakterrel. Egy csomó magyar utalás is van a filmben, ami a hazai nézőket sokszor megmosolyogtatja.

A Greta botlik párat a hibáiban és a klisékben, lassan építkezik, de mégis szórakoztató és feszült marad végig, ami miatt összességében működik az elképzelés, mert egy olyan pszichológiai thriller lesz a végeredmény, ami ki tudja fejezni a magány és a megszállottság életérzését, hogy libabőrbe burkolja ezzel a nézőt.

Sz. Ági
Forrás: langologitarok.blog.hu

2020.06.22