Ásás nélkül tárták fel egy teljes ókori római város részleteit Olaszországban


falerii-novi-kapu

Ásás nélkül tárták fel egy teljes ókori római város részleteit Olaszországban: a talajba behatoló radar segítségével térképezték fel a föld alá rejtett Falerii Novit, ráadásul bámulatos részletességgel.

A tudósok a földradar, más néven geológiai radar (GPR) segítségével feltárhatták, hogyan fejlődött a Rómától mintegy 50 kilométerre északra lévő ókori város időszámításunk előtt 241-ben történt megépítése és időszámításunk szerint 700-ban történt elnéptelenedése között. A tudósok szerint a módszer forradalmasíthatja a régi római települések tanulmányozásának mikéntjét mélyen a városok utcái és épületei alatt. A szakértők eredményeikről az Antiquity című tudományos lapban számoltak be.

Falerii Novi városa ismert a történelmi feljegyzésekből, és más technikák alkalmazásával, például a talaj mágneses változásainak vizsgálatai, az úgynevezett magnetometria módszerével már kutatták korábban. Az új módszer azonban olyan részleteket tárt fel a városból, melyek eddig ismeretlenek voltak. A talajon áthatoló radarvizsgálatból kiderült például, hogy a város vízcsatornák hálózatával, piaccal, templommal, fürdőkomplexummal és egy különleges emlékművel is rendelkezett – írja a CNN.com.

Falerii Novi elrendezése és kialakítása sokban különbözik Pompejitől és más, korábban vizsgált városokétól. Bár Pompeji felénél is kisebb volt, temploma, piacépülete és fürdője sokkal fejlettebb volt, mint ahogyan azt a kutatók gondolták volna. A felfedezett emlékmű nem hasonlít semelyik korábban megismertre. A város északi kapuja közelében két nagyméretű építmény néz farkasszemet egymással egy fedett folyosón.

Az új radartechnológia segítségével a kutatók a 300 ezer négyzetméteres város teljes területét nagy felbontásban tudták feltérképezni. Ez a talajba hatoló módszer a radarokhoz hasonlóan rádióhullámokat küld a földbe, melyek visszaverődnek a tárgyakról. Ez a „visszhang” készíti el a képet arról, mi található a felszín alatt különböző mélységekben. Az egyes anyagok eltérő módon verik vissza a hullámokat, ezt a jelenséget használták fel a tudósok a város jellegzetességeinek megismerésére. A módszer nem új, hiszen már az 1910-es évek óta használják, a technológia mára azonban jóval gyorsabbá és magasabb felbontásúvá vált.

A kutatók Martin Millett, a Cambridge-i Egyetem tudósa vezetésével egy kis terepjáró eszközt, egy kvadot használtak, amely 10 centiméterenként vizsgálta át a talajt. Az így gyűjtött adatok feldolgozása hosszú időt vesz igénybe, a teljes információmennyiség feldolgozása még nem fejeződött be. Becsléseik szerint a következő egy évben végeznek a feladattal.

A képen Falerii Novi egyik kapuja látható.

Forrás: MTI

A kép a Wikimedia Commons szabadfelhasználású gyűjteményéből származik, a szerzői jogtulajdonos a kép készítője. A felhasznált kép forráshelye a szerzői jogi feltételekkel és a szerző megnevezésével ezen a linken található.

2020.06.22