1417

Gilbert Varga

Egy csipetnyi tavasz a télben

A karmester, Gilbert Varga bejött a színpadra, mosollyal az arcán meghajolt, majd intett a zenekarnak. Mintha lágy tavaszi szellő áramlott volna be a hangversenyterembe, amikor megszólaltak a hangszerek. A koncert első darabja ugyanis Cesar Franck: Les Éolides – című szimfonikus költeménye volt.

A szimfonikus költemény a romantika korában rendkívül népszerű, a programzene műfajához tartozó, többnyire rövid, egytételes zenekari kompozíció. Franck műve a francia költő, Charles Leconte de Lisle Les Éolides című költeményének hatására íródott. A mű a görög mondavilágot idézi, Aioloszt, aki a szelek istene. Az ő döntésén múlik, hogy lágy nyugtató szellőt, vagy viharos szelet bocsát a földre. Franck megpróbálja az ébredező tavaszi természetről szóló nyolcvan soros vers által keltett érzelmeket a zene nyelvén elmondani. Amennyire képes volt Leconte de Lisle szóban a hangulatok és a szépség lefestésére, olyannyira képes volt minderre Franck a zene nyelvén. A mű a szerző későbbi műveinek egyike, viszonylag ritkán játszott darab, örülhetünk, hogy most felcsendült a Richter-terem színpadán.

Az est Bartók Béla 3. zongoraversenyével folytatódott. Szeretnék anyu számára egy zongorakoncertet írni, ez a terv már régóta a levegőben lóg” – avatta be terveibe Péter fiát Bartók 1945 nyarán. A mű komponálásakor felesége adottságait vette figyelembe elsődlegesen; líraibb, könnyedebb darab megírására készült. Szinte megszállottan dolgozott, a zenekari partitúra tisztázatával azonban nem készült el teljesen. Bartók utolsó zongoraversenyét Ránki Fülöp zongoraművész közreműködésével hallhattuk. Ránki Fülöp ígéretes tehetség, de rendkívül fiatal (az alsó képen ő látható). Egy Bartók mű pedig Bartók mű akkor is, ha „hölgykoncertnek” nevezzük. Kíváncsian vártuk hát a darabot. Aki ott volt a koncerten, tudja, hogy a második tétel elején ihletett pillanatoknak voltunk tanúi. A dirigens, a zenekar és a zongorista teljes összhangját tapasztaltuk meg. A nagyzenekar lágy, halk hangjára felelő zongora, a harmóniában feloldódó csendes, disszonáns hangok... Adagio religioso (vallásos adagio), írta a szerző a kotta fölé a különleges tempójelzést. Igen, ezt hallottuk. A közönség a mű végén viharos tapssal köszönte meg az élményt.

Mi történik akkor, ha egy zeneszerző szeret egy darabot, de azt ritkán és rosszul játsszák? Mi történik akkor, ha ez a zeneszerző Arnold Schönberg? Akkor Johannes Brahms G-moll zongoranégyeséből (No. 1, op. 25) zenekari változat készül. Ezt a művet hallhattuk a szünetet követően. A Brahms stílusjegyeit megőrző, de sokkal könnyedebbé tett négy tételes darabot a zenekar feszesen, dinamikusan játszotta. Jómagam a finálét élveztem a leginkább.

A közönség heves tapssal jelezte elégedettségét. A győri gyökerekkel rendelkező, derűs, rendkívül sármos Gilbert Varga is elismerő gesztusokkal, kézfogással köszönte meg a zenekar tagjainak munkáját. Ezen az estén különösen jó volt a csillagok együttállása: a zenekar tagjai feszült figyelemmel, de olykor-olykor mosolyogva tették a dolgukat. A közönség már kifele tartott, amikor a később indulók nem mindennapi jelenetnek lehettek tanúi: a zenekar férfi tagjai kezet ráztak, átölelték egymást, a hölgyek pedig csókot váltottak. Történt mindez 2015. január 16-án, este kilenc körül.

Berente Erika
Fotók: Győri Filharmonikus Zenekar

2015.01.20