Zalka Csenge Virág: Ribizli a világ végén

Könyvajánló

zalka-csenge-virag-ribizli-a-vilag-vegen

A 2019-es Ünnepi Könyvhéten jelent meg a Móra Kiadó gondozásában Zalka Csenge Virág Ribizli a világ végén című, régi magyar népmeseválogatása „mai gyerekeknek”, amely 2020-ban HUBBY zsűrijének döntése értelmében az Év Gyerekkönyve lett.

Népmesegyűjteményekben nincs hiány sem a klasszikus, sem a kortárs kínálatban. Hogy mégis mitől különleges Zalka Csenge Virág 39 magyar népmesét felölelő válogatása? A HUBBY zsűrijének laudációja szerint az egyik ok, hogy kiemelkedő, letisztult, mégis lendületes mesék találhatók benne, melyek a mai olvasóhoz illő, élő nyelven szólalnak és szólítanak meg korosztálytól függetlenül.

A szerző, aki saját bevallása szerint nem íróként, sokkal inkább mesemondóként van jelen a kötet történeteiben, olyan írott, de felolvasható nyelvet alkalmaz, mely a mai olvasó érzéseit és fantáziáját megmozgatja, ugyanakkor megőrzi és tovább is örökíti a magyar népmese páratlanul gazdag örökségéből azt, ami a klasszikus népmesegyűjteményekben megtalálható ugyan, de a mai ember számára már túl távoli, nehezen befogadható, vagy épp a széles közönség számára hozzáférhetetlen múzeumi gyűjtemények mélyén lapul. Okosan, mértékletesen, a mesemondás logikáját és dinamikáját követve aktualizálja a mesemondás hagyományos archaikus nyelvét és fordulatait. Igazi mesemondóként saját nyelvet teremt, szabadon bánik a meseanyaggal, kiváló érzékkel kombinál.

A Ribizli a világ végén összeállításkor Zalka Csenge Virág nagyon gazdag forrásanyagból merített. Egy-egy mesének akár 3-4 változatát is megvizsgálta, és a mese eredeti logikáját megtartva, a különböző változatok legszebb elemeit emelte át a végleges történetfonálra, így alakultak ki a könyvben olvasható változatok. A gyűjtemény kiterjed az egész magyar nyelvterületre a Szigetköztől Székelyföldig, a Vajdaságtól Kárpátaljáig, képviselve a magyar nyelvű mesehagyomány lenyűgöző szépségét és gazdagságát. A kötet másik különlegessége, hogy a hősök cselekvő nők, akik nem elszenvedői, hanem formálói sorsuk alakulásának.

A könyv kiemelkedően igényes kivitele azonnal szembetűnő. Herbszt László különleges vizuális megközelítése tökéletesen támogatja a mesélő szándékát: régi történeteket érdekessé és befogadhatóvá tenni a ma embere számára. „Ezen a köteten hatalmas öröm volt dolgozni. Egyrészt a szerző és az illusztrátor is páratlanul tehetséges és elkötelezett művész, másrészt Zalka Csenge nagyon aktuális, mondhatni modern kérdéseket közelít meg egy klasszikus irodalmi formán, a népmeséken keresztül. Mennyire érvényesek a nemi szerepekre vonatkozó közhelyek? Alakíthatjuk-e a saját sorsunkat ezektől eltérő módon? Bár több visszajelzést kaptunk erre vonatkozóan, ez nem kizárólag lányoknak szóló könyv. Minden 6 év feletti olvasónak ajánlom, aki kíváncsi a magyar népmesekincs rejtett értékeire egy izgalmas, fiatal szerző válogatásában” – mondta el Szlukovényi Katalin, a kötet szerkesztője.

Már előkészületben van a folytatása is, mely a tervek szerint ősszel jelenik meg A kalóz királylány címmel. Ebbe a kötetbe Zalka Csenge Virág már nemzetközi merítésből válogat majd meséket.

A Ribizli a világ végén kötetéből egy mesét Zalka Csenge Virág előadásában itt lehet meghallgatni.

Móra Kiadó

2020.06.15