286

Június 10. – Richard Wagner Trisztán és Izolda című operájának ősbemutatója

ZENE a napon – Ősze Mária írása

ludwig-es-malwine-schnorr-von-carolsfeld

155 évvel ezelőtt, 1865. június 10-én tartották a müncheni Königliches Hof- und Nationaltheaterben Richard Wagner (1813-1883) Tristan und Isolde (Trisztán és Izolda) című háromfelvonásos zenedrámájának ősbemutatóját. A szövegkönyvet Gottfried von Straßburg befejezetlen versregénye (Tristan und Isolt, 1210 körül), Hans Sachs (1494-1576) tragédiája (Tristant, 1553) és Eilhart von Oberge eposza (Tristant, 1190) alapján maga a zeneszerző írta.

Trisztán és Izolda tragikus és tiltott szerelmének története kelta eredetű, a későbbi idők során „skóciai, walesi és cornwalli helyi legendák és hagyományok is gazdagították”. A középkorban az egyik leggyakrabban feldolgozott történet volt. Wagner modern átiratban már az 1840-es évek elején megismerkedett Gottfried von Straßburg művével, azonban csak 1856-ban gondolt arra, hogy operát írjon belőle. Így fogalmazott Liszt Ferencnek címzett levelében: „Mivel soha nem volt részem az igazi szerelmi boldogságban, olyan emlékművet akarok állítani az álmok e legszebbikének, melyben a szerelem megfelelően van kifejezve az elejétől a végéig”.

A Trisztán és Izolda megalkotásához több tényező hozzájárult. Wagner 1854 őszén olvasta Arthur Schopenhauer A világ mint akarat és képzet című művét, ennek fő gondolata, az „egyedül a világról való lemondás vált meg a szenvedéstől” óriási hatást gyakorolt rá. Továbbá a zeneszerző ugyanabban az évben beleszeretett egy barátja feleségébe, Mathilde von Wesendonckba, „elsöprő erejű szerelme” révén ihletadó „párhuzamra bukkant Trisztán és Izolda minden józan megfontolást elvető lángolásában”. Éppen emiatt a zeneszerzőt „nem annyira az események, sokkal inkább a két főszereplő lelkiállapota ragadta meg a történetben”. A szövegkönyvet 1856-ban kezdte el írni, és 1857 augusztusától már hozzáláthatott a komponáláshoz: Zürichben végzett az első felvonással, 1858 és 1859 során Velencében a másodikkal, végül 1859. augusztus 9-én Luzernben fejezte be operáját.

Hiába készült el azonban zenedrámája, Strasbourg, Karlsruhe, Párizs, Bécs, Drezda és Weimar színházai is visszautasították a bemutatásra vonatkozó kérését, állítólag azért, mert úgy tartották, hogy „képtelenség színpadra állítani”. Zenéjének nagy rajongója, állandó mecénása, II. Lajos (1845-1886) bajor király segítette az ősbemutató megvalósulását, az ő közbenjárására vállalta végül a müncheni udvari színház a premiert. Az előadás karmestere az a Hans von Bülow (1830-1894) volt, akinek feleségével, Liszt Ferenc lányával, Cosimával folytatott Wagner szerelmi kapcsolatot. A címszerepeket egy házaspár, Ludwig Schnorr von Carolsfeld (1836-1865) és Malwina Garrigues-Schnorr (1825-1904) énekelték, Marke királyként Ludwig Zottmayr (1828-1899), Kurvenalként Anton Mitterwurzer, Brangäneként Anne Deinet (1843-1919) lépett színpadra. A színrevitelt pedig Maga Wagner irányította, sőt a nézőteret is átalakíttatta, a földszint első sorának üléseit kérésére kiszedték, hogy a hatalmas zenekarnak elég helye legyen.

A Trisztán és Izolda az ősbemutatón megosztotta a publikumot, a sajtót és a zenekritikusokat. Utóbbiak egy része azonban hatalmas sikerről írt. Állítólag a műből áradó erotika annyira „döbbenetes volt, hogy a férfiak a társaságukban lévő hölgyeket kivezették a színházteremből, és többen látták, amint egy pap keresztet vet, mielőtt rémülten elmenekülne”. Végül azonban összesen csak négy elődást tartottak. Szomorú esemény is beárnyékolta az előadást, ugyanis Trisztán alakítója, Ludwig Schnorr von Carolsfeld három héttel a negyedik előadás után tisztázatlan körülmények között elhunyt; az a hír terjedt el akkor, hogy „a szerep emberfeletti követelményei okozták halálát”. Később Wagner tisztázta ezeket a mendemondákat.

Wagner Trisztán és Izolda című operájával olyan zenedrámát alkotott, amelynek sem előzménye, sem folytatása nincs a zenetörténetben. „A felhangzó muzsika szinte megszakítás nélkül ektsztatikus jellegű, a szenvedélyeket végtelenül felkorbácsoltan jeleníti meg, merészen új harmóniavilág, a hangokból áradó feszültség” egyaránt jellemző művére.

Ősze Mária

Felhasznált irodalom: Winkler Gábor: Barangolás az operák világában 4. kötet; Opera képes enciklopédia összeáll. Stanley Sadie; Matthew Boyden: Az opera kézikönyve; Világirodalom főszerk. Pál József; Trisztán és Izolda előszó: Szabics Imre; wikipedia

A kép a Wikimedia Commons szabadfelhasználású gyűjteményéből származik, a szerzői jogtulajdonos a kép készítője. A felhasznált kép forráshelye a szerzői jogi feltételekkel és a szerző megnevezésével ezen a linken található.

2020.06.10