98

Nyáron a partok mellett a peronokon is hallhatók versek a Balatonnál


balatonaracs-vasuti-megallo

Idén nyáron a partok mellett a peronokon is hallhatók versek a Balatonnál, Vers a peronon címmel már 13 Balaton-parti vasútállomáson hallhatók magyar költők versei – közölte a Magyar Államvasutak Zrt. (MÁV) az MTI-vel.

A MÁV szervezésében a tavalyi Vers a parton után idén elindul a Vers a peronon irodalmi akció is. A tavaly nyáron Balatonalmádiban, az Aranyhíd Polgári Egyesület szervezésében megrendezett, nagy sikerű Vers a parton irodalmi eseménysorozathoz idén a vasúttársaság is csatlakozott. Vers a peronon címmel bővül a program csütörtöktől szombatig – olvasható a közleményben.

Ebben az évben is a nemzeti összetartozás napján indult a verselés a békediktátum 100. évfordulója alkalmából Juhász Gyula Trianon című versével. A 95 nyári napon összesen 38 verset hallgathatnak meg az érdeklődők a balatonalmádi, a balatonfűzfői és az alsóörsi strandokon, valamint 13 vasútállomáson, többek között Alsóörsön, Balatonalmádiban, Balatonfüreden, Révfülöpön, Siófokon és Zamárdiban.

A kommüniké emlékeztet arra, hogy Für Anikó, Tóth Ildikó, Csuja Imre és Gáspár Sándor előadásában lesznek hallhatók többek között Petőfi Sándor, Ady Endre, Radnóti Miklós, Csukás István, Kosztolányi Dezső és Reményik Sándor versei. A fiatalabb színészgeneráció képviseletében például Halas Adelaida, Holecskó Orsolya és Nagy Péter színművészek tűnnek fel. Varró Dani, Kemény István, Szabó T. Anna, Géczi János és Szálinger Balázs saját műveiket adják elő; egy korábbi felvételnek köszönhetően pedig a Liszt Ferenc-díjas operaénekes, Pitti Katalin is hallható lesz, de a Heaven Street Seven és a Budapest Bár zenésze, Szűcs Krisztián, valamint Likó Marcell a Vad Fruttikból is közreműködik a versfolyamban.

Forrás: MTI

A kép a Wikimedia Commons szabadfelhasználású gyűjteményéből származik, a szerzői jogtulajdonos a kép készítője. A felhasznált kép forráshelye a szerzői jogi feltételekkel és a szerző megnevezésével ezen a linken található.

2020.06.08