A változatosság gyönyörködtet

Bemutatunk kilenc plusz egy MMETA-jelöltet

rosalia

Idén januárban zajlott a hollandiai Eurosonic fesztiválon a Music Moves Europe Talent Awards (MMETA). A díj célja, hogy olyan produkciókat ismerjen el, akik kurrens és aktív szereplői az európai könnyűzenei életnek, munkásságuk színvonala pedig méltó Európa kulturális örökségéhez. Ezt a díjat nyerte meg a magyar Harmed, és még akkor is nagy szó, hogy metálzenekarként sikerült ezt elérniük, ha idén először volt kifejezetten keményzenei kategória.

A MMETA viszont a változatosságról híres, elég csak a másik nyertest megnézni. Naaz egy Hollandiában élő kurd énekes, aki még csak 22 éves, és származása miatt sokakat inspirált már most, ilyen fiatalon is. A Szigeten is megforduló énekesnek ugyan legutóbb 2018-ban jelent meg nagylemeze, de tavaly kijött egy EP-je, a beszámolók szerint pedig igen erős koncertet adott idén a Eurosonicon a lebegős, álmodozós electropopjával.

Szóval igen, változatos a MMETA mezőnye, ezért a Lángoló Gitárok fogta magát, és még plusz kilenc, véletlenszerűen kiválasztott 2019-es és 2020-as előadón keresztül megmutatta, mennyire.

Pale Waves

2014-ben alakult angol indie pop zenekar, akikre első ránézésre azt is hihetnénk, hogy valami gót csapat, de zenéjük akár a Chvrches-zel is összehasonlítható, és eddig egy nagylemezük jelent meg.

Solo Ansamblis

Ők egy litván darkwave-post-punk zenekar. Eddig két nagylemezük jelent meg, a második ráadásul idén. Külön érdekesség, hogy litvánul énekelnek, még a nemzetközi színtéren is.

Fontaines D.C.

Egylemezes ír post-punk csapat Dublinból. Ők tavaly megnyerték a nagynevű Rough Trade lemezbolttól az év albuma díjat is, ami ebben a körben igen menőnek számít. Az új lemezük két hónap múlva érkezik, itt az első klip róla.

Rosalía

A spanyol énekesnő (a címlapképen) tavaly volt a MMETA indulói között, azóta viszont már ő az egyik legaktuálisabb popzenei világszám, mondhatni üstükösként robbant be. Már annyira híres, hogy az ultrahíres Travis Scott-tal hozott ki új dalt a napokban.

Kimberose

Kimberose egy francia énekesnő, 2018-ban jött ki az első nagylemeze, amit aztán 2019-ben követett ugyanannak az albumnak a deluxe kiadása. Amúgy igazából ez egy zenekar, aminek Kimberly Rose Kitson Mills az énekese, de ő az arca az egésznek, meg nyilván a nevéből jött a csapat neve is.

Smerz

A Smerz egy norvég duó, viszont Koppenhágában élnek. A tagok (Catharina Stoltenberg és Henriette Motzfeldt) elborult elektronikus zenét játszanak, ami viszont annyira megtetszett a nagynevű brit XL kiadónak, hogy leszerződtette őket.

blackwave.

A blackwave. (így, ponttal a név végén) egy belga hip-hop duó, akiknek eddig két nagylemezük jelent meg, a legutóbbi tavaly ősszel. Nem tiszta hip-hop egyébként, amit játszanak, és olyan hatásokat szoktak felhozni, mint a The Roots, Prince, Parliament-Funkadelic vagy Brockhampton.

girl in red

Vagy más néven Marie Ulven egy norvég énekesnő, aki még csak 21 éves, az első lemeze pedig még meg sem jelent. Két EP-n van túl, de már ezekkel is felhívta magára a figyelmet. Dream popjával például a The Great Escape fesztivál egyik legfelkapottabb előadója volt 2019-ben.

Beast in Black

A Harmed ugye metalcore-t játszik, a Beast In Black viszont ultradallamos power metalt, tele szintivel, nagy ívű gitárszólamokkal, rekesztős, sipítozós metálénekléssel. Amúgy finnek, de van egy magyar tagjuk is Molnár Máté basszusgitáros személyében. Két lemezük jelent eddig meg, a legutóbbi tavaly.

Forrás: langologitarok.blog.hu

2020.06.07