Andrzej Sapkowski: Vaják III.: – Tündevér

Könyvkritika

andrzej-sapkowski-tundever

Andrzej Sapkowski Vaják sorozata az 1986-ban a Fantastyka magazin által kiírt novellapályázat után indult világhódító útjára. Az azóta eltelt több mint harminc évben Ríviai Geralt univerzuma egy rövid novellából nyolckötetesre bővült, és manapság már kevés olyan fantasy rajongó él a világon, aki ne ismerné a hivatásos szörnyvadász történetét.

A Tündevér az ötkötetes Vaják-saga első része, amely közvetlenül A végzet kardjában található Több annál című novella eseményei után játszódik. Miután a Kontinens déli részéről származó nilfgaardiak sikeresen átkeltek a Jaruga-folyón és elfoglalták Cintrát, ezáltal új provinciát csatolva a birodalmukhoz, úgy tűnt, hogy az északiak napjai meg vannak számlálva; azonban hála a királyok és mágusok közös erőfeszítéseinek, sikerült megállítani a szörnyű ellenség további előrenyomulását.

Hónapokkal később Ciri, a cintrai királyné unokája és a trón örököse Kaer Mohrenban, a vajákok „fészkében” tanul Ríviai Geralt és társai felügyelete alatt, azonban a múltban átélt és látott borzalmakat nehéz elfelejteni. Rémálmok gyötrik, különös rohamok és látomások, amelyekre tanítói nem találnak megoldást, így enyhíteni sem tudnak azokon. Amikor pedig felmerül, hogy a kislány sorsa összefüggésben állhat az egész világéval, Geralt és Ciri útra kelnek, hogy válaszokat találjanak kérdéseikre.

A Tündevér remek könyv. Figyelembe véve, hogy kronológiailag a novelláskötetek és a különálló regény után játszódik, a szerzőnek nincs szüksége arra, hogy a nagy részében világépítéssel és a különböző karakterek ismertetésével foglalkozzon, hiszen ezek többségét valószínűleg már mind ismerjük. Ehelyett csak a történethez elengedhetetlen mennyiségű új információval látja el az olvasót, a továbbiakban pedig kisebb-nagyobb utalásokat használva kapcsolja össze a világ különböző eseményeit és szereplőit. Bár a cselekmény középpontjában Ríviai Geralt és Ciri állnak, a történetet nem csak az ő szemszögükből ismerjük meg, fontos szerepet kap például Kökörcsin és Yennefer is. A nézőpontváltás pedig kitűnően működik: azáltal, hogy nem csak egy szereplőre fókuszál, Andrzej Sapkowski eléri, hogy ne feledkezzünk meg a Kontinensen végbemenő változásokról sem, valamint az olyan apróságokról, amelyek máskülönben elkerülnék a figyelmünket.

Ismerve az egyes karakterek múltját és motivációit, részben a novelláknak köszönhetően, az írónak lehetősége adódik arra is, hogy tovább mélyítse ezek személyiségét; Sapkowski regényében a szereplők hús-vér emberek érzésekkel, vágyakkal, álmokkal és kudarccal a hátuk mögött, elhelyezve egy olyan világban, amely maga is él és lélegzik.

Tekintettel arra, hogy a Tündevér csupán az ötrészes regényfolyam első része, biztosak lehetünk abban, hogy a későbbiekben a történet még komplexebbé válik majd, megismertetve az olvasót egy egyedi, a szláv folklórból merítő fantasy eposszal, amely a maga nemében páratlan a világon.

A GABO kiadó által elindított új kiadás folytatására nem kell sokat várni, a cikk megírásának időpontjában már a megjelenés küszöbén áll a következő kötet, A megvetés ideje, amelyet aztán a Tűzkeresztség, a Fecske-torony és A tó úrnője követnek majd. A Vajákból nagy sikerű videójáték-trilógiát fejlesztett a lengyel CD Projekt, ezek közül a legismertebb a 2015-ben megjelent The Witcher 3: Wild Hunt. 2019-ben a Netflixen debütált a 8 részes The Witcher (Vaják) című sorozat is Henry Cavill főszereplésével.

Varga Gábor
Forrás: olvasoterem.com

2020.06.03