191

Doug Liman rendezi Tom Cruise szupertitkos űrfilmjét


doug-liman-tom-cruise

Doug Liman fogja rendezni Tom Cruise tervezett űrfilmjét, amelyet, legalábbis részben, a Nemzetközi Űrállomáson (ISS) fognak forgatni. Az egyelőre cím nélküli projektről nem sok részletet tudni, annyi biztos, hogy Liman jegyzi a forgatókönyvet is a The Hollywood Reporter című filmes portál szerint.

Az 57 éves Cruise a Tesla és a SpaceX vezetőjével, Elon Muskkal, valamint az amerikai űrkutatási hivatallal (NASA) dolgozik együtt az első űrben készülő filmen. Jim Bridenstine, a NASA igazgatója május elején maga jelentette be a Twitteren, hogy a tervezett akciókalandfilmet, legalábbis részben, a Nemzetközi Űrállomáson (ISS) forgatnák.

A mozi az előkészítés fázisában van. Liman és Cruise, akik korábban A holnap határa és a Barry Seal: A beszállító című filmeken dolgoztak együtt, producerként is részt vesznek a munkálatokban. Az űrfilm előtt azonban Cruise-nak még be kell fejeznie a népszerű Mission: Impossible-filmsorozat következő részének forgatását, amelyet el kellett halasztani a koronavírus-járvány miatt.

Forrás: MTI


A képek a Wikimedia Commons szabadfelhasználású gyűjteményéből származnak, a szerzői jogtulajdonosok a képek készítői. A felhasznált képek forráshelyei a szerzői jogi feltételekkel és a szerzők megnevezésével a következő linkeken találhatók: 1. kép; 2. kép.

2020.06.02