382

Total Recall – Az emlékmás

MOZI a napon – Szilvási Krisztián írása

total-recall-az-emlekmas

Igazi mestermű, az egyik legjobb sci-fi, amit valaha készítettek – szóltak a kritikák a Total Recall – Az emlékmás bemutatása után, amelynek 30 évvel ezelőtt, 1990. május 31-én volt a premierje az amerikai mozikban. Philip K. Dick novellájának megfilmesítéséért Arnold Schwarzenegger majd megveszett, és milyen igaza lett: a Paul Verhoeven rendezte „adaptáció” máig a műfaj legjobbjai közé tartozik.

Adaptáció idézőjelben, mert a nagyvászonra átültetett történet végül elég rendesen elrugaszkodott Philip K. Dick „alapanyagától”, a We Can Remember It for You Wholesale (Emlékárusítás nagyban és kicsinyben) című 20 oldalas novellától. A Total Recall – Az emlékmásban 2084-et írunk, ahol Douglas Quaid építőmunkás (Arnold Schwarzenegger) – felesége minden győzködése ellenére – el akar szakadni az uniformizált hétköznapoktól: akárcsak titokzatos álmában, a Marsra vágyik, ahol a Cohaagen nevű kormányzó harcot vív a lázadókkal. Végül elhatározza magát, és felkeresi a Rekall nevű ügynökséget, ahol memória implantátumok segítségével adnak a pácienseknek örök életre szóló, valóságosnak tűnő emlékeket. Quaid azt a „csomagot” választja, amelyben titkos ügynökként a Marsra utazik, ám a beültetésbe hiba csúszik, félbeszakítják a procedúrát, lecsillapítják az őrjöngő építőmunkást, taxiba ültetik, és hazaküldik. Otthon azonban a feje tetejére áll eddigi, biztonságosnak és unalmasnak hitt élete.

Kollégája és barátja ugyanis – több más ismeretlennel – megpróbálja megölni őt, lakásába menekülvén felesége, Lori (Sharon Stone) is az életére tör, majd elárulja neki, hogy ő nem is a felesége, Quaid pedig nem is Quaid, hanem egy titkos ügynök, Cohaagen (Ronny Cox) jobbkeze, akinek törölték az emlékeit, és egy álca életbe helyezték. Douglas épphogy el tud menekülni Lori főnöke, Richter (Michael Ironside) elől, majd egy titokzatos idegen segítségével megtudja a valóságot: ő Carl Hauser, aki szembefordult Cohaagennel a Marson, miután rájött, hogy a kormányzó titkolja egy az idegenek által épített, emberi életre alkalmas légkört előállító szerkezetet, csak hogy hatalmát megőrizze, ezért a lázadók oldalára állt, és el kellett hallgattatni. Quaid ezután a vörös bolygóra utazik, hogy megtalálja az álombéli barna nőt, Melinát (Rachel Ticotin), vele együtt a lázadók vezérét, Kuatót, és kiderítse, mi a valóság és mi az illúzió – melyik az igazi élete és melyik csak egy programozott, hazug fantázia-emlék.

Az eredeti forgatókönyvet az a Dan OʼBannon és Ronald Shusett írta, akik közösen jegyezték 1979-ben a Nyolcadik utas a halál (Alien) szkriptjét. Még Philip K. Dick életében megvették a novella megfilmesítésének jogait, ám nem sikerült megnyerniük tervüknek egyetlen stúdiót sem, így ötletük hosszú évekre holtpontra jutott. Az 1980-as évek közepén a producer nagyágyú Dino De Laurentiis vette kezébe a projektet: az eredeti Dick novellához hűen egy „nyápic” irodai alkalmazottban gondolkodott, aki izgalmasabb életről álmodik, így Richard Dreyfuss-t szánta főszereplőnek. (Mellette aztán felmerült még Patrick Swayze neve is, aki akkoriban robbantott kasszát a Dirty Dancinggel, valamint Jeff Bridges, Matthew Broderick, Mark Harmon, Tom Selleck és Christopher Reeve is.) 1987-ben aztán be is jelentették, hogy Bruce Beresford rendezésében végül megvalósul a film – csakhogy nem így lett. A „félelmetes” látásmódú, zseniális David Cronenberghez került a forgatókönyv, aki nagyszerű kiindulási pontnak tartotta, de úgy vélte, a két író nem igazán tudott mit kezdeni a történettel. Folyamatos csatákat vívott a szerzőkkel, melyek során tucatnyi változata készült el a szkriptnek: ő elég keményen szerette volna megfilmesíteni az eredeti Dick verziót, míg Shusett, saját bevallása szerint „Az elveszett frigyláda fosztogatói a Marson”-szerű filmben gondolkodott. Cronenberg William Hurt-öt szerette volna főszereplőnek, de aztán ez a projekt sem jött össze.

De Laurentiis cége ugyanis tönkrement, így kénytelen volt értékesíteni a birtokában lévő filmjogokat, ez pedig megnyitotta az utat Arnold Schwarzenegger előtt, aki korábban sikertelenül szerette volna megkapni a főszerepet (mivel nem éppen „nyápic” irodai alkalmazottnak nézett ki). A Terminator innentől aztán nem tűrt ellentmondást: meggyőzte a Carolco Pictures-t (amellyel akkoriban a Vörös zsarun dolgoztak együtt), hogy viszonylag olcsón, 3 millió dollárért vásárolja meg a jogokat, magának kiharcolt egy 10-11 millió dolláros gázsit a főszerep eljátszásáért (plusz 15%-ot a bevételekből), valamint szokatlanul széles körű beleszólást az egész projektbe: vétójogot szerzett a producer, a rendező, a forgatókönyv, a szereplők és a promóció tekintetében. Személyesen kereste meg a holland Paul Verhoevent, hogy rendezze meg a filmet, miután lenyűgözte 1987-es alkotása, a Robotzsaru, ahol amúgy felmerült az ő neve is a főszerepre. Dan OʼBannon, az egyik eredeti író kiszállt a projektből, amikor a szatirikus humort Verhoeven szélsőséges erőszakkal kezdte felváltani. Ekkorra a forgatókönyv már 42 változaton esett át, de még mindig hiányzott a sztoriból egy harmadik „felvonás”. Schwarzenegger így felvette Gary Goldmant Shusett mellé, hogy dolgozzák ki a végleges verziót. Azt, hogy Quaid egyszerű irodai alkalmazott helyett egy erős testfelépítésű építőmunkás legyen, maga Arnie javasolta. Úgy vélte, ez egyrészt segít a történetet jobban átélhetővé tenni, másrészt pedig sokkal jobb az a kontraszt, hogy egy bivalyerős férfi válik sérülékennyé az által, hogy „ellopják” az elméjét. Amúgy a történetben szereplő mutánsok (élükön Kuato-val) még Cronenberg ötletei voltak, amelyek be is kerültek aztán a végleges filmbe. Verhoeven pedig a Robotzsaru csapatának „felét” hozta magával (színész, operatőr, díszlettervező, vágó, speciális effektusok szakértő) a produkcióba.

arnold-schwarzenegger-sharon-stone

Arnold Schwarzenegger és Sharon Stone a 2010-es években

A forgatás 1989. március 20-tól augusztus 23-ig tartott Mexikóvárosban: 500 ember dolgozott a filmen, összesen 45 díszletet építettek 10 hatalmas színpadon. Persze használtak valós helyszíneket is: a futurisztikus metróállomás és a járművek például a mexikói földalatti részét képezték a szürkére festett metróautókkal és a televíziómonitorokkal, valamint készültek felvételek a város katonai akadémiáján is (amikor Quaid a munkahelyére megy). Érdekesség, hogy a Total Recall volt az egyik utolsó nagy hollywoodi blockbuster produkció, ahol a trükkök nagy részét még makettekkel oldották meg. De egyben ez volt az egyik első olyan film is, amely már tartalmazott CGI (Computer-Generated Imagery – számítógépes trükk) megoldásokat. Nem is csoda, hogy 1990-ig az Emlékmás volt a második legnagyobb költségvetésű mozi (a Rambo 3. mögött) a filmtörténelemben 50-60 millió dolláros büdzséjével, pedig egyes jeleneteket még így is ki kellett hagyni vagy át kellett tervezni pénzszűke miatt. A megtérülésre azonban nem panaszkodhat senki, hiszen a bevételek világviszonylatban meghaladták a 260 millió dollárt is.

Összességében pozitív és éljenző kritikák születtek a filmről, a mérvadó Roger Ebert például három és fél csillagot adott neki a négyből, mondván „az egyik legösszetettebb és vizuálisan érdekfeszítő sci-fi hosszú idő óta”, sőt még azokkal a hangokkal is vitába szállt, akik Schwarzenegger színészi teljesítményét ócsárolták – úgy vélte, sokkal nagyobb fokú sebezhetőséget mutatott játéka során, mint a korábbi filmjeiben. A Total Recallt végül 2 Oscar-díjra is jelölték (a hangért és az effektekért), illetve megkapta a nem rendszeresen odaítélt Különleges Oscar-díjat a vizuális effektekért. Jerry Goldsmith pedig a zeneszerzésért BMI Film Music Awardban részesült.

Paul Verhoeven később szeretett volna folytatást készíteni a mozihoz, de különböző okokból nem nyílt erre lehetősége. Steven Spielberg Különvélemény (2002) című filmje viszont részben azt a sztorit mondja el, ami a folytatás lett volna, szintén Philip K. Dick nyomán. 2012-ben aztán elkészült a történet remake-je Len Wiseman rendezésében, Colin Farrell és Kate Beckinsale főszereplésével más hangsúlyokkal, egy látványorgia bőrében. Azonban az eredeti Total Recall – Az emlékmás elkészülte után 30 évvel sem lehet biztosra kijelenteni, a történetben mi a valóság és mi az „álom” vagy fantázia, mivel az elejétől a végéig fenntartja a kételyt – erre pedig Verhoeven is többször ráerősített a promóció, valamint a VHS- és DVD-kiadások során. Tulajdonképpen a nézőnek kell mindezt eldöntenie, és talán jól is van ez így.

Szilvási Krisztián

Forrás: imdb.com, en.wikipedia.org, hu.wikipedia.org

A képek a Wikimedia Commons szabadfelhasználású gyűjteményéből származnak, a szerzői jogtulajdonosok a képek készítői. A felhasznált képek forráshelyei a szerzői jogi feltételekkel és a szerzők megnevezésével a következő linkeken találhatók: 1. kép; 2. kép.

2020.05.31