171

Mi lapul a női táskában? – Az összecsukható esernyő

Kultúrtörténeti kutakodás 3. rész – SzaSzi írása

osszecsukhato-esernyo

A női táska fogalom, nem csak divatkiegészítő! Túlélő felszerelés, feneketlen hordó, kincsesbánya, ikon, misztérium, fegyverarzenál, amely mindig és mindenre nyújt megoldást. Talán helyesebb is lenne azt kérdezni: MI NINCS EGY NŐI TÁSKÁBAN? Kotorjunk hát bele!

Ki ne élt volna már át egy hirtelen jött nyári záport, felhőszakadást, annak ellenére, hogy azt már az időjósok jó előre beharangozták volna. Ilyenkor nincs is megnyugtatóbb a női táskából előrántott összecsukható esernyőnél, amely egyébként népszerű kellék az aktatáskát hordók körében is. Ezt a praktikus találmányt többen is magukénak vallják: a kínaiak, az angolok, sőt mi magyarok is. De akkor kié az igazi dicsőség? Rövid időutazásunk nyomán ítélje meg mindenki maga!

esernyo-okor

Régészeti leletek is bizonyítják, hogy a napsugárzás, illetve az eső ellen védelmet nyújtó merev ernyők valóban a Távol-Keleten születtek. A legrégebbi ernyőábrázolás a Kr. e. 11. századi Kínából származik. Csin Si Huang-ti, Kína első császára sírján (i. e. 210) is látható egy rögzített változata az Agyaghadsereg kocsiján. A legendájuk szerint egy Lou Pan nevű nő találta fel, és san-kai-nak nevezte az akkor még papirosból készült segédeszközt. A távol-keleti országokban ma is kultusza van a bambusznád nyelű, drága selyem vagy remekművű szőtt pamut borítású dekoratív ernyőknek.

Kétségtelen, hogy innen indult hódító útjára a Közel-Kelet felé. Ahol minden nép saját karakterének és éghajlatának megfelelően alakította, de már ekkor a méltóság szimbóluma lett. Az egyiptomi és babilóniai régészeti leletek tanúsága szerint a Nap perzselő sugarai elleni védelmül használták a legyezővel kombinált változatát, amely csatában zászlóként is funkcionált, akár az aztékoknál. Az ókori görögök és a rómaiak asszonyai már selyemhuzatú ernyőkkel árnyékolták magukat a szikrázó napsütésben, de esőben eszük ágában sem volt a gyönyörű „kísérőiket” az időjárásnak kitenni, egyszerűen nem mentek ki az utcára. (Arisztophanész is megemlíti a nők általánosan használt kiegészítői között.) Persze ernyője főleg annak volt, aki ezt „megengedhette magának”, így a tehetősek szimbóluma lett. A rómaiak használták bőrrel fedett változatát, ezt vette át a keresztény egyház, de már egész más célból és formában. A pápák „pajzsa” lett, hiszen minden nyilvános, főleg ünnepi alkalomkor egy-egy ernyőhordó kísérte őket. Formailag a drága ernyők helyét a baldachin vette át, de szerepe nem változott, világi és lelki hatalmuk kifejezője lett. A történelem folyamán több pápa ernyőt ajándékozott kegyképpen a keresztény császároknak.

esernyo-festeszet

A későbbi századok Európájában is tetten érhető, mint a gazdagság jelképe. Híressé vált például Viktória angol királyné 75.000 frankos ernyője, amivel megajándékozta az egyiptomi szultánt. A praktikus eszköz csak jóval később szolgálta az időjárási viszontagságok elleni védekezést. Ehhez nagy lökést adott, amikor a 18. század végén, 1786-ban a brit John Beale benyújtotta szabadalmát az összecsukható („lehúzható”) változatra. Eleinte divatcikknek számított, „a merevítése halcsont, a nyele ébenfa, a díszítése ékkő és/vagy csipke volt.” Az ipari forradalom azonban megteremtette tömeggyártásának feltételeit, így beköszöntött az esernyők fénykora. 1840-ig negyven különféle szabadalmat jegyeztettek be az ötletes ezermesterek és újítók, amelyek közül a legjelentősebb Henri Hollandé, aki olcsóbb acélmerevítésre cserélte le a vázat, és Samuel Foxé, aki U alakú Paradon bordázattal tökéletesítette a merevítést (1852). Az sem véletlen, hogy az angolok váltak a legnagyobb forgalmat lebonyolító esernyő-nagyhatalommá.

esernyotanc

Egy fél évszázad múltán egy vas megyei kis faluban a Balogh testvérek apró műhelyében született meg a mai értelemben kicsire összecsukható, zsebben is hordható esernyő. Az ostffyasszonyfai (Vas megye) születésű Balogh Károly és Kálmán itthoni és külföldi tanulmányainak befejeztével Uraiújfaluban alapított géplakatos műhelyt 1920-ban. A napi teendők mellett számos újításon is dolgoztak, gondolkodtak.

osszecsukhato-esernyo-vas-megyei-leveltar

Remek fejlesztéseik közül ez vált a legjelentősebbé, amelyre 1923-ban kértek és kaptak szabadalmi védelmet, de magyar kivitelezőt hiába kerestek. Végül egy nyugatra induló rokonuknak adták a prototípust, hátha több szerencséje lesz vele. Így is történt. A kicsire összecsukható, már majdnem automata szerkentyű Ausztriából kiindulva meghódította öreg kontinensünket, hogy aztán a tengeren túlon is learassa a babérokat. Hogy a feltalálók neve ne merüljön feledésbe, Uraiújfaluban minden évben esernyőfesztivállal emlékeznek meg róluk.

Az ernyő azon túl, hogy praktikus, nagyon mutatós is, nem csoda, hogy a művészek is felfedezték mint látványelemet, lehet az tánc, festészet, dekoráció vagy akár építészet.

esernyo-epiteszet

SzaSzi

Források: web.archive.org, en.wikipedia.org, vaol.hu, evamagazin.hu

A képek a flickr.com és a Wikimedia Commons gyűjteményeiből származnak, a szerzői jogtulajdonosok a képek készítői. A felhasznált képek forráshelyei a szerzői jogi feltételekkel és a szerzők megnevezésével a következő linkeken találhatók: 1. kép; 2. kép; 3. kép; 4. kép; 5. kép; 6. kép; 7. kép; 8. kép; 9. kép; 10. kép; 11. kép; 13. kép.

A 12. kép a Vas Megyei Levéltár gyűjteményébe tartozik, írásbeli engedéllyel használjuk fel.

A cikksorozat korábbi részei:
1. rész: A (papír)zsebkendő
2. rész: A rúzs

2020.05.28