184

''La Malibran'', avagy a zenetörténet legelső szupersztár énekesnője

Ősze Mária írása

maria-malibran

„A lenyűgöző szépségű, szertelen életmódot folytató”, tragikus körülmények közepette nagyon fiatalon életét vesztő, elképesztően tehetséges és zseniális énekesnő Maria Malibran vitathatatlanul az operajátszás történetének első dívája, azaz ünnepelt női sztárja, nemzetközi híressége volt.

De ki volt a 19. századi operajátszásnak ez a tündöklő csillaga és legendája, aki üstökösként robbant be a zenés színpad világába, és akinek lábai előtt olyan közismert művészek hevertek, mint a zeneszerző Bellini, Donizetti, Chopin és Paganini, vagy az író Hans Christian Andersen? Akit Verdi „fenségesnek tartott”, akinek kapcsán maga Liszt Ferenc vallotta be büszkén, hogy „ülhetett lábainál”? Akinek pályafutását botrányok, alakját pedig titokzatosság lengte körül?

Maria Felicia a spanyol tenor, zeneszerző és tanár Manuel Garcia (1775-1832) legidősebb lányaként 1808. március 24-én született Párizsban. Első, végtelenül szigorú énektanára édesapja volt, aki kiváló Rossini tenornak számított, 1816-ban A sevillai borbély Almaviva gróf szerepét az olasz mester kimondottan neki írta, később Otellóként is meghódította a közönséget. A lányka mindösszesen nyolc éves volt, amikor először színpadra lépett. 17 évesen már a londoni King’s Theatre kórusában debütált, azonban az sem késett sokáig, hogy szólistaként bemutatkozzon. A sevillai borbély női főszerepébe kellett beugrania a kor ünnepelt énekesnője, Giuditta Pasta (1797-1865) indiszponáltsága miatt. Természetesen édesapja sugallatára választották épp a tizenéves Mariát, akit azonban fiatalsága ellenére a közönség jól fogadott, így végül egészen az évad végéig énekelhette Rosinát.

Garciáék igazi zenészfamília voltak. 1825-ben New Yorkba utaztak, hogy családi vállalkozásként bemutassák többek között Rossini A sevillai borbély, Hamupipőke és Otello című operáit, továbbá Wolfgang Amadeus Mozart remekművét, a Don Giovannit. Zenetörténeti mérföldkő volt ez az időszak, ugyanis az amerikai nézőkkel ők ismertették meg az olasz operát. A családfő mellett felesége, fia és természetesen Maria lánya is fellépett, utóbbi a kilenc hónapos turné idején nyolc operában játszott főszerepet, amelyek közül kettőt maga Garcia komponált. Az Otello Desdemona szólamát például hat nap alatt kellett megtanulnia. Kevés színpadi tapasztalattal a háta mögött azonban nehézséget okozott számára, hogy „megfelelő intenzitással érzékeltesse a mór hitvesének szerelemmel elegy rettegését. Utolsó jelenetét különösen nehéznek találta, és apjának, aki a férjet alakította, meglehetős erőfeszítéseket kellett tennie, hogy bemutassa neki, miként kellene eljátszania a főhősnő halálát. A tenoristának végül elfogyott a türelme, és színpadi tőrével rontott rá a lányára, ezt kiabálva: Meg fogod csinálni, édes lányom, és ha bármiben is csődöt mondasz, agyon foglak ütni!”.

A premieren minden rendben ment, egészen az utolsó előtti jelenetig, „amikor is az apa egy valódi, igen nagy késsel a kezében vonult be a színpadra. Malibran, aki nem tudta, hogy Garcia egyszerűen elkeverte a színpadi tőrt, rémülten menekült Otello elől, és kétségbeesésében fel akart mászni a függönyre. Apja a hajánál fogva cibálta le a deszkákra, ahol dulakodni kezdtek. Malibran beleharapott Garcia kezébe, aki erre felkiáltott – a közönség” pedig azt hitte, hogy ez is része az előadásnak, „és morajlásával fejezte ki, hogy még többet akar belőle”. Ezen turné alatt megismerkedett a nála több évtizeddel idősebb Eugène Malibran bankárral, akivel viharos gyorsasággal házasságot kötött, a források egymástól eltérnek a gyors frigy okainak megnevezésében. Azért ment-e férjhez, mert apja presszionálta erre, hogy ezután a gazdag pénzember akadálytalanul adhasson számára egy nagyobb összeget, vagy pedig Maria így akart zsarnok apjától megszabadulni, mivel kettejük kapcsolata nem volt éppen zavartalan. A bankár azonban néhány hónappal az esküvőt követően csődbe ment, így fellépéseinek bevételeiből éppen Maria Malibrannak kellett őt támogatnia. A házasság egy év múlva megromlott, ezért az énekesnő 1827-ben visszatért Európába, azon belül Franciaországba.

maria-malibranPárizsban nagyon gyorsan körülrajongott sztárrá vált, ezt igazolja, hogy „az operaigazgatók egyre kecsegtetőbb ajánlatokkal próbálták színházukba csábítani, az újságokban szinte valódi háború tört ki rajongói és ellenségei között, az előkelő társaság pedig luxus estélyeken kényeztette”. A francia irodalom olyan nagyságai, mint George Sand, Alphonse de Lamartin, Alfred de Musset egyaránt megörökítették alakját műveikben. A francia fővárosból többször utazott Londonba, ahol három különböző színházban is fellépett, valamint „az ország számos pontján koncertezett változatos műsorral”. A neves német zeneszerző Felix Mendelssohn-Bartholdy 1829 áprilisában a londoni King’s Theatre-ben nézte meg Malibrant Rossini Otellojának Desdemonajaként (a képen). Érdekesség, hogy ő kevésbé volt elragadtatva alakításától. Így fogalmazott: „Mme Malibran ifjú hölgy, gyönyörű és pazar kiállítású, parókás, teli tűzzel és erővel, és ugyanakkor kacér előadását részben a maga kitalálta ravasz díszítésekkel cicomázza fel. Szépségesen színészkedik, prózái is jók, csak az a kár, hogy olyan gyakran túloz, és oly sokszor kerül a kínos nevetségesség közelébe. A második felvonás után hosszú divertissement következett, tele gimnasztikával és abszurditással, és így folyt ez fél tizenkettőig. A darab félholttá csigázott, de háromnegyed egyig kitartottam, amikor is Malibran kilehelte lelkét, megannyi undorító lihegés és sikoltozás közepette. Ez már sok volt, úgyhogy hazamentem.

Maria Malibran Párizsban ismerkedett meg Charles Auguste de Bériot (1807-1870) belga hegedűművésszel és zeneszerzővel, akivel nyíltan együtt élt. A társadalmi konvenciókkal nem igazán törődő énekesnőnek azonban el kellett hagynia az országot, miután „a rajongók szeretete gyűlöletbe csapott át”. Soha többé nem lépett színpadra Párizsban. 1833-ban született meg fiúk, Charles-Wilfrid de Bériot (1833-1914), a későbbi neves zongorapedagógus, többek között Maurice Ravel is a tanítványa volt. Mendelssohn, aki egykoron nem túl hízelgőn írt Malibran fellépéséről, kettejük számára komponált egy több mint tíz perces áriát Infelice címmel, amelyhez komoly hegedűszólamot is írt. Malibran és Bériot csak 1836-ban tudtak összeházasodni, miután végre sikerült az énekesnő korábbi házasságát érvényteleníteni.

Franciaországból való távozását követően „egész Európában valóságos Malibran-láz tört ki”. Itáliában, Belgiumban, Angliában lépett fel. Előbbiben egyaránt elvarázsolta és meghódította a legjelentősebb zenei központok (Róma, Nápoly, Bologna, Milánó, Velence) és a kis városok operarajongó közönségét is.

1834-ben Malibran Londonba költözött, de továbbra is vállalt máshol fellépéseket. Egy tragikus lovasbaleset következtében szerzett sérülései azonban olyan végzetesnek bizonyultak, hogy öt hónappal a szerencsétlenség után, 1836. szeptember 23-án Manchesterben hunyt el. Halálához a baleset mellett a megfeszített munkatempó és várandóssága is hozzájárult. Mindössze 28 évet él. Manchesterben temették el, 50 ezer ember vonult ez alkalomból az utcára, később Brüsszelben a Notre-Dame de Laeken templom temetőjében helyezték örök nyugalomra. Sírjának márványlapján a következő felirat szerepel: „Ennek a nőnek neve szépség, zsenialitás és szerelem”.

maria-malibranMi lehetett a titka és a varázsa Maria Malibrannak? Egyrészt egyéniségével, kiemelkedő személyiségével, extravaganciájával mindenkit levett a lábáról. „Vékony alakjával, nagy szemeivel, hosszú sötét hajával, ahol csak megjelent, elvarázsolta a társaság tagjait”. Amerikából már modern, független, öntudatos, emancipált fiatal nőként tért vissza, egyaránt jellemző volt rá az érzelmesség, a szenvedélyesség, a büszkeség, a makacsság és a vakmerőség. Másrészt habár mezzoszopránnak számított, mégis óriási hangterjedelme volt, amely kontraalttól a magas szopránig terjedt. Harmadrészt kiváló koloratúr technikájával és erőteljes hangjával az érzelmek széles skáláját tudta kifejezni, színpadi kisugárzását magával ragadó énekléssel, kifejezésmóddal növelte.

Maria Malibran pályafutása az operatörténet bel canto (szó szerinti jelentése „szép ének”) korszakára esik. Ez egy „18. század végi, 19. század eleji énekesirányzat, eszménye a hangképzésben a tisztán intonált, gazdag tónusú hang, jellemzője a virtuóz vokalitás”. A bel canto három legnagyobb itáliai zeneszerzője Gioacchino Rossini (1792-1868), Gaetano Donizetti (1797-1848) és Vincenzo Bellini (1801-1835). Az énekesnő nagyságát és elismertségét mutatja, hogy ezek a zseniális zeneszerzők kedvéért hajlandók voltak operáik női főszerepeinek szólamát hangi adottságainak megfelelően átalakítani. Napjainkig ezek a verziók Malibran-változatként ismertek, amelyeket olykor-olykor a színházak és a lemezgyártó cégek is elővesznek.

Édesapja révén már kisgyermekként megismerkedett Rossinivel, ez a sorsszerű találkozás későbbi pályafutását alapjaiban határozta meg. Karrierje gyors felívelését operáinak főszerepei (Rosina, Desdemona, Tancredi, Ninetta (A tolvaj szarka), Semiramide és ugyanebből az operából Arsace) segítették elő. Annak ellenére, hogy Maria Malibran a botrányos első Desdemonáját követően „megesküdött, hogy soha többé nem fogja elénekelni”, mégis pályafutásának egyik parádés szerepévé vált, „különösen a hősnő haláláért kapott rengeteg elismerést”.

Donizetti Stuart Maria című operájának címszerepét 1835. december 30-án énekelte el a milánói Scalaban. Az eredeti szoprán szólamot természetesen a zeneszerző transzponálta az énekesnő kvalitásainak megfelelően. A bemutatót botrány kísérte, mivel Malibran nem volt hajlandó a cenzúra által előírt módosításokat énekelni, hanem az eredeti szöveggel adta elő a szerepet.

Az énekesnő Velencében lépett fel először Vincenzo Bellini operában, 1833-ban ismerkedtek meg személyesen. A cataniai mester zenedrámáinak szerepei „minden más opera szólamainál jobban illettek természetéhez és hangjához”, ezt igazolja, hogy az I Capuleti e i Montecchi Rómeója (a képen), a La sonnambula (Az alvajáró) Amina-ja és a Norma címszerepe teljes önkívületbe taszította a közönséget. Bellini az énekesnő kedvéért átírta I puritani (A puritánok) női főszerepének koloratúrszoprán szólamát is, a nápolyi bemutatót azonban a zeneszerző már nem élte meg.

Maria Malibran nemcsak énekesnő volt, hanem zeneszerzőként is működött, kiválóan zongorázott és hárfázott, kitűnően festett és rajzolt, levelei irodalmi értékűek. Komponisták, képzőművészek, írók és költők múzsájaként több tekintetben is első volt az operaénekesek között. Ő szerzett elsőként több kontinensen is nevet magának, ahogy teltek az évek, rajongói egyre fanatikusabban ünnepelték, pályafutását és magánéletét is folyamatos és egyre növekvő érdeklődés kísérte mind a társadalom tagjai, mind az újságok részéről.

Ősze Mária

Felhasznált irodalom: Opera képes enciklopédia összeáll. Stanley Sadie; Matthew Boyden: Az opera kézikönyve; wikipedia; Cecilia Bartoli Maria című albumának kísérőfüzetében található írás; mariamalibran.net

A képek a Wikimedia Commons szabadfelhasználású gyűjteményéből származnak, a szerzői jogtulajdonosok a képek készítői. A felhasznált képek forráshelyei a szerzői jogi feltételekkel és a szerzők megnevezésével a következő linkeken találhatók: 1. kép; 2. kép; 3. kép.

2020.05.28