Az Amerikai Egyesült Államok második leghosszabb függőhídja nevét a Csendes-óceánt a San Francisco-öböllel összekötő szorosról kapta, azt hívják Golden Gate-nek, vagyis Aranykapunak. Korábban csak hajóval és komppal lehetett itt átkelni, ami 20-25 percet vett igénybe, a rendszeres komphajójáratok az 1840-es években indultak. Hosszú ideig úgy gondolták a mérnökök, hogy lehetetlen hidat építeni a több mint 2 km hosszú tengerszoros felett. Pedig a gondolat már 1916-ban felmerült: James Wilkins mérnökhallgató javasolta egy híd megépítését, ám nagyon sokba került volna, ezért nem valósult meg. Aggodalomra adott okot, hogy dagálykor erősen örvénylik a tenger, a szoros közepe 150 méter mély, gyakori a köd és a viharos erejű szél, valamint gyakran előfordulnak ebben a térségben földrengések is. Mindezek ellenére olyan csodálatos és erős építményt emeltek, amely számára még a 160 kilométer/órás szélrohamok se jelentenek veszélyt, a kilenc méteres kilengés pedig még teljesen „normális”.

Az alaptervet Joseph Strauss mérnök dolgozta ki. Nem volt tapasztalata a függőhíd-építésben, korábban felvonóhidak építésével foglalkozott, mégis úgy gondolta, 17 millió dollárból meg tudná építeni a hidat. Sokan azonban ellenezték, mint pl. a Southern Pacific Railroad vasúttársaság. A Golden Gate híd tervezését és építését éppen a gazdasági világválság idején kezdték el, a hídépítéssel megbízott társaság a finanszírozás miatt már 1929-ben kötvényeket bocsátott ki. Az építkezés 1933. január 5-én kezdődött meg. „Két és félszer nagyobb, mint bármely hasonló híd a világon. A tornyok tíz méterrel magasabbak, mint az Eiffel-torony. Nincs jobb hely a világ nyolcadik csodájához, mint Észak-Kalifornia” – hangzott el egy beszédben.

Strauss mindent megtett, hogy csak az ő nevéhez fűződjön a híd építése (amely valójában több mérnök tervei alapján készült), egyedül akarta learatni a babérokat. Így járt például Charles Alton Ellis, aki a szerkezettervezés szakértőjeként csatlakozott a Golden Gate mérnöki csapatához, vagy Leon Moisseiff, az ő munkája a hídszerkezet alapterve. Irving Morrow építész tervezte a hídtornyokat, a világítási rendszert, az art deco elemeket (lámpák, hídkorlát, gyalogjárdák). A hídszerkezet színét (amely vörös, hanem „nemzetközi narancsszín”) ő választotta a szokásos szürke és ezüst helyett. Eredetileg feketére akarták festeni citromsárga csíkokkal, hogy jól lássák a hajók akkor is, ha nagy a köd az öbölben, de végül ezt választottak, mert jobban illett a tájhoz, és a ködben is jobban látható a híd. 1965 óta rendszeresen újrafestik, amely védi a hidat a levegő magas sótartalmától, az acél rozsdásodásától.

A Golden Gate volt az első olyan híd, amelyhez a munkaerőt a szakszervezet biztosította. Újdonságnak számított az építkezés során a mozgatható biztonsági védőháló, ilyet korábban nem használtak, 19 építőmunkás ennek köszönhette az életét. Minden dolgozó kemény sisakot kapott, különleges szemüveget (a víz visszatükröződése miatt) és napvédő krémet kellett használniuk. Speciális diétát is kellett tartaniuk, ami megelőzte a szédülést a magasban. Ennek ellenére a munkálatok során 11 ember vesztette életét, közülük 10 ember egyetlen alkalommal (egy állványszakasz leomlott, és a mélybe sodorta őket).

Maga az építkezés csak négy évig tartott, 1937. április 28-án verték a hídba az utolsó aranyszeget, ezzel jelezve a befejezését. Május 27-én adták át a gyalogos forgalomnak, egy nappal később pedig már az autósok is birtokba vehették. „Ez a híd nem igényel dicséretet – magáért beszél” – mondták a megnyitón. Akkor a világ leghosszabb és legmagasabb függőhídjának számított. Sikeres vállalkozásnak bizonyult, mert 1971-re már megtérült az építkezés 35 millió dolláros költsége. Joseph Strauss az átadás után egy évvel meghalt, emlékműve ma is a hídon áll.

A Golden Gate lehorgonyzott függőhíd, melynek két hatalmas acélkonzolja (tornya) között 1280 méter hosszú vízfelület húzódik. Teljes hossza 2737 méter, szélessége 27,4 méter, magassága az úttest felett 152 méter, a víztől a pillérek tetejéig 227 méter. A felfüggesztési távolság a fő és az oldalsó támaszokat is beleértve 1950 m. Déli pillére 30 méter mélyen áll a tengerfenéken, és minden pillér 44 ezer tonnás acéltornyot tart. A pillérek között feszülő két fő kábel egyenként 11 ezer tonna, és 25572 önálló huzalból áll. Amellett, hogy megtartják a hídpályát, a nyomást és a feszítőerőt a tornyokon át a híd két végén lévő horgonyokhoz továbbítják. Két, egyenként 2442 méteres zsinórja több mint 1 méter vastag és 128744 kilométernyi acélhuzalból áll. A hídon 250 pár függőleges kötél található, amelyek 50 méter távolságra vannak egymástól, hogy ne akadályozzák a kilátást (a 70-es években kicserélték az összeset).

Csak háromszor kellett lezárni, mióta megnyitották: mindegyik esetben a viharos erejű szél, az erős széllökések miatt. Szerencsére a híd szerkezete nem szenvedett károsodást. Naponta mintegy 100 ezer jármű halad át rajta, ez egy év alatt közel 40 milliós forgalmat jelent. Hídpénzt szednek rajta, de csak dél felé, tehát csupán a San Franciscóba tartó autósoknak kell fizetni az átkelésért. A hatsávos út mellett gyalogosan és kerékpárral is lehet közlekedni, gyakran ad helyet tömegsport rendezvényeknek is. A sebességkorlátozás a hídon 45 mérföld/óra, alatta pedig jelentős a hajóforgalom.

A Golden Gate az elmúlt évtizedekben számos földrengést kibírt, köztük 1989-ben a nagy erejű, 7-es fokozatú rengést. A rengeteg turista mellett sajnos mágnesként vonzza az öngyilkosokat is (eddig összesen mintegy 1300-an zuhantak a mélybe, de egyesek kétezerre teszik az áldozatok számát). Ennek megakadályozására folyamatosan kerékpáros járőrök cirkálnak a hídon. Törvényileg megtiltották azt is, hogy bárki a szerettei hamvait a hídról szórja szét, sőt ha valaki bármilyen tárgyat dob a mélybe, büntetésre számíthat.

Érdekességként még megemlítem, hogy 1987-ben, a Golden Gate híd 50. születésnapján 50 ezer látogatóra számítottak, de végül 800 ezer ember gyűlt össze, ami erősen megterhelte a hidat, ám még így is biztonságos volt.

„Amikor hidat építesz, minden időkre építesz valamit. Örökké.” Ez volt Strauss válasza, amikor 1932-ben megkérdezték tőle, mennyi ideig tart a híd. Reméljük, hogy valóban még sokáig áll majd.

Sulyok Attiláné

Források: mfor.hu, iparikatasztrofak.blog.hu, delmagyar.hu, netkoffer.hu, origo.hu, goldengate.org

A képek a Wikimedia Commons szabadfelhasználású gyűjteményéből származnak, a szerzői jogtulajdonosok a képek készítői. A felhasznált képek forráshelyei a szerzői jogi feltételekkel és a szerzők megnevezésével a következő linkeken találhatók: 1. kép; 2. kép; 3. kép; 4. kép; 5. kép.