279

Johan Theorin: A falon túl

Szilvási Krisztián könyvkritikája

johan-theorin-a-falon-tul

Bölcsnek közel sem nevezhető okosság (vagy oktalanság) kijelenteni, de a műfaj rajongói bizonyára sokan egyetértenek velem: egy krimi vagy jó vagy rossz. Olyan nincs, hogy „hát elmegy”, „tűrhető volt” vagy „olvasható”. Nem, ehhez tartom magam, ugyanis a krimiben pont az a motiváció vagy éppen a buktató, hogy egységben kell tekinteni rá.

Mert az nem járja ebben a műfajban, hogy mondjuk a szerelmi szál élvezetes volt, de a bűntény-bűneset hagyott maga után kívánnivalót. De fordítva sem. Muszáj komplexen nézni ezt az irányvonalat, mert alapesetben egyik komponens támogatja, kiegészíti, fűszerezi, vagy éppen értelmezi a másikat. De hogy végre ne csak légvárakat pufogtassak, a Skandináv Krimik sorozata talán többszörösen is mércét állít maga elé, alá, fölé azzal, hogy esetü(n)kben nem kimondottan klasszikus krimiket köszönthetünk-olvashatunk bennük, hanem multirétegezett irodalmi műveket. A Skandináv Krimik ezzel külön, horizontálisan egyenértékű műfaj a műfajok mellett, nem pedig sajátságos műfaj a műfajon belül. Ettől nyújt többet, de egyúttal ettől is futhat mélyebb és halálosabb csapdákba. Ám többnyire mégsem fut. És ez aztán igazán kiváló pedigrével ruházza fel a sorozatot.

Johan Theorin A falon túl című regénye 2007-ben elnyerte a Svéd Krimiakadémia legjobb elsőkönyvesének járó díját, azt pedig érdemtelenül bizonyára senkinek sem osztogatják. Az összetevők a szokásos ütőképes arzenálból állnak: újságírói tapasztalat és véna; tökéletes drámai érzék; földrajzilag és társadalmilag meghatározott folklórvilág; kézzelfoghatóan hiteles realizmus. Az 1963-ban született Theorin édesanyjának felmenői a balti-tengeri Öland szigetén éltek egykor, így nem csoda, ha Johan töviről-hegyire ismeri a vidéken élt (és máig ott élő) halászok, hajósok és földművesek gazdag folklór-, mese- és hiedelemvilágát. Több regénye játszódik itt, köztük A falon túl is, amelyben a fő motívum ugyan – végső soron krimiről lévén szó – a gyilkosság, ám a személyes tragédia érintettségével, mint mindig, az élőknek kell megküzdeniük. Julia Davidsson hatéves kisfia húsz évvel ezelőtt tűnt el Öland alvarnak hívott pusztaságából, méghozzá az erős köd miatt szó szerint nyom nélkül. Jens nagyapja és nagyanyja vigyázó szeme elől óvakodott ki a ház kertjének kőfalán kívüli durva vidékre, és olyasvalakibe ütközött bele, akibe nem kellett volna.

Julia húsz év elteltével sem tette túl magát a tragédián, amelyet követően férjével is különváltak, s nem maradt más a számára, mint a tudatnak közel sem nevezhető sejtés, hogy Jens „talán” vízbe fulladt. Talán. Julia özvegyen maradt apja, Gerlof a mai napig a szigeten él, immár azonban nem a tragédia (bűnügy?) helyszínén, Stenvikben, hanem a sziget másik partján fekvő Marnas nyugdíjasotthonában. Húsz év és talán. Örökre ennyi maradt volna Juliának, ha Gerlof nem kap postán egy szandált, amely bizonyosan az eltűnt Jensé lehetett, így a táppénzen lévő ápolónő minden vágya ellenére a szigetre utazik apjához, hogy együtt próbálják meg végre felgöngyölíteni azokat a szálakat, amelyek évtizedekre nyúlnak vissza, egy bizonyos többszörös gyilkosig, az azóta is „szellemként” kísértő Nils Kantig. Johan Theorin remekül nőtt fel a feladatig, mert a két síkon futtatott történet (a jelen, valamint Nils Kant életének múltbéli mozzanatai) szerves egységben lendíti elő a cselekmény drámai zsinórjait csakúgy, mint az egyéni belső vívódás krimibe illő fordulatait. Mindamellett, hogy a jó értelemben vett tényleges bűnügyi klisék és eszközök illő és helyénvaló pontokon történő kezelése valósan feszült légkört teremt.

A karakterek a Skandináv Krimiknél megszokott módon erősek, kontúrosak és egyedülállóak. Ez utóbbi mindkét értelmében, hiszen Julia, Gerlof vagy éppen a múltbéli Nils elsősorban önnön maguktól függenek: úgy részei a történetnek, hogy nem a cselekmény kényszeríti ki belőlük az indokolt létezést, hanem éppen fordítva. Pedig ez a látszattal ellentétben sokszor nem is egyszerű koncepció, hiszen mi sem könnyebb annál, mint az elképzelt történet szülte figurák megteremtése. Ha mindez mégis fordítva működik, azaz a karakterek belső motivációi rángatják a történet menetét, és az író mégis képes a koncepció mentén haladni, akkor csakis bravúrosan élvezetes regény kerekedhet ki a dologból. És A falon túl az is lett: az idősíkokat következetesen összefonó, a szereplőket kiszámíthatatlanul mozgató, a cselekménybeli csavarokat nagyszerűen tekerő, valamint az érzelmeket hűen megjelenítő történet, ahol ugyan látszólag nem dominál, de mindenképpen katalizál a krimijelleg. Johan Theorin bibliográfiája eddig 5 regénynél jár, ám magyar nyelven a bemutatkozó könyvén kívül csak A legsötétebb szoba címűt olvashatjuk.

Szilvási Krisztián

2020.05.26