Joanne Ramos regényében más jelentése van, de a Farm lakóival való alattomos bánásmód mindegyre a fenti meghatározásokat fogja eszünkbe juttatni. A Golden Oaks Farmon ugyanis egy elit béranya-szolgáltató vállalkozás működik, ahol a béranyák (a Hordozók) egy minden létező kényelemmel felszerelt luxuswellnessközpontban hordják ki más babáját, és ahol minden ugyanakkor kötelező is.

A Golden Oaks egy legálisan működő vállalkozás: az ügyfeleik olyan tehetős, esetenként idősebb nők vagy házaspárok, akiknek a gyermekét egy egészséges, fiatal nő hordja ki. A béranyák többnyire filippínók vagy afroamerikaiak, de van olyan ügyfél is, aki a magzatának szőke, kék szemű, Harvard-diplomával rendelkező anyukát szeretne. A Farmon a Hordozók mindent megkapnak, amire egy állapotos nőnek szüksége lehet: torna, egészséges étrend, odafigyelés, de mindez szigorú szabályzattal és menetrenddel párosul. A Farmon tilos arról beszélni, ki hogyan került kapcsolatba a céggel, a béranyák minden mozdulatát kamerákkal követik, a sarkukban ott vannak a Koordinátoroknak nevezett alkalmazottak, a hozzátartozóikkal, családjukkal csak ellenőrzött körülmények között kommunikálhatnak, nem fogadhatnak látogatókat, az Ügyfelet a legtöbb esetben nem is ismerik. A Farm olyan, mint egy nagyon kényelmes börtön.

Jane, az egyik Hordozó filippínó lány. Honfitársaihoz hasonlóan a jobb élet reményében érkezett az Egyesült Államokba. A jobb élethez vezető út viszont nehéz, és nem mindenki ér célba. Jane pár hetes kisbabájával, Amaliával előbb egy New York-i munkásszállón lakott; hatan osztoztak egy hálószobán, közös volt a konyha és közös a fürdőszoba. A nagynénje segítségével talált munkát annál a családnál, ahol korábban a nagynéni, Evelyn Arroyo (Jane-nek csak Ate) is dolgozott mint csecsemőgondozó, de a jól fizető állás tiszavirág életűnek bizonyult. A Golden Oaks Farmra szintén Ate segítségével jutott; amíg ő valaki más babáját hordja a szíve alatt, a nagynéni gondját viseli a kis Amaliának.

Jane csendes és alázatos, ilyenné nevelte az élet. Mindent eltűr, a szeme előtt csak egy cél lebeg: a bőséges pénzjutalom, ami a markát üti, ha egészséges babát hoz a világra, amiből Amaliának jobb életet biztosíthat. Az élet viszont a Farmon sem fenékig tejföl. A szobatársa, az önmagát kereső Reagan szöges ellentéte egy bevándorló filippínónak: gazdag családból származik, egyetemi diplomával rendelkezik, az az embertípus, akiket Jane korábban mindig kiszolgált, akik előtt majdhogynem meghajolt. Cselszövőnek és feszültségkeltőnek pedig ott van Lisa, aki, bár harmadszor Hordozó a Farmon, folyton elégedetlenkedik, lázong és mindenhol összeesküvést sejt. Idővel újabb Hordozók is érkeznek a Farmra, filippínók, akik által Jane Ate titkairól is tudomást szerez. Mindehhez hozzáadódik az a tény is, hogy hónapokig nem láthatja a lányát, így aztán Jane az idő teltével egyre inkább egy ketyegő, időzített bombára kezd hasonlítani.

A szintén Fülöp-szigeteki származású Joanne Ramos roppant érdekes tárgyat választott első regénye témájául, és a könyvben egyszerre több fontos kérdéskört is megpróbál körbejárni. A legfontosabb természetesen a béranyaság, amely jelenleg több országban is teljesen legális; a kereskedelmi jellegű béranyaság többek között az Egyesült Államokban és Oroszországban is törvényesnek számít. Több ázsiai ország csak nemrég, a 21. században tiltotta meg a kereskedelmi jellegű béranyaságot. Az Európai Unióban illegális a béranya igénybevétele, az Európa Tanács 2016-ban csak hajszállal utasította el a javaslatot 16 nem és 15 igen szavazattal. Megosztó és kényes téma.

Ramos keveset foglalkozik a jelenség jogi oldalával: ha kérdés merülne fel, azt a cég ügyvezetője, a kínai származású Mae átpasszolja a Golden Oaks jogászainak, akiktől aztán nem mindig kap egyértelmű válaszokat, mert a vállalkozás is a szürke zónában létezik. Jogilag rendben van, de igyekeznek a tevékenységet titokban tartani, minden nyilvánosságot kerülni. Mert a béranyaság súlyos etikai kérdéseket vet fel, és ezt Ramos a regény szereplőin keresztül mutatja meg. A Hordozók a legtöbb esetben a pénzért vállalják a béranya szerepét. Jól mutatja a szerződés két oldalán álló fél hozzáállását az a rész, amikor előbb Mae Yu ügyvezető igazgató eszmefuttatását követhetjük végig arról, hogyan hasznosíthatná még jobban az üresen álló ágyakat, vagy hogy miként számlázhatna többet egy Ügyfélnek azért, mert a Hordozó egy elit egyetemen diplomázott – és aztán azt, ahogyan Jane reagál, amikor Ate megemlíti neki a béranyaságot mint pénzkereseti lehetőséget. Jane csak annyit kérdez: „Mennyi pénzről van szó?” – és a levegőben ott marad az a kérdés, amit Jane nem tesz fel: végső soron mi az ára mindennek? Nagyon beszédes az a jelenet, amikor Reagan ultrahangos vizsgálaton van, az orvos a headsetben az Ügyféllel beszélget, neki mutatja a mozgó magzatot, az ő kérdéseire válaszol, és úgy viselkedik, mintha Reagan nem is lenne jelen.

Ramos a történetet több szereplő szemszögéből mutatja meg, ezek a nézőpontok fejezetenként váltakoznak. Jane, Reagan és Ate mellett időnként megjelenik Mae is, a Farm ügyvezető igazgatója. Kétszínű, számító nőszemély: az Ügyfelek felé egyszerre talpraesett üzletasszony és megtestesült bárány, mindenki jóakarója, csupa nyájasság és kedvesség. Ugyanakkor minden gondolata a profit és a bevételnövekedés körül forog, folyton azon töri a fejét, miként tudna még többet kiszámlázni az Ügyfeleknek. A Hordozók felé ugyanilyen alakoskodó: nekik csak a legjobbat akarja, minden fronton a kedvükben jár, de csak a cég érdekei által meghatározott korlátokon belül, és csak azért, mert a kihordott baba mesés profitot jelent. Jane Mae szöges ellentéte: filippínó bevándorló, akinek még a tartózkodási engedélye is lejárt. Olyan, mint a többi Amerikában élő filippínó vendégmunkás; a legtöbbjük a gyermekét, a családját hagyta maga mögött a Fülöp-szigeteken; az Egyesült Államok nagyvárosaiban takarítanak vagy kisbabákra vigyáznak, a megspórolt pénz nagy részét hazaküldik vagy félreteszik, és egy szebb életről álmodoznak. A Jane és Mae közötti kontraszt nagyon jól kidomborítja azt a faji és társadalmi különbségek által teremtett szakadékot, amelyet talán semmi sem képes áthidalni.

Meglehet a szerző is Fülöp-szigeteki születésű, neki sokkal jobb sors jutott, mint a könyv lapjain megjelenő filippínó vendégmunkásoknak. Hatévesen került az Egyesült Államokba, a Princetoni Egyetemen diplomázott, befektetési bankoknál és magántőkealapoknál dolgozott, majd a The Economist újságírója volt. Az utószóban leírja, hogy egy ideig a férjével ők is egy filippínó dadát alkalmaztak – vagyis volt alkalma megismerni a csecsemőgondozóként, házvezetőnőként, takarítóként dolgozó honfitársait.

Simon Attila
Forrás: olvasoterem.com