Egyetemi tanulmányai során újságírást, sporttudományokat és történelmet tanult, majd 9 éven át dolgozott a Nettavisen nevű norvég online újságnál. Nagyjából 18 éves kora óta foglalkoztatja az írás és a zene, így szimultán hódol e két művészeti ágnak. A Hegek 2010-ben jelent meg Norvégiában, a Henning Juul főszereplésével készülő sorozatot Enger hatkötetesre tervezi (eddig öt darab készült el belőle), így egyszerre bemutatkozó regény és egy bűnügyi széria első kötete. A történet a főhősre van kihegyezve, ahogyan az lenni szokott a skandináv krimik esetében. A negyven felé araszolgató Juul újságíró volt valaha (illetve ma is az), de két éve otthonában próbálja feldolgozni kisfia halálát, aki egy lakástűz következtében vesztette életét: a menekülés során kiesett otthonuk erkélyéről, miközben Juul maga rendesen megégett a tűzben. Henning ugyan felépült, mégis egyedül kénytelen küzdeni démonaival, mivel feleségétől már korábban, a baleset előtt elvált. A hosszú idő nem volt képes számottevően enyhíteni lelki fájdalmát, most azonban mégis visszatér korábbi munkahelyére, egy online újsághoz. Két év azonban nagy idő a média szegmensében, így nemcsak a kollektíva változott, de a módszerek és a beállítódás is, mivel a médiumok között versenyhelyzet van, talán minden eddiginél keményebb.

Henning első újbóli munkanapján borzalmas tudósítanivalóba fut: egy parkban felállított sátorban egyetemista lányt ástak félig a földbe, köveztek halálra, és vágták le az egyik kezét. Az elkövetés módja vallási indíttatásra utal, s a rendőrség, csakúgy mint Juul, ezen a nyomon is indul el. Csakhogy az iszlám világa (és benne a saría törvényei) tévútnak bizonyulnak, erre Henning a saját bőrén kénytelen rájönni, amikor merényletet kísérelnek meg ellene is. A visszatért bűnügyi újságíró azonban nem adja könnyen magát, rég elfeledett érzékei a veszélyes szituációkban újraélednek, hogy nyakig ássa magát egy olyan ügy kulisszáiba, amelyek képesek akár őt is véglegesen magukkal sodorni. Thomas Enger regénye stílusos és atmoszférikus, a kettő pedig elválaszthatatlanul és jólesően függ össze. A norvég írónak sikerült úgy felépítenie a végig következetes történetet, hogy nincsen benne zökkenő, mellékvágány és zsákutca, miközben írótechnikailag a személyes és személytelen megközelítés határvonalán egyensúlyoz. Ezzel teremt atmoszférát, méghozzá oly módon, hogy hiába ír egyes szám harmadik személyben (azaz végső soron személytelenül), mégis szinte Henning Juul bőrében vagyunk, az ő gondolatait halljuk, az ő érzéseit érezzük.

A morózus, ám teljesen érthető lelkiállapotú újságíró elsősorban nem a szánalom miatt válik azonnal az olvasó jóbarátjává, hanem sokkal inkább (fel)vállalt értékrendje és az emberekhez való viszonyulása okán. Bár Juul jövőbe vetett hite kérdéses, s még talán gyógyulási szándéka is, ahogyan halad előre a történet, úgy rázódik bele jobban és jobban régi-új munkájába, és talál vissza az élet hétköznapi sodrába. Ergo mégiscsak gyógyulgat, még ha szándéktalanul is. Enger okosan nem siet a lépésekkel, s a további kötetekben remélhetőleg egyfajta fejlődéstörténet állomásain keresztül kalauzol majd bennünket azok külső és belső kulisszái között. Elvégre skandináv krimiről van szó, amely feltételezi a cselekményen túlmutató texturalitást. A sztori végén sem akármilyen cliffhangerrel, a folytatást előrejelző prognózissal él a szerző, amikor Juul végre eltökéli magát annak kiderítésére, mi is történt valójában azon a végzetes két évvel ezelőtti napon, amely teljes életét megváltoztatta. A Hegek remek krimi, az egyetlen és legfőbb fájdalom az lehet vele kapcsolatban, hogy 2012-es magyar kiadása óta a további kötetek hazánkban még mindig nem láttak napvilágot.

Szilvási Krisztián