86

Colson Whitehead újra Pulitzer-díjas


colson-whitehead

2020-ban Colson Whitehead kapja a Pulitzer-díjat a fikciós művek kategóriában A Nickel-fiúk című regényéért. Az idén 51. születésnapját ünneplő amerikai regényíró immár második alkalommal nyerte el az elismerést, ezzel ő a negyedik olyan szerző, akinek sikerült duplázni a fikciós kategóriában.

2017-ben A föld alatti vasút című könyvéért már részesült a rangos irodalmi elismerésben, korábban ez Booth Tarkingtonnak, William Faulknernek és John Updike-nak sikerült csak. Whitehead 2014-ben szerzett tudomást a három évvel korábban bezárt Arthur G. Dozier School for Boys-ban történtekről, és a sztori annyira megrendítette, hogy eldöntötte, emléket állít a fiúiskola áldozatainak. Így született meg A Nickel-fiúk.

A floridai Arthur G. Dozier School for Boys-t 1900-ban nyitották magatartászavaros gyermekek számára, egyféle javítóintézetként működött egészen 2011-ig. Fennállása alatt számtalan vád érte az iskolát, több vizsgálatot is folytattak, mert a gyanú szerint a diákokat megverték, megerőszakolták és munkára kényszerítették, néhányukat pedig meg is gyilkolhatták. A nyomozások során arra jutottak, hogy az intézmény területén több mint 50 jelöletlen sírhely található, és a feltételezések szerint több mint százan veszthették életüket tisztázatlan, gyanús körülmények között. Colson Whitehead ennek a sötét múltú iskolának a történetét dolgozza fel A Nickel-fiúk-ban, amely magyarul 2019-ben jelent meg a 21. Század Kiadó gondozásában.

colson-whitehead-a-nickel-fiukWhitehead regényének főszereplője a kis Elwood Curtis, aki egy szegregált, feketék lakta városnegyedben nő fel, és a szívébe zárja Martin Luther King szavait, miszerint „ő is van olyan jó, mint bárki más”. A szülei elhagyták, de nagyanyjának hála Elwood megmarad a jó úton, és be akar iratkozni Tallahassee egyetlen fekete főiskolájára. Ám az 1960-as évek elején az USA déli államaiban egy fekete fiúnak egyetlen hibát is elég elkövetnie, hogy a jövője füstbe menjen. Elwoodot elítélik, egy Nickel Akadémia nevű javítóintézetbe kerül, amelynek küldetése, hogy „testileg, szellemileg és erkölcsileg képezze” a büntetett fiúkat, ezáltal „tisztességes, becsületes emberek” váljanak belőlük.

A Nickel Akadémia valójában groteszk kínzókamra, ahol a szadista nevelői kar veri és szexuálisan bántalmazza a diákokat, a korrupt dolgozók és a helybeliek ellopják az ennivalót és a készleteket. Elwood próbál dr. King hangzatos kijelentésébe kapaszkodni, miszerint: „Vessetek minket börtönbe, mi akkor is szeretni fogunk benneteket”. Barátja, Turner szerint azonban ebben a romlott világban csak az úszhatja meg, aki maga is trükkökhöz folyamodik.

Colson Whitehead a tőle megszokott tárgyilagos és érzelemmentes stílusban beszéli el a történetet, vannak súlyos gondolatai, de nem próbál az olvasó szájába rágni semmit, és nem ítélkezik. Ő csak hagyja pörögni az eseményeket, és beszélteti szereplőit, azt viszont az olvasóra bízza, hogy ezzel mit kezd, milyen tanulságokat von le belőle. A hatás pedig még úgy is átütő, hogy az erőszakos jeleneteknél nem megy részletekbe, vagy a szexuális visszaélésekről csak utalásszerűen tesz említést.

Colson Whitehead 1969. november 6-án született New York Cityben. A manhattani elit Trinity School után a Harvardon végzett. Manhattanben él két gyerekével és feleségével, aki irodalmi ügynök. A Nickel-fiúk a hetedik regénye.

Az 1917-ben alapított Pulitzer-díj a magyar származású amerikai újságíró, kiadó és sajtómágnás Joseph Pulitzerről (Pulitzer József) kapta a nevét. Az újságírói kategóriák mellett a díjat több irodalmi kategóriában is kiosztják: életrajz/önéletrajz (különleges életrajz vagy önéletrajz egy amerikai személyről), fikció (egy amerikai szerző könyve, amelyben lehetőleg az amerikai életről ír), történelem (különleges könyv az Egyesült Államok történelméről), költészet (egy amerikai szerző különleges, saját verseskötete), általános ismertető irodalom (egy amerikai szerző különleges könyve, amely nem illik a többi kategória egyikébe sem). A Pulitzer-díj egy aranyérem, egy oklevél és 15 ezer dollár készpénz együttese.

Simon Attila
Forrás: olvasoterem.com

2020.05.07