A 70 éves Gryllus Dániel már a járvány utáni időszakra készül


gryllus-daniel

Hetvenedik születésnapját ünnepelte április 23-án Gryllus Dániel. A több mint ötven éve működő Kaláka zenekar vezetője, zenésze a járvány miatti bezártságban is aktív, és számos terve van a közeljövőre, közben pedig két jelentős díjat kapott.

A Kaláka tavalyi, 50. évfordulós jubileumi évében nagyon sokat dolgoztunk, koncerteztünk, stúdióztunk, ezért a január és a február a pihenésé volt. Március elején adtunk néhány koncertet, de a felsőbb hatalmak úgy döntöttek, legyen kicsit hosszabb ez a szabadság" ‒ fogalmazott Gryllus Dániel az MTI-nek. Mint megjegyezte, számára ez az időszak valóban a teljes karantént jelenti: több mint egy hónapja nem lépett ki a házuk kapuján, egész életében jelen lévő asztmája miatt még nagyobb kockázatnak van kitéve. A Várkert Bazárba április 26-ra tervezett 70. születésnapi koncertjét a járvány miatt ugyan le kellett fújni, a zenész a helyszín internetes oldalán húsvétkor egy héten át jelentkezett otthoni videókkal, amelyekben a Lackfi János szövegeire, imádságfüzérére írt dalait énekelte el saját citerakíséretével. „Ez egy meglehetősen intenzív munkasorozat volt, gyakorlatilag egy nap alatt kellett zenét szerezni, az erre a dallamra írt teljesen új szövegeket megtanulni és rögtön előadni. Reményeim szerint folytatni fogjuk Lackfi Jánossal a sorozatot, és a jövőben rögzíteni tudjuk több zenésszel” ‒ tette hozzá.

A Kaláka együttes (Gryllus Dániel, Gryllus Vilmos, Radványi Balázs, Becze Gábor) öt évtizedes munkásságát a március 15-i nemzeti ünnep alkalmából Kossuth-díjjal ismerték el (húsz év után másodszor is), a Gryllus fivérek két héttel később a legjobb keresztény szellemiségű előadóknak járó Szikra-díjat kapták meg életművükért. Személyesen később vehetik át a kitüntetéseket. „Úgy tudom, korábban egyetlen zenekar sem kapott két alkalommal is Kossuth-díjat. Nagy megtiszteltetés ez, a kitartásunk van benne, hogy 2000 után is annyi mindent csináltunk, különböző esteket, turnékat, lemezeket. Talán az elmúlt húsz év még termékenyebb volt számunkra, mint az első harminc, sokkal inkább a magunk urai lettünk, mint korábban. A Szikra-díj azért kedves, mert bibliai témájú lemezeimen, a Pál apostolos, a hegyi beszédes vagy a zsoltáros anyagokon az Ószövetség és az Újszövetség egyaránt jelen van” ‒ mondta Gryllus Dániel.

1991 tavaszán jelent meg a Kaláka vezetője által alapított Gryllus Kiadó első lemeze, a cég azóta nemcsak a zenekar és tagjai anyagait gondozza, hanem számos ismert előadó, köztük a Sebő együttes, Kobzos Kiss Tamás, Palya Bea, Bognár Szilvia, Ferenczi György és a Rackajam és Dévényi Ádám lemezeit jelentette meg. A Gryllus Kiadó túl van 220 CD-n, az öt évtized alatt mintegy 1300 verset (mások mellett Kányádi Sándor, Kiss Anna, Ady Endre, József Attila, Kosztolányi Dezső, Weöres Sándor, Áprily Lajos költeményeit) megzenésített Kaláka pedig több mint harminc lemezt készített, a legutóbbi a tavaly év végi Békabúcsúztató volt. „A jó versek ma is népszerűek, Lackfi János vagy Szabó T. Anna új írásait ötven-hatvanezer ember olvassa el. A verséneklés tekintetében is optimista vagyok, miután közösségben vagyunk azokkal, akik hozzánk hasonlóan ezt művelik” ‒ szögezte le Gryllus Dániel.

A közeljövőre vonatkozó tervekről elmondta: motoszkál a fejében, hogy kellene csinálni egy turnét Kányádi Sándor bácsi nyomában címmel. „Érdemes lenne az útjait dokumentálni Erdélyben, Észak- és Dél-Amerikában és máshol is, egy ilyen sorozat címe lehetne Szabófalvától San Franciscóig, a Halottak napja Bécsben című verséből idézve. Szeretném azt is, ha tovább játszanánk a harminc éve műsoron lévő Pál apostolos anyagot Ferenczi Gyuriékkal és Szirtes Edina Mókussal.” A 70. születésnapi koncert nem marad el, az új dátum október 28., a helyszín változatlanul a Várkert Bazár. A műsor sem változik: az egyik blokkban a Sumonyi Zoltán verseire írt bibliai dalok, a Tíz példázat című lemez anyagát adja elő Gryllus Dániel számos közreműködővel, a másikban a Weöres Sándor költői prózájának mondataiból írt dalsorozat hangzik el.

Az idei, június végére tervezett egri Kaláka Fesztivál, ami a 41. lett volna a sorban, biztosan elmarad. A Művészetek Völgyét, ahol a Kaláka Versudvar működik, egyelőre nem mondták le, az július második felében lenne. „A család, a közeli rokonság tizenöt fős, húsvétkor a zoom alkalmazás segítségével rendeztünk közös vacsorát. Hét különböző lakásból jelentkeztünk be, a képernyőn mindenki láthatott mindenkit” ‒ mondta végül Gryllus Dániel az MTI-nek.

Forrás: MTI

A kép a Wikimedia Commons szabadfelhasználású gyűjteményéből származik, a szerzői jogtulajdonos a kép készítője. A felhasznált kép forráshelye a szerzői jogi feltételekkel és a szerző megnevezésével ezen a linken található.

2020.04.29