95

A vakvezető kutyák világnapja

Abos-Beledi Veronika írása

vakvezeto-kutya-labrador

A brit Vakvezető Kutyakiképző Iskolák Világszövetségének javaslatára 1994 óta minden évben április 27-én tartják a Vakvezető Kutyák Világnapját. Ezen a napon világszerte számos programmal várják az érdeklődőket. Céljuk felhívni a figyelmet a látássérült emberekre, a vakvezető kutyákra, az ebek kiképzőire és az őket támogató személyekre, szervezetekre.

Vajon mióta segítik a kutyák a látássérült embereket? Már a Római Birodalomban, az ókori Kínában és a középkori Európában is léteztek ilyen ebek, az 1800-as évekből írásos beszámolókat is ismerünk. A vakvezető kutyák első iskoláját 1916-ban a németországi Oldenburgban alapították. 1929-ben Amerikában, 1934-ben Angliában, majd az 1940-es években már világszerte működtek ilyen iskolák. Abban az időben a képzés elsődleges célja a világháborúban megvakult katonák segítése volt. Magyarországon Rithnovszky János kezdeményezésére – hivatalosan –1979 óta zajlik vakvezető kutya kiképzés. 2002-ig egyedül az Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége (MVGYOSZ) végezte a tevékenységet, azóta alapítványok és egyesületek is bekapcsolódtak a munkába.

Magyarországon több mint 80 ezer látássérült ember él, közülük 10 ezer teljesen vak. A látássérültek 1%-a közlekedik csak négylábú társsal. Tízszer annyi vakvezető kutyára lenne szükség, mint amennyi jelenleg rendelkezésre áll. Mivel a képzéssel foglalkozó alapítványok főként adományokból tartják fenn magukat, pénzügyi források hiányában nem tudnak elegendő kutyát kiképezni.

Milyen kutya alkalmas vakvezetőnek? Tapasztalatok szerint elsősorban a labradorok, a retrieverek és a német juhászok váltak be, de sok keverék kutya is alkalmas e célra. A fizikai tulajdonságok és a vérmérséklet is fontos tényező. A kutya legyen jó felépítésű és erőteljes, megfontolt, engedelmes, fegyelmezett, szolgálatkész és tanulékony.

Egy négylábú segítő beszerzése, betanítása, munkába állítása és tartása kétmillió forintnál is többe kerül. A kiképzés első fázisa a szoktatás: ekkor tanulja meg a kutya, hogyan közlekedjen pórázon az oktató bal oldalán. Majd az ebnek hozzá kell szoknia speciális kantár viseléséhez, amely hámból és merev pórázból áll. Ezután megkezdődhet a tényleges kiképzés. Mindenekelőtt arra tanítják meg, hogy jelezze és kikerülje az akadályokat. Később a kiképző bekötött szemmel többféle útvonalon vezetteti magát, és egyre bonyolultabb feladatokat ad. Amikor az oktató úgy ítéli meg, hogy a kutya készen áll a feladatára, akkor ellenőrző vizsga következik. Természetesen a leendő gazdának is részt kell venni egyfajta „kiképzésen”, betanuláson, össze kell szoknia segítőjével.

A vakvezető kutya legfontosabb feladata, hogy gazdáját biztonságosan vezesse a közúti forgalomban. Megállással jelezze és kikerülje az akadályokat, ha szükséges, kerülőutat keressen. Vészhelyzetben a kutya felülbírálhatja a gazdája utasításait, ezzel megvédve annak testi épségét. A vak ember számára a kutya nemcsak „segédeszköz”, hanem társ is. Alkalmazkodik a gazda napirendjéhez, életmódjához, de ő is szükségletekkel, érzésekkel rendelkező élőlény. A munka mellett fontos számára a szeretet, a játék, a pihenés, a megfelelő táplálék, szükség esetén állatorvosi ellátás. A kutyák általában 1,5-2 évesen kerülnek a látássérültek mellé, és 8-10 éves korukban „nyugdíjazzák őket”.

Miről lehet felismerni egy vakvezető kutyát? Legfontosabb ismertetőjelük a hám, amit munka közben folyamatosan viselnek. Az MVGYOSZ által kiképzett kutyáknál ez piros színű, és látható rajta a kiképző intézmény logója. Ha a kutyán rajta van a hám, akkor dolgozik, még abban az esetben is, ha éppen várakozik. Ne zavarjuk meg semmivel, ami elvonhatja a figyelmét, tilos szólítgatni, hívogatni, etetni vagy simogatni. A gazda köteles mindig magánál tartani a kutya igazolványát és oltási könyvét, mert csak ez jogosítja fel arra, hogy segítőjével bárhova bemehessenek, és a tömegközlekedési eszközökön ingyenesen együtt utazhassanak.

A miskolci Baráthegyi Vakvezető Kutya Iskola honlapján így méltatják ezeket a különleges ebeket: „A képzett vakvezetők rendkívüli kutyák. Speciális tudásukkal több tekintetben is igazi támaszai lesznek egy látássérült embernek. Kiegészítik a gazdájukat, kapcsolatot teremtenek számára a környezettel, s ennek megfelelően vezetik és vigyázzák őt. Segítségükkel és pluszban nyújtott barátságukkal önállóságot és magabiztosságot adnak gazdájuknak, teljesebbé teszik az életét – ez óriási dolog!

Abos-Beledi Veronika

Forrás: arcanum.hu; agoramu.hu; vakvezetokutya.hu; barathegyisegitokutya.hu; kisalfold.hu; origo.hu; hvskalapitvany.hu; csaladilap.hu; egyuttazeselyegyenlosegert.blog.hu

A kép a flickr.com gyűjteményéből származik, a szerzői jogtulajdonos a kép készítője. A felhasznált kép forráshelye a szerzői jogi feltételekkel és a szerző megnevezésével ezen a linken található.

2020.04.27