Az Operaházból ellopott könyvritkaságok tértek haza Londonból


old-books

A Magyar Állami Operaház levéltárából eltulajdonított, 17. századi könyvritkaságok tértek vissza Magyarországra – jelentette be Facebook-oldalán csütörtökön Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára.

A KKM égisze alatt működő Londoni Magyar Kulturális Központtól és a brit operaművészeti központnak számító Royal Opera House-tól néhány utcányira, egy antikváriumból kerültek elő értékes, gazdagon illusztrált, bőrkötéses operatörténeti könyvek, amelyeket a Magyar Állami Operaház levéltárából 2015-ben tulajdonítottak el illetéktelenek.

Az antikvárium tulajdonosa, miután látta a pecsétet könyvekben, felvette a kapcsolatot a londoni rendőrséggel (The Metropolitan Police Art & Antiques Unit), az pedig a hivatalos magyar szervekkel: a Nemzeti Nyomozó Irodával és a Fővárosi Főügyészséggel – mondta az államtitkár. Ezt követően a könyvek a külügyminisztérium segítségével kerülhettek vissza Magyarországra, nem sokkal a határok lezárása előtt, rövidesen pedig visszajutnak majd az Operaház levéltárába.

Az Erb-Huldigung, Effigies Ducum et Regum Hungariae, valamint Les Peuples de la Russie címet viselő kötetek piaci értéke mintegy 40 millió forint, eszmei értékük azonban felbecsülhetetlen – emlékeztetett Menczer Tamás.

Nem ez az első eset, hogy Magyarországról eltulajdonított, értékes műtárgyak bukkannak fel Nagy-Britannia fővárosában, a nemrég hazatért Seuso-kincsek is először a londoni feketepiacon jelentek meg az 1980-as években.

Forrás: MTI

A kép a Wikimedia Commons szabadfelhasználású gyűjteményéből származik, a szerzői jogtulajdonos a kép készítője. A felhasznált kép forráshelye a szerzői jogi feltételekkel és a szerző megnevezésével ezen a linken található.

2020.04.27