87

Schäffer Erzsébet: Párarajzok – Történetek útközben

Sulyok Attiláné könyvajánlója

schaffer-erzsebet-pararajzok-tortenetek-utkozben

Schäffer Erzsébetet nem kell bemutatni, sokan ismerik kedves történeteit a könyveiből és cikkeit a Nők Lapja oldalairól, melynek az 1990-es évek elejétől a munkatársa. Pulitzer-díjas újságíró, munkásságát több kitüntetéssel, Prima Primissima díjjal, a Magyar Köztársaság lovagkeresztjével és a Magyar Érdemrend tisztikeresztjével is elismerték.

Schäffer Erzsébet fiatal lány kora óta mindig nagy érdeklődéssel figyelte az embereket útközben, bármerre is járt – mindig vonattal utazott, akárhová hívták az országban. Nagyon szeret barátkozni, szívet melengető emberi sorsokkal találkozott élete során, melyeket megörökített könyveiben. Ez a „műfaj” a kedvence. Régebben utazáskor könnyebben szóba elegyedtek egymással az útitársak, ki hova utazik, mivel foglalkozik, minek örül vagy éppen mi bántja. Néha elég volt egy összenézés vagy néhány mondat a beszélgetés kialakulásához. „Végtelenített film az ember életének minden pillanata.” Hol vidám, hol könnyes írások születtek újra és újra a tollából.

Nagyon tetszetős a Párarajzok – Történetek útközben borítója – egy aranyos kislány régi autó mellett. Az egyik fejezet címét viseli a könyv, amely nagyon ötletes. Fiatal lányról és fiúról szól, hogyan békülnek ki az ablakra rajzolva a HÉV-en. Egy másik történetben az anya a kisfiától megvonta a legtöbbet, amire az vágyott, a figyelmét. Hadifogságból hazatért katona életmeséjét olvashatjuk meghatódottan, vagy fiatal fiú bőrébe bújhatunk, amikor a tengerparton ábrándozik. A piacon pacalt ehetünk három jól megtermett férfi társaságában. A történetek más-más helyszínen és körülmények között játszódnak, az ember pedig kíváncsian várja, mi lesz a következő. Képzeletben járhatunk a fővároson kívül a Balatonfelvidéken, az Alföldön, Erdélyben, Bulgáriában, de még a távoli Kínában is.

Schäffer Erzsébet – a tőle megszokott módon és stílusban – szemléletesen írja le az életképeket, a tájat vagy a piacot. Különböző emberi sorsokat mutat be, olyanokat is, melyekről érdemes példát venni, mert olyat hoztak létre, amit csak kevesen. „Minden, amit az emberi elme el tud képzelni, és amiben hinni tud, az megvalósítható!” Az embernek csinálni kell valamit, aminek értelme van, amit szeret, és meg is tud élni belőle. „Teremteni jó, csinálni valami szépet, jó!” – állítja az egyik szereplő. Egy kínai bölcsre hivatkozik: „Ha egy évre tervezel, vessél rizst, ha egy évtizedre, ültess fát, ha pedig egy életre, akkor tanítsd az embereket!” Miért vagyunk a világon? A kínai mester szerint: „Az embernek az a dolga, hogy amit odafönt kapott, azt itt, a földi életében visszaadja.” Mindenre képes vagyok, amit igazán akarok – ezt most ebben a nehéz járványhelyzetben is kipróbálhatjuk és alkalmazhatjuk.

Az embereket vizsgálva kiderül, mennyire mások vagyunk, de általában elégedetlenek, viszont szerencsére nem mindenki így tekint a világra. Az jár jobban, akinek pozitív az életszemlélete. Minden tárgy valamilyen emléket őriz, idéz fel. A régi házak is mesélnek legendás történeteket a valaha ott élőkről, addig, amíg valaki emlékszik rájuk. Mindennek története van, például a koltói kastélyban megidézi Petőfi Sándor és Szendrei Júlia alakját, ahol a költő élete legboldogabb, gondtalan heteit töltötte szerelmével. Az udvaron álló kőasztalon írta a magyar irodalom egyik legszebb szerelmes versét, a Szeptember végént.

Vágtat velünk könyörtelen paripánk, az Idő! Ki tudja, engedi-e, hogy rég volt találkozások nyomán valaha még nekiinduljak” – mondja a szerző. Ahogy idősödik az ember, egyre jobban úgy érzi, versenyt fut az Idővel. Jó lenne még visszatérni azokra a helyekre, ahol olyan jól éreztük magunkat. Mindazoknak ajánlom ezt a könyvet, akik szeretnek élni, és kedvelik az emberekről szóló igaz történeteket. Schäffer Erzsébet minden írása kincs, egytől egyig lélekemelő művek. Valódi gyöngyszemek – a mai élethelyzetben különösen érdemes olvasni őket, akár a novellákat is.

A szerző Rakovszky Zsuzsa verséből idéz a műben:

Nincs múlt idő. A múlt nem múlik el. 
Megőrizzük, ahogy a rég leégett
erdők virágporát a tómeder
iszapja. Ami volt, nem ér sohase véget:
megszűnik és nem tud megszűnni mégse.

Sulyok Attiláné

2020.04.23