A kétezres évek környékén a francia film olyan reneszánszát élte (meg), amely majdhogynem új forradalmat teremtett. Elég csak a Bíbor folyókra, az Amélie csodálatos életére, a Visszafordíthatatlanra, a Szeretni bolondulásigra vagy a Vidocq-ra gondolni. A franciák egyenesen odáig jutottak – és ez a trend a mai napig folytatódik –, hogy gond nélkül felveszik a versenyt az amerikai dömpinggel. Az a gyöngyszem pedig, amelyről most kívánok szólni, a Farkasok szövetsége.

Christophe Gans olyan műfaji egyvelegű, ámde stílusos filmet készített, amely feléleszti a régi (és méltatlan módon elfelejtett) kalandfilmek hangulatát. Persze mindezt a XXI. század technikájának köntösébe öltöztette, s ezzel megteremtett egy olyan látványt, amely csont nélkül lenyűgöző. A képi világ előtt nem lehet nem fejet hajtani – vitathatatlan, hogy ez a film fő húzóereje, erre támaszkodik még a történet is. Ugyanakkor a sztori hiányosságai (néhol túl bonyolult és talán nem is korrektül következetes) ellenére a stílus segít zökkenőmentesen összekapcsolni a különböző műfajokat (kaland-horror-románc-akció) úgy, hogy nem látszik a tű és cérna nyoma.

Elmondom újra: a látvány mindent visz. A film ritmusa szerint váltják egymást a közeli (totál plán) és a nagy látószögű felvételek, illeszkedve a történet sebességéhez. Az akciók kitűnően koreografáltak, a nyers balettra emlékeztető mozdulatsorok olyan hangulatot adnak, amely a mese és valóság határára taszítja a nézőt. Az egyes jelenetekben a színek élessége kisebb-nagyobb időugrásokat jelöl. Ehhez jön még az eredeti hangok zenével kevert kompozíciója, amely máris ellenállhatatlan stílussal tölti meg a filmet.

A képek mellett pedig az igazi adu ász a Farkasok szövetségében Mani (Mark Dacascos). Az inkább B-filmekből ismert Dacascos valódi meglepetés a hallgatag, kifejező tekintetű irokéz indián szerepében. A történettől és kortól idegen karakter nagyszerű ellenpontja az elérhetetlen szörnyeteg mítoszának. Míg a vérengző vadállat a mesék felé terel, a harcművész indián a valódi kézzelfoghatóságot jelenti. (SPOILER: Halálával sajnos elvész egy darab a filmből is.)

A Farkasok szövetségénél mérlegre téve a pozitívumokat és a negatívumokat egyértelműen a pro oldal nyom többet. A varázslatos francia tájakon játszódó, izgalmas és látványos történet ugyan egy kicsit talán hosszú (két és negyed óra), de a különböző műfajok egymást „licitálják felül”, s ez mindenképpen ébren tartja a figyelmet. A szörnyeteg utáni hajtóvadászat az emberi hit torz mélységeibe vezeti a nézőt, de a végkifejlet egyben azt az elcsépelt tanulságot is sugározza, hogy a tiszta lélek mindig győzedelmeskedik.

Szilvási Krisztián