Jean de La Fontaine 1621. július 18-án született Chateau-Thierry-ben, jómódú polgári családban. Iskoláit szülővárosában kezdte, majd – hogy megfeleljen szülei elvárásának – papi iskolába ment. Hamar rájött azonban, hogy az egyházi élet nem könnyelmű, bohém természetének való, így otthagyta a papi iskolát, és a jogi pályát választotta. 1649-ben megszerezte diplomáját, ezután ügyvédként dolgozott.

Fiatalon, még az egyetemi évei alatt megnősült. Úgy tűnt, a hozománya, 20 ezer livre miatt vette feleségül a 16 éves Marie Héricart-ot. Egy gyermekük született, Charles. La Fontaine sok tekintetben csalódást okozott szüleinek, ugyanis szépséges feleségét és az édesapjától megörökölt hivatalnoki állást egyaránt elhanyagolta. Amikor Nicolas Fouquet miniszter lett a pártfogója, Párizsba ment, elhagyta Marie-t, 1658-ban el is váltak útjaik. Fouquet gazdag évjáradékot biztosított számára, La Fontaine több írását is neki ajánlotta. A miniszter bukása után is hű maradt hozzá, ezért kiesett a Napkirály kegyeiből.

Párizsban végleg az irodalomnak szentelte életét. Fouquet helyett új mecénást kellett szereznie, amit aztán Bouillon hercegnő személyében meg is talált. A hercegnő számára frivol témájú elbeszéléseket írt. 1664-től az özvegy orléans-i hercegné vette szárnyai alá La Fontaine-t, aztán 1673-tól két évtizeden keresztül Madame de la Sabliére házában vendégeskedett. Itt híres írókkal, filozófusokkal találkozott, így ismerkedett meg Racine-nal, Molière-vel és Boileau-val.

Irodalmi munkásságát Terentius egyik művének a fordításával kezdte. 1664-ben jelent meg első kötete Verses novellák címmel, azonban La Fontaine-t allegorikus meséi tették híressé, amelyek 12 könyvben jelentek meg 1668 és 1693 között. Meséinek első gyűjteménye negyvenhét, második pedig ötvenhét éves korában jelent meg. Rengeteget merített Aiszóposz és Phaedrus műveiből, a keleti mesekincsből, de Boccaccio, Tasso és Machiavelli alkotásaiból is. A mesékben éles iróniával bírálta kora társadalmát, az emberi gyarlóságokat, mesehősei szimbólumokat testesítettek meg. Fabulái a híres festő és szobrász Gustave Doré illusztrációival is megjelentek.

1922-ben összes meséje megjelent magyarul Vikár Béla fordításában, majd Kosztolányi Dezső és Radnóti Miklós fordításában is napvilágot láttak.

La Fontaine-t 1684-ben a Francia Akadémia tagja közé is beválasztották. Meg kellett küzdenie a felvételért, ugyanis a Napkirály 20 év után sem tudta megbocsátani neki Fouquet iránt mutatott lojalitását. Végül csak a harmadik próbálkozásra kapott helyett az akadémián, ahol később az Antoine Furetiére-féle szótár körül kialakuló vitában és az úgynevezett „antik-modern-perpatvarban” is aktívan részt vett.

La Fontaine 1695. április 13-án, 74 éves korában hunyt el, Párizs egyik belvárosi temetőjében helyezték örök nyugalomra. A Marmottan múzeum közelében, egy kis parkban áll szobra, mellette egyik meséjének figurái, a róka és a holló a sajttal. Sainte-Beuve méltán nevezte őt a franciák Homéroszának.

A tücsök meg a hangya

A tücsök dalolt egyre, bár
izzott a nyár,
úgyhogy mikor jött a komor
tél, része gond volt és nyomor:
még egy picinyke kis darab
legye, vagy férge sem maradt.
Hát ment is a hangyához át
elpanaszolni nyomorát,
és kérte, adjon néki kölcsön,
zsákjába egy kis magot töltsön,
új aratásig, legalább.
"Majd megadom, lesz erre gondom,
nyáron, tücsök-szavamra mondom,
a tőkét meg a kamatát."
Bosszantja a tücsök kalandja,
nem is adott magot a hangya. -
De azt kérdezte végre tőle:
"Mit tettél a meleg időbe?"
"Éjjel-nappal munkába voltam,
fűnek-fának folyton daloltam." -
"Daloltál? rendbe van, komám,
akkor ma táncolj, szaporán."

(Kosztolányi Dezső fordítása)

Nagy Mária

Forrás: wikipédia, rubicon.hu, montazsmagazin.hu, cultura.hu

A kép a Wikimedia Commons szabadfelhasználású gyűjteményéből származik, a szerzői jogtulajdonos a kép készítője. A felhasznált kép forráshelye a szerzői jogi feltételekkel és a szerző megnevezésével ezen a linken található.