Jurij Alekszejevics Gagarin a szaratovi műszaki főiskolán szeretett bele a repülésbe. Felvételizett az orenburgi repülőiskolába, ahol 1957-ben első osztályú minősítéssel avatták pilótává. 

Már az 1940-es évektől izgalmas kérdés volt, vajon lehet-e ember űrutazások résztvevője? Kibírja-e az induláskor és leszálláskor fellépő erős túlterhelést és a súlytalanságot? Az első kísérleteket állatokon végezték, és az eredményeket titkosan kezelték. 

1955 és 1957 között titkos építkezés folyt a mai Kazahsztán területén, és elkészült a vadonatúj indítóhely egy hatalmas, üres területen. Ma ez a világ egyik legnagyobb űrrepülőtere, Bajkonur. Innen indították az első mesterséges holdat, a Szputnyik-1-et 1957. október 4-én. Egy hónappal később a szovjet tudósok újabb győzelmet arattak, amikor Lajka kutyával felküldték az első élőlényt a világűrbe. A vizsgálatok ekkorra azt mutatták, hogy egy jó űrhajóban ember is el tudja viselni a megterhelést és a súlytalanságot is, ha megfelelően felkészítik az űrrepülés közben várható körülményekre.

Vosztok-1

A sikeres műholdstartok idején megindult az első szovjet űrhajó és hordozórakétájának fejlesztése, mely a Vosztok rakéta nevet kapta. Szergej Koroljov az űrhajónak három változatát terveztette meg, a harmadik változat az embereket szállító Vosztok űrhajó lett. A hidegháborús űrversenyben a Szovjetunió az Egyesült Államoknál korábban akart embert juttatni az űrbe, és Gagarin sikeres útjával ez sikerült is. 

1959-től kezdődött meg a Vosztok (vagyis kelet) nevet viselő program. A korábban titkos iratok szerint felelőseire hatalmas politikai nyomás nehezedett, a megfeszített iram, a hiányos tesztelés miatt rendkívül kockázatos volt az első ember űrrepülése. A megfelelő űrhajós keresésekor részletesen megadták a feltételeket (magasság, testsúly, életkor, férfi legyen, repülési tapasztalattal). Gagarint 1959-ben 3000 vadászpilóta közül válogatták be a húszfős csoportba, melynek tagjait a Moszkva melletti Csillagvárosban készítették fel a „történelmi feladatra” (az űrhöz hasonló fizikai körülmények között). Nagyon komoly kiképzésben vettek részt, megkezdték az orvosi „kínzásokat” (barokamra, centrifuga), majd műszaki, csillagászati, geofizikai és hírközlési kiképzést kaptak. A kemény gyakorlatok során nyújtott teljesítményük és testi-lelki adottságaik miatt Gagarint és German Sztyepanovics Tyitovot választották ki végül a 20 jelölt közül a Vosztok–1 expedíciójára. A 27 esztendős Jurij Alekszejevics Gagarinnak kedvezett a szerencse. Teljesítménye mellett 157 centiméteres testmagassága és pillanatnyi kondíciója miatt lett az első számú jelölt és Tyitov a tartalék, de szempont lehetett az is, hogy a kiválasztott nagyszülei is oroszok, szülei munkások vagy parasztok legyenek.

Elérkezett a nagy nap, amikor a Vosztok Gagarinnal a fedélzetén elstartolt Bajkonurból 9 óra 7 perckor, hogy megtegye világtörténelmi jelentőségű útját. Amikor az űrhajó Föld körüli pályára állt, a TASZSZ nyilvánosságra hozta a világra szóló eseményt. A Vosztok-1 a tervezettnél magasabb pályán keringett. Gagarin az űrrepülés során jól viselte a súlytalanság állapotát, jegyzetelt a fedélzeti naplóba, benyomásait magnetofonra mondta. Időnként rádiókapcsolatot is sikerült létesíteni vele.

A Földre való visszatérése nagyban a szerencsének tudható be, az utazása nem volt egy fáklyás menet. A fékezőrakéta nem működött megfelelően, a leszálló- és műszaki egység nem vált szét időben, valamint tüzes golyóként száguldva fékeződött le a légkört elérve. Az eredeti programhoz képest 10 perccel később, 130 km magasságban történt meg a szétválás. Eközben testére óriási nyomás nehezedett, de ő mindezt csodával határos módon mégis túlélte. Sikerült időben katapultálnia, 7 km magasságban repült ki a kabinból. Ejtőernyőjével a Volgához közeli Szmelovka falu melletti szántóföldön ért földet, az űrhajó távolabb landolt. Űrrepülése 1 óra 48 percig tartott.

Hruscsov, Gagarin és Tyitov

Gagarin ezután a Szovjetunió legnépszerűbb embere lett, földet érése után Nyikita Hruscsov pártfőtitkár üdvözölte. Útja a szocializmus győzelmének jelképévé vált, ezredessé léptették elő, megkapta a Szovjetunió Hőse címet és a Lenin-rendet. Beutazta a világot, mindenki látni akarta, mindenütt az állami vezetők fogadták, kitüntetéseket kapott. Magyarországon is megfordult 1961. augusztus 19–22. között. Kiemelkedően fontos eseménynek számított a látogatása, ezért óriási lelkesedéssel fogadták a budapestiek. Az utolsó programja a Hősök terén megtartott nagygyűlés volt 200 ezer ember részvételével. Mindenkinek jutott egy világszerte közismert Gagarin-mosoly. A világ első űrhajósa ezt mondta: „Meggyőződésem, ha a világ tudósainak erőfeszítéseit, szellemi energiáit az emberiség békés, boldog jövője érdekében összpontosítanánk, az eddiginél is sokkal gyorsabban, sikeresebben haladhatnánk előre – a többi között az űr meghódításában is. Arra szólította fel a világ tudósait, hogy közösen munkálkodjanak, mivel „a világűr tágas, olyannyira, hogy valamennyien elférünk benne, s még marad is egy kis hely.”

Gagarin budapesti fogadása

Attól a pillanattól kezdve, hogy földet ért a kazahsztáni sztyeppén, megkezdődtek a találgatások, hogy valóban Gagarin volt-e az első kozmonauta, aki megjárta a világűrt. Egyesek szerint előtte volt több olyan ember, aki az űrben vesztette életét, csak kudarcukat elhallgatták. A szovjet űrkísérletek csak akkor kaptak nyilvánosságot, ha a küldetés sikerrel végződött. A kozmosz meghódításáért versenyben álló két nagyhatalom nem győzte hangsúlyozni a kísérletek békés jellegét, pedig mindenki tudta, hogy az űrtechnológiai verseny kéz a kézben jár az interkontinentális ballisztikus rakéták kifejlesztésével. Emiatt a „békés” űrtechnológiát szigorú titoktartás övezte, úgy mint a katonai kísérletek eredményeit. Mások kételkednek abban, hogy egyáltalán Gagarin járt-e az űrben, egyik legfontosabb érvük, hogy a Vosztok kabinjából nem készültek űrfotók a Földről. Egyesek úgy gondolják, hogy repülőbalesete merénylet volt az űrhajós ellen, aki arra készült, hogy feltárja az igazságot. 1968. március 27-én történt a tragédia, a világ első űrhajósa fiatalon életét vesztette egy repülőgép-balesetben. Mindössze 34 évet élt, nevét egy a Holdon lévő kráter őrzi, ásványt, kisbolygót is neveztek el róla. Halála után közvetlenül szülővárosát azonnal átnevezték, így 1968 óta a város neve Gagarin. 

Ez a 108 perc új korszakot nyitott az űrhajózás történetében, hiszen az esemény hatalmas lendületet adott az űrkutatásnak, mely a hidegháborús korszak versengése révén az amerikai Holdra szállásban csúcsosodott ki. Bár az űrverseny kezdetekor a Szovjetunió sorozatban legyőzte az Egyesült Államokat (első műhold, első Föld körüli út, az első csoportos űrutazás és űrséta), hosszú távon azonban az űrprogramba tízszer annyi pénzt befektető amerikaiak kerekedtek felül, amit az 1969-ben végrehajtott Holdra szállásban mutatkozott meg.

Sok minden megváltozott 1961 óta: a kis méretű űrhajót az űrállomás váltotta fel, a súlytalanságban eltöltött idő sokkal hosszabb, mint amennyit Gagarin elviselt. Az űrhajósok napjainkban nem egyedül, hanem csoportosan utaznak, és különféle tudományos és műszaki feladatokat teljesítenek. Néhány gazdag űrturista már szórakozásból is befizetett űrutazásra, ami régen elképzelhetetlen lett volna. 

Sulyok Attiláné

Forrás: Rubicon, Origo, Origo, Archivnet

A címlapkép a PxHere, a többi (2-4. kép) pedig a Wikimedia Commons szabadfelhasználású gyűjteményéből származnak, a szerzői jogtulajdonosok a képek készítői. A felhasznált képek forráshelyei a szerzői jogi feltételekkel és a szerzők megnevezésével a következő linkeken találhatók: 1. kép; 2. kép; 3. kép és 4. kép.