Hogy miről is? Mit takar ez az ünnep? Alapjául egy TASZSZ (szovjet hírügynökség) jelentés szolgált: 1945. április 4-én Magyarországon befejeződtek a harcok. Az Ideiglenes Nemzeti Kormány rendeletben ünneppé nyilvánította ezt a napot, amellyel negyven évre rögzült, hogy a „dicső Vörös Hadsereg 1945. április 4-én űzte ki hazánk területéről az utolsó fasiszta hordákat, és ezzel hazánk egén is feltűnt a béke és a szabadság napja”. Az iskolában még azt is megtanultuk, hogy a „hős felszabadítók” keleten Battonyánál léptek be az országba, és nyugaton Nemesmedvesnél az utolsó nácit is kikergették innen. Ez a történelemkönyvekbe is így került bele. Nem akadt, aki vitatta volna hitelességét, sem a dátumot, sem az ünnep jogosságát.

Az csak 1985-ben derült ki, hogy az utolsó német egység valójában április 13-án hagyta el Magyarországot, és erre nem Nemesmedvesnél, hanem Pinkamindszentnél került sor. Egyes történészek szerint Sztálintól érkezett az utasítás a magyarországi hadműveletek vezetőjének, Tolbuhin marsallnak, hogy április 4-ére foglalja el Bécset. Ez nem sikerült, de legalább a magyar területek birtokbavételét befejezte, és erről szólt az a bizonyos jelentés. Valójában még ezután kezdték kiüríteni a németek a Rábafüzeshez tartozó hegyközséget, a közeli Szentimre-telepet és Magyarbükköst, majd április 12-én a Pinkamindszenthez tartozó Kapuy- és Dénes-majornál lévő visszavonuló alakulatok is szedték a sátorfájukat.

Miért kellett nekünk ennyire ünnepelni a szovjet hősöket? Az emberek természetesen örültek, hogy véget ért a háború és a németektől is megszabadultak, de ennél többről volt szó. Leereszkedett a „vasfüggöny”, és Magyarország a keleti tömb része, a Szovjetunió „csatlósa” lett. A két ország között megkötött békeszerződés (1947) értelmében pedig a szovjet haderők itt maradhattak az országban. Csak a rendszerváltás közeledtével erősödtek fel azok a hangok, hogy ez nem is felszabadítás, hanem megszállás volt. Az ország lakosságának nagy része számára valóban a háború borzalmait jelentette a szovjet „felszabadítás”, éppen ezért a fogalom tisztázásában heves nézetkülönbségek jellemzőek mind a mai napig. „A korszakkal foglalkozó történettudósok zöme számára nem vitás, hogy a szovjetek 1944-1945-ben megszállták Magyarországot, még akkor is, ha ezzel véget ért a közvetlen háborús szenvedések időszaka, s a politikai meggyőződésük és/vagy származásuk miatt bármilyen módon hátrányt szenvedett honfitársaink fel is lélegezhettek” – szögezi le Illésfalvi Péter történész. Csak érdekességként említem, hogy a „felszabadít” szó orosz megfelelőjét hazánk vonatkozásában a győztes szovjetek nem használták.

Mint ahogy említettem, a Rákosi- és a Kádár-korszakban a felszabadulás ünnepe munkaszüneti nap volt, amelyet az Ideiglenes Nemzeti Kormány 1945-ös törvénybe iktatása után, 1950-ben a Népköztársaság kormánya rendeletben minősített, majd 1965-ben a parlament törvénybe is iktatott. Tudatosan „versenyeztették” március 15-ével, az 1848-as forradalom ünnepnapjával, mint ahogy az is szándékos volt, hogy 1948-ban a Szovjetunió nem március 15-én, hanem április 4-én adta vissza az 1848-49-es szabadságharc leverésekor zsákmányolt zászlókat. 1989 után az utolsó pártállami kormány törölte Magyarország nemzeti ünnepei közül.

Arról, hogyan is ünnepeltünk egykor, következzen most egy kis múltidéző képsorozat!

Április 4-én reggelre fellobogózták az utcákat, házakat nemzeti színű és vörös zászlókkal. A nap jelentőségét mindenütt plakátok hirdették, amit vagy központilag nyomtattak, vagy az előző héten az úttörő gyerekek készítettek rajzórán. A rajzverseny győztese szerepelhetett az újságban is: 1985-ben például így számolt be az újság: „Peti legújabb „műve”, az április 4-i plakát, kint függ az iskolai folyosón: a magasban szálló galamb csőrében a nemzeti zászló, úszik a levegőben, a fehér csíkon Ápr. 4. a felirat. Alatta a Szabadság-szobor, és egy csomó ember táblákkal. Ünnepelnek.”

A lármafákról (villanyoszlopokra szerelt hangszórókból) zengtek a mozgalmi dalok (YouTube, Videa):

Indulj az útra és vissza se nézz!
Múltad a fájó, bús ezer év.
Rád ragyog végre a fényteli nap,
Boldogan, vígan zengd hát e dalt.

Április 4-ről szóljon az ének,
Felszabadulva zengje a nép.
Érctorkok harsogva zúgják a szélnek
Felszabadítónk hősi nevét!

A további strófákban volt még „századok könnye”, „vérző föld” és „szovjetek hős serege” is.

Munkaszüneti nap lévén mindenkinek ajánlottan kötelező volt részt venni valamelyik helyi ünnepségen. Nagyobb városokban volt Felszabadulás út és emlékmű is, ahová felvonulást szerveztek, de a névtelen szovjet katona szobránál, második világháborús hősök emlékfalánál is helyeztek el koszorúkat.

Legnagyobb ünnepséget természetesen a fővárosban rendeztek, ezt még a televízió is közvetítette.

A dísztribünön a pártvezetés tagjai foglaltak helyet.

A rendezvényt katonai díszszemle tette teljessé.

Győrben a Bisinger József (akkoriban Dimitrov) sétányon áll a Felszabadulási emlékmű.

Két kép a győri ünnepségekről: Dr. Katona Lajos MT VB elnök ünnepi beszéde (1965. április 3., fotó: Kulcsár László):

Koszorúzás a Szabadság téren (1973. április 3., fotó: Szűk Ödön):

Budapest jelképes, a felemelt kezében pálmaágat tartó nőalakja, amely a Gellért-hegyen a Citadella délkeleti bástyájánál áll, eredetileg Felszabadulási emlékmű néven került felavatásra. A főváros számos pontjáról jól látható szobrot a hozzá tartozó alakokkal együtt 1947-ben emelte a neves mester, Kisfaludi Strobl Zsigmond. A rendszerváltás után némileg átalakították, és a szovjet utalásokat eltávolították. Azóta Szabadság-szoborként tiszteljük a talapzatával együtt 40 méter magasra emelkedő nőalakot. Régen és ma…

Az ünnepnap tisztelete az élet része lett, beleivódott a mindennapokba. Így például megjelent a gyufásdobozokon is.

SzaSzi

Forrás: wikipédia, mult-kor.hu, rubicon.hu

A következő képek a Fortepan gyűjteményéből származnak, a szerzői jogtulajdonosok a képek készítői / tulajdonosai. A felhasznált képek forráshelyei a szerzői jogi feltételekkel és a szerzők / tulajdonosok megnevezéseivel itt találhatók: 1. kép: FOTO: FORTEPAN / MHSZ; 3. kép: FOTO: FORTEPAN / FSZEK BUDAPEST GYŰJTEMÉNY / SÁNDOR GYÖRGY / SÁNDOR GYÖRGY FELVÉTELE; 5. kép: FOTO: FORTEPAN / KURUTZ MÁRTON; 6. kép: FOTO: FORTEPAN / KURUTZ MÁRTON; 7. kép: FOTO: FORTEPAN / RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ ÚJSÁG / SZÉKELY TAMÁS FELVÉTELE; 8. kép: FOTO: FORTEPAN / ANGYALFÖLDI HELYTÖRTÉNETI GYŰJTEMÉNY; 9. kép: FOTO: FORTEPAN / NAGY GYULA; 10. kép: FOTO: FORTEPAN / NAGY GYULA; 11. kép: FOTO: FORTEPAN / LECHNER NONPROFIT KFT. DOKUMENTÁCIÓS KÖZPONT / VÁTI FELVÉTELE; 14. kép: FOTO: FORTEPAN / GÁRDOS GYÖRGY.

A következő képek az Europeana.eu, a flickr.com és a Wikimedia Commons gyűjteményeiből származnak, a szerzői jogtulajdonosok a képek készítői. A felhasznált képek forráshelyei a szerzői jogi feltételekkel és a szerzők megnevezésével a következő linkeken találhatók: 2. kép; 4. kép; 15. kép; 16. kép; 17. kép.

A 12. kép és a 13. kép a Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér Helyismereti Gyűjteményéből való.