217

F. Várkonyi Zsuzsa: Férfiidők lányregénye

Könyvkritika

f-varkonyi-zsuzsa-ferfiidok-lanyregenye

Miben hisz egy munkatáborból visszatért, mindenkiét elveszített férfi? Hogyan oldódhat fel újra a szeretetben egy kiskorú lány, akinek a szeme láttára hal meg a kishúga egy gettóban? Hogyan ölelhetnek és bízhatnak újra őszintén és tisztán?

A Férfiidők lányregénye egy olyan gyógyító kapcsolathálózatnak az irodalmi megformálása, mely szüntelenül alternatívákat keres egyfajta jól-léthez, valamiféle stabilitáshoz. Mintha a szerző egy metaholokauszt-regényt írna, az olvasó végigköveti a lappangó történelmet, ritkán kerül explicite kimondottá egy-egy pillanat, gondolatfoszlány. Ebben a kötetben nem a fájdalomra és a traumákra helyeződik a fókusz, hanem a gyógyulni akarásra, a szeretet keresésére és kiterjesztésére.

A szöveg egy 15 éves, alultáplált, hirtelen haragú tinédzser lány, Klára/Süni és egy 40-es éveit élő és a holokauszt borzalmait megjáró nőgyógyász, Aladár/Aldó öleléseinek történeteit tárja az olvasó elé. Egy találkozás története, melyben mindkét fél a szeretetet és családot vágyó félként jelenik meg, miközben magában soha ki nem mondott traumákat, fájdalmat hordoznak. A megtört Klára rögtön megtalál Aladárban egyfajta apafigurát, akihez nagyon hamar, nagyon gyengéd érzelmek kezdik fűzni. A látens vággyal telített biztonság hajszolása mindkét fél részéről már-már mániákussá válik. Vagy nehezen vagy egyáltalán nem beszélnek a szereplők egymásnak nyíltan az egymás iránt érzett érzelmeikről, egymásról való gondolataikról. Mindig van egy közvetítő médium, melyen keresztül olykor csak az olvasó láthatja a kialakult helyzet szülte érzelmek burjánzását, máskor a szereplők egymással is tudatják. Ilyen forma számukra az írás. Aldónak sokáig ez is rettentő nehéz. A napló- vagy levélírás eszköze mellett a legtöbb információt a narrátor hordozza, ő az, aki objektíven és személytelenül közöl egyes ötleteket, fájdalmakat, félelmeket, örömöket.

Hogyan lehet egy 44-et gyerekként megélt és 50-ben fiatal élet eltorzult világképét és magányát kezelni? Hogyan lehet dachoz és gyűlölethez szintén megtörten viszonyulni? Szeretettel? De milyen is ez a szeretet? Klára/Süni egy ponton a következőt mondja „(…) ha neked sem lesz más feleséged, meg nekem sem lesz már férjem, akkor úgy törődhessek veled…” (218.) Ebben a megfogalmazásban már kicsit más színben tűnik fel Klára eleve megszállott attitűdje Aldó felé, mely töretlenül oda-vissza működik. Egy este kopognak a szomszédnál. Elviszi az ÁVÓ. Majd néhány órával az idegenek távozása után kicsit félve a holnaptól, de már nyugodtabban Aldó ezt mondja: „Legyél nagyon boldog… Tudd, hogy a tested ennyire tud örülni… És hogy ez jár neked attól a férfitól, aki majd azt mondja, hogy szeret.” (227.) Süni ekkor 18 éves, soha semmilyen kapcsolata nem volt még férfival. Érzelmei teljesen zavarodottak, nem tudja még, hogy az apát vagy a szerelmet látja/keresi Aldóban. Süni a megtört fiatal lány, aki nem látja tisztán az érzéseit. Aldó pedig úgy tűnik, hogy nem tudja, mivel élt vissza, mit érez, mit akar pótolni.

A férfi és női tulajdonságok és szokások éles szétválasztása sok helyen fellelhető a kötetben. Ilyen kiemelt esemény például a hanuka férfival, azaz Aldóval, vagy amikor egy férfi mondja az imát, Olgica rácsodálkozik ennek másságára és szépségére. Emellett Süni nem hagyja, hogy Aldó vasalja az ingjeit, és végül Olgica, a butácska (vannak erre explicit és implicit szöveghelyek), de jószívű asszony karakterének megformálása, aki mindent megold a főztjével. A címben megjelölt férfi-nő párhuzam hordozhat magával egyfajta kirekesztő gesztust, idegenség-, kívülállóság-érzést, hiszen a lányregény eleve olyan műfaji sajátosságokat birtokol, mely során egy könnyű, szentimentális és boldog végkimenetelű történettel szembesül a jól megcélzott olvasói réteg. Süni nem ébred rá, hogy minden, amit tanul és amiért küzd, azt azért teszi, hogy lenyűgözze Aldót. Nem önmagáért.

Az olvasás során kiderül, hogy nem(csak) ez történik, nem erre fut ki a szöveg. Körvonalazódik egyféle gyógyulásfolyamat, illetve ennek részleges megvalósulása, de önmagát egyik szereplő sem valósítja meg igazán. A végére érve azt mutatja meg a szöveg, hogy a vágy hogyan alakul szeretetté és ragaszkodássá. Hogy hogyan lesz egy megtört lány védelmező, hogyan lépnek ki a szereplők az áldozati szerepeikből és lesznek védelmezők egymás számára. Vagy ezáltal egy másik áldozati szerepbe hajszolják magukat? 

Végül pedig látjuk, hogy egy elnyomó és kizsákmányoló rendszer hogyan gyűri maga alá a személyes identitást. Ki az, aki ki tud állni az elvei mellett mindvégig? Ki adja fel az életét halálért vagy biztonságért? Ki dönt az abortuszról? Hol vagy kinél van a biztonság?

Krisztina
Forrás: olvasoterem.com

2020.04.01