376

Bele akarsz kóstolni a jazz-be? Ezzel a 10 albummal kezdd!

Szilvási Krisztián írása

jazz-albumok

A jazz műfajának rendkívül érdekes és lenyűgöző története van. De még akkor is, ha egyáltalán nem ismerjük a hátterét, úgy érezzük, ez valami igazán nagyszerű zene. Sokan szeretnének kicsit otthonosabban mozogni benne – nos, az igazán laikusok kezdjék talán a felfedezését a következő 10 albummal. Meglátják, teljesen a bűvkörébe kerülnek majd!

Ha legjobb barátunkhoz, a Google-höz fordulunk, számtalan jazzalbumot és dallistát ajánl fel nekünk, ám ezekkel mindig van egy nagy probléma: nem igazán a „kezdőkhöz” szólnak; technikailag és művészileg ugyan magas színvonalat képviselnek, de arra, hogy valaki egyszerűen csak elmerüljön a jazz világában, nem okvetlenül alkalmasak.

Az eredeti cikk, amelynek alapján most én is – mint igazi laikus – beleveszhetek ebbe a csodálatos zenébe, két professzionális rajongót hívott segítségül a lista összeállítására. Charles Brack jazz menedzser és a Living Jazz igazgatósági tagja, amely 1984 óta tart egyedülálló zenei nevelési programokat és bemutatókat a kaliforniai Oaklandben, Michelle Hawkins pedig jazz énekesnő és kórusvezető, a San Bruno-i Skyline College zenei professzora, az Online Great Books zenei tudósítója.

Michelle elsősorban olyan albumokra összpontosított, amelyek dallamosak, egyszerű improvizációkat tartalmaznak, könnyen „lekövethetők”, Charles pedig olyan lemezeket válogatott, amelyek – saját szavaival – egyszerűen „swingesek”. (De persze a „szálak” többször összeérnek, mint az majd kiderül.) Az ezekből összeálló 10 lemez az ikonikus jazz zenészektől a stílus széles skálájú al-műfajaiig terjed, így remek áttekintést ad a százmilliók által kedvelt zene különböző dimenzióiról. Lássuk tehát őket!

ellington-fitzgerald-armstrong-coltrane-evans

Duke Ellington, Ella Fitzgerald, Louis Armstron, John Coltrane, Bill Evans

Duke Ellington: Ellington at Newport (1956)

„Duke Ellington a jazz big band érájának egyik legeredetibb királya. Az Ellington at Newport Duke legismertebb albuma, amely újjáélesztette leszállóágba került karrierjét a késő 1950-es években. Sokan minden idők egyik legnagyszerűbb jazz-előadásának tartják. Ez az album egy fantasztikus bevezetés a big band zenébe. Rendkívül ritmikus és lendületes.” (Charles Brack)

Ella Fitzgerald és Louis Armstrong: Ella and Louis Again (1957)

„Ez az album a jazz műfaj legismertebb lemeze, a Porgy & Bess bevezetőjeként szolgált, amelyet nem sokkal később rögzítettek. Tele van népszerű jazz-normákkal, és a két művészt hihetetlen együttes támogatja: Oscar Peterson (zongora), Ray Brown (bőgő), Herb Ellis (gitár) és Rich Buddy (dob). ” (Charles Brack)

„Hallgasd meg róla a Love is Here to Stay című dalt. Louis Armstrong és Ella Fitzgerald játékos beszélgetést folytat Gerschwin híres dallamát felhasználva. Armstrong ikonikus, rekedtes hangjának és mesteri trombitajátékának, valamint Fitzgerald agilis és lendületes orgánumának köszönhetően mindkét művész aktívan részt vesz a számban, dallamosan reagálva egymásra.” (Michelle Hawkins)

John Coltrane: Blue Train (1958)

„Egyszerűen ikonikus. Egy olyan kiindulási alap, amely megteremtette Coltrane saját stílusát. Ő az abszolút kedvencem, és bár a Blue Train azért nem a személyes imádottam (hanem az A Love Supreme and Live at the Village Vanguard), a jazzel ismerkedő újoncoknak az egyik legjobb választás.” (Charles Brack)

Bill Evans Trio: Portrait in Jazz (1960)

„A Portrait in Jazz egy pompás bevezetés a zongoratrió, a jazz legintimebb kis együttesének művészetébe.* Itt a hármas (zongora, vonós és dob) mindegyik tagja azonos jelentőséggel bír, érdemes megfigyelni a zenészek közötti dinamikus interakciókat. Még az előre megtervezettnek tűnő részek is gyakran improvizációk, köszönhetően az egymásra adott gyors reakcióknak.” (Michelle Hawkins)

* A zongoratrió egy zongoristából és két másik hangszeresből, általában hegedűsből és bőgősből áll.

parker-gillespie-mingus-roach

Charlie Parker, Dizzy Gillespie, Charles Mingus, Max Roach

The Quintet: Jazz at Massey Hall (1953)

„A The Quintet egy modern jazz szupercsapatként állt össze kifejezetten egyetlen koncertre Kanadában, a torontói Massey Hallban 1953. május 15-én adott fellépésre. Ez volt az egyetlen alkalom, hogy az alt szaxofonos Charlie Parker, a trombitás Dizzy Gillespie, a zongorista Bud Powell, a nagybőgős Charles Mingus és a dobos Max Roach közösen játszottak egy zenekarban. (És ez volt az utolsó alkalom, hogy Parker-t és Gillespie-t közösen rögzítették felvételen.)” (Charles Brack)

Miles Davis: Kind of Blue (1959)

„Nagyjából a legikonikusabb jazz album – az eladásokat és a megérdemeltséget tekintve is. Miles Davis egy rendkívül tehetséges zenészcsapatot vezet ezen az albumon, köztük van például John Coltrane, Cannonball Adderley és Bill Evans is.” (Charles Brack)

„Van egyetlen döntő oka, hogy Miles Davis albuma miért minden idők legtöbbet eladott jazz lemeze. Mindig, amikor az ember meghallgatja, felfedez valami újat, amit eddig nem vett észre. És mindig frissnek tűnik. Miles lírai, dallamos improvizációi lassúak és könnyen követhetők. S ha hajlandó vagy rá, elvisznek egy utazásra egy másik ember elméjébe. Aki gondolatainak és ötleteinek valós időben történő kibontakozását hallgathatod végig.” (Michelle Hawkins)

Ben Webster: King of the Tenors (1954)

„A fúvósok gyakran inkább énekeseknek akarnak hangozni, az énekesek pedig gyakran inkább fúvósokat akarnak utánozni. Ezen az albumon hallhatjuk, ahogyan egy tenorszaxofonos, Ben Webster játéka teljesen úgy hangzik, mintha énekelne. Ott van például a Tenderly című dal, ahol a vibrato és a levegővétel a szakaszok végén a népszerű énekesek stílusát utánozza. Annyira meghitt és személyes módon kezeli a dallamokat, hogy képtelen vagy ellenállni, teljesen behúz a történetbe.” (Michelle Hawkins)

davis-webster-adderley-vaughan-nelson

Miles Davis, Ben Webster, Cannonball és Nat Adderley, Sarah Vaughan, Oliver Nelson

Cannonball Adderley: Somethin’ Else (1958)

„Egészen egyszerűen a kedvenc albumom. A floridai Tampából jött alt szaxofonos Julian ‘Cannonball’ Adderley-t* eleinte Charlie Parker örökösének tekintették.** Aztán megtalálta a saját egyéni hangját, mint ahogyan ezt ez az album – amely Adderley egyetlen ʼblue noteʼ kiadása*** – is remekül szemlélteti. Cannonballnak, aki ez idő tájt Miles Davis szextettjében játszott, sikerült a főnökét is megnyernie ehhez a lemezhez, pedig Miles 1955 után ritkán jelent meg kiegészítő szerepben. Mindenesetre gyönyörűen ragyogott ebben a kvintettben „tompított” trombitájával az Autumn Leaves és a Love For Sale című számokban.” (Charles Brack)

* Cannonball, azaz ágyúgolyó, gúnyneve a pocakja miatt ragadt rá.
** A szaxofonos Charlie Parkert az egyik legnagyobb hatású jazz-zenészként tartják számon Louis Armstrong és Duke Ellington mellett.
*** A ʼblue noteʼ a bluesra jellemző intonációval „csúszkálósan” megszólaltatott hang.

Sarah Vaughan: Golden Hits! (1958)

„Sarah Vaughan egy jó példa arra, amikor egy jazz énekes fúvósnak próbál hangozni. Dallamos énekmódjára erős befolyást gyakorolt a fúvósok kifinomult harmóniája és szabad kifejezőkészsége. Nagyszerű az albumon szereplő Tenderly interpretációja az ő előadásában.” (Michelle Hawkins)

Oliver Nelson: The Blues and the Abstract Truth (1961)

„Oliver Nelson az egyik legalulértékeltebb zeneszerző / dalszerző. Ez az album számos nagyszerű jazzistát sorakoztat fel, köztük Bill Evans-t, Freddie Hubbardöt és Roy Haynes-t. Legismertebb darabja a Stolen Moment, egy igazi klasszikus.” (Charles Brack)

Szilvási Krisztián

Forrás: artofmanliness.com

A képek a Wikimedia Commons szabadfelhasználású gyűjteményéből származnak, a szerzői jogtulajdonosok a képek készítői. A felhasznált képek forráshelyei a szerzői jogi feltételekkel és a szerzők megnevezésével a következő linkeken találhatók: 1. kép; 2. kép; 3. kép; 4. kép; 5. kép; 6. kép; 7. kép; 8. kép; 9. kép; 10. kép; 11. kép; 12. kép; 13. kép; 14. kép.

2020.03.27