Bach János passiója az M5 műsorán

A győri filharmonikusokkal

A győri Nagyboldogasszony-székesegyházban a közönség 2019. április 12-én, a nagyhéthez közeledvén hallgathatta meg Johann Sebastian Bach János passióját, ami drámai módon eleveníti fel a Megváltó földi életének utolsó óráit. A hangversenyt az M5 csatorna rögzítette, és az ebből készült koncertfilmet műsorára tűzi március 18-án (szerdán) 21.50-től. 

A Győri Filharmonikus Zenekar partnere a Bécsből érkező, 1972-től folyamatosan működő Arnold Schoenberg Kórus volt, mely elsősorban a Nikolaus Harnoncourttal való négy évtizedes együttműködés, számtalan csodálatos lemezfelvétele, köztük a 2002-ben Grammy-díjas Bach Máté-passió révén vált világszerte ismertté. Az est karmestere, a nemzetközi hírű kórus alapító karnagya, a szintén Grammy-díjas Erwin Ortner volt.
A Nagyboldogasszony bazilikában megrendezett ünnepi est kivételes, felemelő élménnyel szolgált, a közönség igazi katarzist élhetett át. A mintegy kétórás, grandiózus oratóriumot osztrák énekművészek: Ursula Langmayr (szoprán), Johanna Krokovay (alt), Michael Nowak (tenor), Stefan Hadzic (bariton), Matthias Helm (basszus) és a bécsi Arnold Schoenberg Kórus szólaltatta meg. 

2020.03.17